kapubanner for mobile

Hamarosan újabb közösségi iroda nyílik Budapesten

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A HB Reavis nemzetközi ingatlanfejlesztő közösségi irodája, a HubHub év végéig megnyitja első magyarországi helyszínét. Egyszerre 300-an is dolgozhatnak majd.

Az új szolgáltatás 2400 négyzetméteren, Budapest belvárosában a nyüzsgő a Király utcában kap helyet. A dizájnos co-working irodában a legkorszerűbb tér várja majd a ügyfeleket, ahol az oktatás, a tehetségek bevonzása és a közösségépítés is fontos szerepet kap. A varsói, pozsonyi és prágai helyszínek után a budapesti irodanyitással a HubHub már a teljes V4 régiót kiszolgálja.

A tervek szerint egyszerre akár 300 szabadúszó, start-upper és vállalkozó számára lesz hely. Bárki bérelhet itt területet, egy asztaltól egészen a teljes irodáig, amely a hét minden napján 24 órában rendelkezésre áll.
A két cég együttműködésétől azt várják, hogy az új közösségi térsegítségével a vállalkozók és start-upok akár nagyobb cégek képviselőivel is megismerkedjenek egy kötetlenebb közegben a közösségépítő és oktatási programokon keresztül. Az új irodát az eddigi helyszínekhez hasonlóan kapcsolatépítésre és közösségépítésre is használják majd: Pozsonyban például fiatal művészeknek szerveznek megnyitókat és kiállításokat az épületben, míg Varsóban a város második legnagyobb üzleti negyedében való elhelyezkedésének köszönhetően az irodával szomszédos vállalatokkal szoros kapcsolatot alakítottak ki és közös rendezvényeket szerveznek. Minden bérlőnek egyedi belépése van a rendezvényekre, de sok közülük a nyitva áll más helyi tehetségek előtt is.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek