Ha felmondtam és több szabit vettem ki levonják a béremből?
Ha május 31-el megszűnik a munkaviszony, és az erre az időszakra járó arányos szabadságnál több nap került kivételre, akkor az utolsó munkabérből levonásra kerül annak a többlet napnak a forintosított összege?

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?
Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban
A korábbi törvényi rendelkezés elhagyását a jogalkotó nem indokolta.
Ismert olyan jogirodalmi álláspont, amely szerint ilyen esetben a munkavállaló által igénybe vett többletszabadság időtartamára kifizetett távolléti díjat a munkáltató nem követelheti vissza, tekintettel arra, hogy ezen összeg megfelelő jogalappal került a munkavállaló részére kifizetésre. Álláspontunk szerint ez a helyes értelmezés.
Ugyanakkor megjegyezzük, hogy létezik ezzel ellentétes vélemény is, miszerint a munkáltató jogszerűen visszakövetelheti a munkavállalótól az időarányosan túlzott mértékben igénybe vett szabadságot.
Álláspontunk szerint a túladott szabadságra járó díjazás visszakövetelésére csak akkor lenne mód, ha erre lenne kifejezett törvényi rendelkezés, mint ahogyan a régi Mt.-ben volt.
A válaszadás során egyéb, a kérdésben kifejezetten nem említett körülményeket nem vettük figyelembe.
Tisztelt Kérdezők!
Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.
Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!
Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.
Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.
Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!
Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László. Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol. Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ. A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít. HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot. Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol. Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg. Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg. Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet. Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol. HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Cégünknél éves munkaidőkeretben, 12 órás 4 műszakos rendben dolgozóknál a betegszabadság miatt utólag elveszik az év elején meghatározott... Teljes cikk
Nagy fokú munkahelyi stressz és kimerülés miatt a háziorvosom táppénzre vett (60%). Korábban jelentkeztem egy felnőttképzési tanfolyamra, a... Teljes cikk
A munkahelyem a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény hatálya alá tartozó minisztérium. Egy dolgozó 2020. október 1-jétől... Teljes cikk
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 2 hete
- Mitől lesz egy munkahelyi csoport valóban csapat? - HR „halmazelmélet” a gyakorlatban 3 hete
- Megingott a magyar dolgozók biztonságérzete és jövőképe 4 hete
- Elsősorban magyar munkaerőre építünk – így látja a kölcsönzői piacot a Pensum vezetője 1 hónapja
- Szabadság minden áron? - Rengeteg dolgozó keresett rá erre a kifejezésre az ünnep után 1 hónapja
- Táppénz alatt kirúghatnak? 2 hónapja
- MI és az AI: a munka nem vész el csak átalakul? A magyarok egyelőre csak katasztrófaturisták? 2 hónapja
- Felmérés: világszerte minden ötödik ember munkahelyet váltana egy éven belül 2 hónapja
- Felmondás menete 2026 2 hónapja
- Szabadság számítása 2026 2 hónapja
- Hogyan tervezd meg a szabadnapjaidat 2026-ban? Ajánlott nyaralóhelyek 2 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben