Hogyan kell elintézni a komplex minősítést?
Felnőtt húgomnak szelektív mutizmusa van. Rengeteg helyen jártunk már vele, ahol próbálták belőle kigyógyítani, de mind sikertelen volt. Viszont szeretne elhelyezkedni a munka világában. Mi szükséges hozzá, hogy dolgozhasson, alkalmazhassák? Milyen papírokat kell hozzá beszerezni, és ennek mi a menete? Szüksége van a megváltozott munkaképességű komplex minősítésére. Ennek az elintézésének mi a menete?

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?
Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban
A felülvizsgálatra jelentkezés előtt mindenképpen érdemes konzultálni háziorvosunkkal, szakorvosainkkal. Ez azért szükséges, mert az orvos meglévő tudása, tapasztalata alapján megmondhatja, hogy meglévő betegségünk, egészségkárosodásunk döntő lehet-e a felülvizsgálaton. Másrészt azért is fontos, mert a felülvizsgálaton úgyis szükségünk lesz friss zárójelentésekre, leletekre, amit érdemes előre beszerezni.
A háziorvos beutalót állít ki az ügyfél számára a komplex minősítéshez, a munkaképesség-változás vagy keresőképesség felülvizsgálata céljából.
Ezt követően az egészségkárosodás és rehabilitálhatóság véleményezését az illetékes megyei Kormányhivatal Rehabilitációs Szakigazgatási Szervének ellátási ügyintézőinél kezdeményezhetjük, vagy erről az oldalról is letölthetjük a felülvizsgálat kérvényezése kapcsán felmerült dokumentumokat.
A felülvizsgálati folyamatban az orvos szakértő a rendelkezésre álló leletek, a TAJ számon alapuló egészségügyi nyilvántartások, valamint az általa végzett vizsgálatra alapozva, jogszabályban rögzített szakmai táblázatok használatával szervrendszerenként megállapítja a betegségcsoportonkénti részkárosodási értékeket, majd meghatározza az össz-szervezeti egészségkárosodást és az egészségi állapot mértékét. A teljes minősítést egy minimum négytagú bizottság végzi, amely 2 orvos szakértőből, valamint 1 foglalkozási-rehabilitációs, illetve 1 szociális szakértőből áll. A feladatuk az egészségi állapot mellett a rehabilitálhatóság, a rehabilitációs szükséglet, a rehabilitáció lehetséges irányának véleményezése, valamint javaslattétel az ellátás típusára, amely lehet rokkantsági, illetve rehabilitációs. A véleményezés tehát nem csak orvosi alapon történik.
Ha a szakértői bizottság véleménye szerint az egészségi állapot 60 és 31 százalék közötti, és 3 éven belül az ügyfél foglalkoztathatóvá válhat, úgy a szakértői bizottság őt rehabilitálhatónak minősíti, így rehabilitációs ellátásra lehet jogosult (heti húsz órában dolgozhat).
Amennyiben a rehabilitáció a betegségek miatt kizárt, vagy meghaladná a 3 évet, az ügyfél rokkantsága állapítható meg, és rokkantsági ellátásra jogosult. A 30 százalék alatti megmaradt egészségi állapotú személyek kizárólag rokkantsági ellátást kaphatnak, tehát rehabilitációs ellátásra nem javasolhatók (teljes munkaidőben is vállalhat munkát).
Tisztelt Kérdezők!
Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.
Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!
Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.
Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.
Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!
Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László. Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol. Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ. A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít. HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot. Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol. Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg. Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg. Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet. Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol. HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Egy 10 évvel ezelőtti tartozással kerestek meg, és első körben a rokkantsági ellátásomból vontak le 66.500 Ft-ot. Teljesen megdöbbentem, mivel ennek... Teljes cikk
Úgy tudjuk, hogy azoknak, akik fogyatékossági vagy rokkantsági támogatásban részesülnek, orvosi igazolás nélkül is járhat egy plusz támogatás,... Teljes cikk
Rehabilitációs munkavállalóként miért nem jár már munkaközi szünet? Három napja megvonták tőlünk arra hivatkozva, hogy "már nem adható".... Teljes cikk
- "Nagyratörő" brit–EU megállapodás készül a fiatalok szabad munkavállalásáról 2 hónapja
- Ezért foglalkoztass megváltozott munkaképességű kollégát 3 hónapja
- Így foglalkoztass megváltozott munkaképességű munkatársat: kihívásokból előnyök 3 hónapja
- Nyugdíj: lehet-e szerezni szolgálati időt megváltozott munkaképességűként? 4 hónapja
- Valódi befogadás? Miért nem elég egy rámpa? 5 hónapja
- Nem nyugdíj, újrakezdés! - az idősebbek új korszaka jön a munkaerőpiacon 5 hónapja
- Mennyire elégedettek az Ausztriában dolgozó és élő magyarok? 5 hónapja
- Nem hátrány, hanem kiindulópont: álláskeresés megváltozott munkaképességgel 5 hónapja
- Nem csak a nyugdíjasok kapnának élelmiszer-utalványt 5 hónapja
- Mikor számít szolgálati időnek a rokkantsági nyugdíj és ellátás? 5 hónapja
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Erdei Katalin, Richter Gedeon Nyrt. 6 hónapja
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja