Hogy lehetek ekkora idióta, hogy mindig elkövetem ugyanezt a hibát?

Amikor egy ember először találkozik az addig ismeretlen coach-csal, nyilván kívül kerül a komfortzónáján, nem tudja pontosan, hogy mi várható az üléstől. Amikor valaki kényelmetlenül érzi magát vagy egyszerűen szokatlan helyzetbe kerül, akkor ahhoz a mintához nyúl, amelyikben leginkább otthon érzi magát. Ezért a coach ezért azonnal felmérheti, hogy melyik énállapotban van a coachee-ja.

Az énállapotok elméletét Eric Berne dolgozta ki a múlt század közepén. Lényege az emberi viselkedés pontos megismerésén alapszik: Berne felismerte, hogy a felnőtt is vissza tud esni a gyermeki állapotba, de viselkedhet szülőként is – attól függően, hogy a helyzet mit kíván meg. De ugyanígy a fáradt anyját megsimogató apró gyerek is viselkedhet gondoskodó szülőként.

Mindegyikünk „eredeti” állapota a gyermeki én, ezzel születünk. A gyermeki-én részei a szabad gyermeki és az alkalmazkodó-gyermeki énállapot. A gondoskodásra szoruló gyermekből az évek során felelősségteljes ember lesz, akinek már a belső hangja mondja meg, hogy például miként kell átkelni az úttesten – szülei immár elengedhetik a kezét a járda szélén. A belső irányítás oda vezet, hogy valaki képes lesz felelősséget vállalni a saját biztonságáért – ez már a szülői-én. Kétféle szülői-én van: irányító-szabályozó és gondoskodó. A szülői-én kialakulásának folyamatában nem csak értelmes parancsokat és tiltásokat teszünk magunkévá, hanem minden üzenetet, mellyel találkozunk. Ezek az üzenetek alapját képezik a sorskönyvnek, amely ha úgy tetszik az élet forgatókönyve, amely korlátozza az embert a viselkedésével kapcsolatos döntéseiben.

A harmadik én a felnőtt-én, mely teljesen racionális, érzelmektől mentes viselkedést jelent.

Akire péntek késő délután rásóznak egy feladatot, az belül elsőre valószínűleg a gyermeki-énjéből fog válaszolni: „Ne már, nem akarom!” A szülői-én racionalizálni fog: „Ez nagyon fontos, meg kell csinálni”. Minden ember birtokában van mindhárom énállapotnak, mégis mindenkinek van egy vagy két előnyben részesített állapota.

Kimozdítani a szerepből

A coachingban ez a hármas személyiségmodell már rögtön utalhat arra, hogy mi lehet a gondja az ügyfélnek – ez már az első tranzakció elemzésével felismerhető. Az első találkozáskor a coachnak érdemes megfigyelni, hogy melyik énállapotban van az ügyfél, hogy a szülői-én két altípusából a gondoskodó vagy az irányító szülői-ént részesíti-e előnyben, hogy alkalmazkodó vagy szabad gyermeki-énje van-e vagy olyan józan, hogy arcizma sem rándul? Ezek megfigyeléséből már fel lehet tenni azokat a kérdéseket, hogy vajon így bánik-e a beosztottjaival is?

A coach eleinte rengeteget kérdez a coachee-tól, hiszen így térképezi fel a helyzetet – ilyenkor fennáll annak a veszélye, hogy a coach a túlzottan száraz felnőtt-énbe csúszik bele. Holott a coachnak időnként szülői-, olykor pedig gyermeki-ént is fel kell tudni venni az ügyféllel való kommunikációban. Sőt, a szabad-gyermeki én katalizátora lehet a coaching folyamatnak: ha a coach behozza ezt a játkos szerepet, azzal arra kényszeríti a coachee-t, hogy ő is felvegye ezt az énállapotot. Mivel a szabad gyermeki-énben laknak a lényeges érzelmek, ezért ezzel az énállapottal könnyebben rájuk találunk. Ha a fejtől a szívbe akarunk jutni, akkor felnőtt-énről gyermekire kell váltanunk, hiszen egy felnőtt-ének által uralt társadalom után új nézőpontot adhat a gyermeki-én. A szerepjátékok jó lehetőséget adnak a szunnyadó énállapotok aktivizálására. Ehhez a coachnak meg kell mutatnia, hogy a hatékony munka és a szabad gyermeki-én nem zárják ki egymást. Házi feladatokkal kell felébresztenie a coachee gyermeki-énjét – játsszon gyerekekkel és engedje át nekik az irányítást. A coachee a coaching során gyakorolhatja, hogy milyen hatást ér el egyes kommunikációs stílusokkal – itt akár egy laborban nincsenek következményei a mondatainak, ez csak gyakorlás.

- Például egy józan „észembernek” azt is ezen a módon kell gyakorolnia, hogy hogyan érdeklődjön a náthás beosztott hogylétéről – azaz ki kell mutatnia a gondoskodó szülői-énjét.

- Ha egy ügyfél azért panaszkodik, hogy domináns a főnöke, közben ő maga sem mozdul ki az alkalmazkodó-gyermeki pozíciójából, akkor meg lehet világítani a saját felelősségét a kommunikációban. A coachingon gyakorolható, hogyan lehet tudatosan és sikeresen énállapotot váltani. Minden kommunikáció három szinten zajlik: a kapcsolat, a tartalom és a kontextus szintjén. Fontos látni, hogy csak akkor tudunk tartalmilag jól kommunikálni, ha a kapcsolati szint rendben van. Ugyanis ha zavar van a kapcsolatban, akkor nem az objektív kijelentésre reagálunk, hanem a mögötte lévő vélt vagy tényleges kapcsolati üzenetre – a kapcsolat ekkor fontosabb mint a tartalom.

- Akinek fő énállapota a felnőtt és az alkalmazkodó gyerek, annak gyakran problémája, hogy nem tud egyértelmű határokat húzni saját maga és a beosztottjai közé – ehhez ugyanis kellene az irányító-szabályozó szülői-énállapot. A videofelvétel, a gyakorlás, itt is sokat tud segíteni a coachee-nak.

Nem a túl erőseket kell letörni, hanem a gyengét megerősíteni

A coach fontos eszköze az egogram: ezen a coachee énállapotainak szintjét lehet jelölni, melyik épp hol áll - hiszen még ha a legkisebb dózisban is, de mindegyik bennünk van. A tudatosítás itt is fontos eszköze a coachnak: már pusztán azzal, hogy a coachee szembesül énállapotaival, megérthet bizonyos helyzeteket, kommunikációs csapdákat. A túl erős énállapot letörésére egyébként nem érdemes törekedni: inkább a gyengéket kell megerősíteni. A HR-vezetők gyakran hívják segítségül az egogramot a munkatársak kiválasztásakor – előre feltérképezik, hogy a pozíció betöltéséhez melyik énállapotra lehet szükség, milyen személyiségi struktúrával lehet jól végezni az adott munkát? A szerzők szerint ugyanis egy területi képviselőben például kell egy nagy adag szabad gyermeki-én, míg a call centerben dolgozónak alkalmazkodó gyermeki-énre van szüksége.


Ulrich Dehner – Renate Dehner: Tranzakcióanalízis a coachingban, Z-Press, 2015