Hogyan hatékonyak az online tréningek, miért nem működik a hibrid? - interjú Szirtesi-Nagy Rékával
“Újraindultak a személyes tréningek, ám még jellemzőbb az online foglalkozás, a hibrid módszer nem bevethető” - mondja az utóbbi hetek trendjeiről Szirtesi-Nagy Réka, akit júliusban a trénerek új szakmai és érdekvédelmi szervezete, a Tréneri Edzőtábor Egyesület elnökének választottak. Vele az új szerveződés céljairól, a hazai tréningpiac helyzetéről beszélgettünk.
Sokat beszélgettünk a csoportban a kialakult helyzetről. Március-áprilisban jelentős volt a visszaesés, júniusban viszont sok tréning újraindult. Ám ezek jelentős része nem új megbízás, hanem a korábban elmaradt személyes tréningek megvalósítása. Sajnos a megbízók első körben a marketing, rendezvény és képzési költségeket kezdték el optimalizálni, így legtöbb esetben ezek csökkentek. Az ősz is bizonytalan, januárnál hamarabb valószínűleg nem térünk vissza a korábbi volumenhez.
Vannak már személyes tréningek is?
Igen, újraindultak a személyes tréningek, összességében azonban még jellemzőbb az online foglalkozás. A nagyvállalatoknál a dolgozók jelentős része továbbra is home office-ban dolgozik, vagy a cég nem engedi a személyes találkozáson alapuló tréningeket. A hibrid tréning, amikor a csapat fele az irodában ül, a másik otthon a gép előtt - nem működik.
Miért nem?
Mert szétszakítja a csoportot és nagyon más a dinamika. Akik egy tárgyalóban egymás mellett ülnek, külön csoportot alkotnak, saját dinamikával: látják egymást, egymás rezdüléseire tudnak reagálni, a képernyő előtt ülők ebből alig érzékelnek valamit. Nehéz így egységben tartani a csapatot. Előadásokat viszont lehet hibrid módon tartani, ám az már nem tréning.
Hallani olyan megbízásokról, hogy online csapatépítő tréninget kérnek a cégek. Hogyan zajlik ez?
Igen, első hallásra furcsának tűnhet, és nem is a klasszikus csapatépítésre kell gondolni, inkább annak élmény alapú, de online változatára. Például, a csapatot kisebb csoportokra osztjuk, külön chatszobába vonulnak és közösen oldanak meg feladatot, vagy közösen rajzolhatnak online, képet rakhatnak ki. Ezeknél a programoknál ugyanazokat a kompetenciákat fejlesztjük, csak más eszközökkel: itt is az együttműködésen, kommunikáción, kihívások megoldásán van a hangsúly.
Mi az, ami nem megy online?
Amihez kell a fizikai kontaktus, például az emberek bizalom erősítését segítő különféle gyakorlatok - bekötött szemmel egymás vezetése nehezen megoldható online. Azt a helyzet, hogy egy légtérben ülünk, egymás szemébe nézünk, és tudunk olvasni a metakommunikációs jelekből, nem lehet megteremteni az online térben ugyanúgy, de más eszközökkel ugyanazt a fejlesztési célt el lehet érni az online térben is. Egyszerűen másfajta kapcsolódás válik lehetővé a képernyőn keresztül. Arra jöttünk rá, hogy nem az offline módszereket kell egy az egyben az online térbe adaptálni, hanem újra ki kell találni a tréningeket új, online platformra optimalizálva.
Szirtesi-Nagy Réka Van-e covidbiztos tréningek kézikönyve, amit például a rendezvényszervezésben vagy az irodai munkatérben már kialakítottak?
Az ügyfél elvárásaihoz és körülményeihez kell igazodni ebben a kérdésben is, a csoportban inkább általános irányelvekről és jó gyakorlatokról beszéltünk a téma kapcsán. Minden tréner saját felelőssége és érdeke, hogy megfeleljen a hatályos járványügyi előírásoknak, erre a megrendelők és trénerek egyaránt figyelmet fordítanak.
Júliusban alakították meg a Tréneri Edzőtábor Egyesületet. Milyen úton jutottak el eddig?
7-8 évvel ezelőtt egy humán- és szervezetfejlesztéssel foglalkozó cégnél dolgoztam, ahol több kolléga munkakörének volt a része a tréning tartás és kapcsolatban álltunk külső szabadúszó trénerekkel is. A cég nagy hangsúlyt fektetett a munkatársai és a partnerei fejlesztésére, és így indult el egy folyamat, melynek keretében 3-5 napos edzőtáborokat tartottunk trénereknek: belső kollégáknak és a velünk dolgozó külsős szakembereknek. Egy idő után ezek a találkozások megritkultak, de az ott szerzett tapasztalatok meghatározták azt, hogy hogyan gondolkodunk a tudásátadásról és a szakmai közösségről. Tavaly jött az ötlet, hogy hozzunk létre egy Facebook-csoportot, így az online térben is folytatódhat a tudásmegosztás. Harmincan indultunk szeptemberben és ma majdnem 800-an vagyunk a csoportban. Rendkívül színes a kör: trénerek, pedagógusok, vezetők, HR-esek csatlakoztak hozzánk.
Az egyesület vezetése balról jobbra: Tóth Gabriella Réka, Szirtesi-Nagy Réka, Váradi Zoltán, Nagy Emőke, Róbert NóraNagy lendületet adott az együttműködésnek a márciusban Magyarországon megjelent koronavírus, mert hirtelen minden tréner szembesült azzal, hogy megszűntek a személyes tréningek, és kevés tapasztalatunk volt az online tréningek terén. Létrehoztunk úgynevezett “Zoom-laborokat”, ahol gyakoroltunk, hogyan lehet módszereinket az online térbe adaptálni, kísérleteztünk, kisebb-nagyobb csoportok jöttek létre. Kiterjesztettük ezeket a foglalkozásokat más szoftverekre - Teamsre, Skype-ra, Go To meetingre. Egy ideje már foglalkoztatott minket, a testvéremet, Nagy Emőkét és engem a gondolat, hogy egy szakmai egyesületet hozzunk létre, mert úgy gondoljuk, hogy sokkal több lehetőségünk lesz érdekvédelemben, marketingben, rendezvényszervezésben, ha közösen, jogi személyként lépünk fel. Ehhez az ötlethez a Facebook csoportban azonnal találtunk társakat. A coach szakmában vannak erős civil szervezetek, és fontosnak tartjuk, hogy a trénerek körében is legyen ilyen.
Nem volt eddig a trénereknek szakmai szervezete?
Olyan nincs, amelynek tagjai magánszemélyek és a közösségépítésre és tudásmegosztásra épít. Mi olyan szakembereket várunk, akiknek fontosak ezek az értékek, és szeretnének tagjai lenni egy nyitott, önfejlesztő szakmai közösségnek. Széles szakemberi közösséget célzunk meg: nem csak trénerek, hanem HR-esek, a szakma iránt érdeklődők is csatlakozhatnak. Például aki szeretne új gyakorlatokat bevinni a teljesítményértékelésbe, az interjúztatáshoz keres ötleteket, vagy egyszerűen tréningmódszereket szeretne megismerni ők is nyugodtan jelentkezhetnek. A belépéshez egy nyilatkozat kitöltésére van szükség, valamint egy szakmai önéletrajzot mellékelni.
Hol tart most az egyesület alapítása? Kikből áll a vezetőség?
Az alapító ülésünk július végén megtörtént, az egyesület nyilvántartásba vétel alatt áll. Nagy Emőke lesz a titkár, három elnökségi tagot választottunk: Róbert Nórát, Váradi Zoltánt, Tóth Gabriella Rékát, és én leszek az elnök.
Milyen változást hozott az utóbbi fél év a szakmai munkájában?
Március előtt nem tartottam online tréningeket. Amikor hirtelen ebbe a helyzetbe kerültem, egyik napról a másikra kellett és sikerült a gondolkodásomat átállítani, ami számomra is meglepetés volt. Rengeteget tanultam, sok inspirációt adott, hogy a többi trénerrel együtt ugyanazokkal a kihívásokkal szembesültünk, mindig volt kihez fordulni és mindenre találtunk megoldást.
A felső nyitókép története: egy nyári Zoom-találkozón a csoporttagok arról beszélgettek, miért szeretnének egyesületet létrehozni, milyen terveik vannak ezzel. A végén virtuális csoportképet készítettek, ahol mindenkit kértek, nézzen optimistán a jövőbe. Ezt az optimista jövőbenézést örökíti meg a fotó.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
A magyar cégek 70%-a támogatja az AI munkahelyi használatát, mégis a dolgozók 66%-a képzés nélkül marad – derül ki Török Balázs kutatásából.... Teljes cikk
Érzékelhetően derűlátóbbá váltak tavaly óta a hazai munkavállalók a mesterséges intelligencia munkahelyekre gyakorolt várható hatásaival... Teljes cikk
A hazai versenypályán többre lehetünk képesek, ha tudunk, ha tanulunk, ha az adatok mellé fantáziálunk, álmodozunk, varázsolunk - mondja Csermely... Teljes cikk
- A vezetőfejlesztés új iránya: kapcsolódás, önreflexió és a vakfoltjaink tudatosítása 6 hónapja
- Példátlan népszerűségnek örvendenek a szexuális zaklatással kapcsolatos képzések a brit munkahelyeken 8 hónapja
- Több mint 1300 cég végezte el Nemzeti Innovációs Ügynökség innovációs tréningjét 9 hónapja
- Kisebbségi kamuzás és egy nap alatt lezavart tréning - vádat emelt az ügyészség 10 hónapja
- "A tréning ma már nem úri hóbort" - Merre tart a magyar tréningpiac 2025-ben? 10 hónapja
- "HR vezetők, figyelem! Így fejlesztheti csapatát célzott, gyakorlatias képzésekkel - díjmentes konzultációval" 10 hónapja
- Itt vannak az Év trénere díj nyertesei 12 hónapja
- Itt a lista, ezek a legnagyobb tréningcégek Magyarországon 13 hónapja
- Felkészülés a jövő kihívásaira: Komplex vállalati képzések a Viapantól 1 éve
- Képezd magad - ne csak az iskolapadban, az üzleti életben is! 1 éve
- Nem félnek a trénerek a mesterséges intelligenciától 1 éve
A tudás törvényei: a megértés kulcsa