kapubanner for mobile

Hogyan lehet esélyt adó munkáltatóvá válni? - Idén utoljára euChance Klub

Ebben az évben negyedik alkalommal és egyben utoljára kerül megrendezésre az euChance Klub, amely az euJobs HR-Group szakmai és közösségi fóruma cégek számára, amelyek megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatását tűzik ki célul. Már korábban is beszámoltunk erről az innovatív kezdeményezésről, az év végéhez közeledve pedig érdemes összegezni a tapasztalatokat.

Miért kiemelt jelentőségű ez a téma a HR szektorban?

A személyes tapasztalataink és a statisztikai adatok is azt támasztják alá, hogy a megváltozott munkaképességű emberek jelentős számban nem dolgoznak. (A KSH 2020-as adatai szerint közel 140 ezer aktív megváltozott munkaképességű munkavállaló van Magyarországon, akik már dolgoznak, vagy szívesen dolgoznának, viszont több mint 318 ezer megváltozott munkaképességű ember inaktív, azaz nincs jelen a munkaerőpiacon.) A cégek pedig 2022-ben nagyságrendileg 74 ezer megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatása helyett fizették be a rehabilitációs hozzájárulást, amely súlyos költséget jelent, ráadásul évről-évre emelkedik. Miért van ez így, és mit tehetünk? Megoldatlan probléma továbbra is a kereslet és kínálat egymásra találása, a felkészülést segítő szolgáltatások elérése mind munkavállalói mind munkaadói oldalon. Ezért a sikeres vállalati programok kulcsa a tudás mellett az innováció és hitelesség. Ez cégenként más és más módon valósítható meg, de a stratégiai tervezés ezen a területen is elsajátítható. A Klub legfőkképpen ebben kívánja segíteni a tagjait szakértelemmel és átfogó piaci képpel.

Ami eddig történt

Az euJobs HR-Group munkaerőpiaci szolgáltatóként felelősségének érzi az esélyegyenlőség erősítését a munkaerőpiacon. 2022 decemberében indították útjára az euChance programot, amely felkészíti a cégeket a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatására. A szakértői szolgáltatások mellé egy olyan közösséget álmodtak meg, amely támogatja a részvevőket abban, hogy az integráció terén sikereket érjenek el. A kapcsolódás tere a negyedévenként összehívott euChance Klub.

Minden alkalomnak volt egy fő témája, amelyet részben saját szakembereik, részben szakértő vendégelőadók segítségével dolgoztak fel. Kiemelve néhány témát: A nyitó eseményen Csatalinácz Adrienn, a cégcsoport HR és BRAND igazgatója beszélt az euChance program és az Esélyt Adó Munkáltató elismerés filozófiájáról és szemléletéről, Kóródi Edit, HR business partner és sokszínűségi tanácsadó pedig részletesen bemutatta a program egyes elemeit. Egy másik alkalommal a környezetet vizsgálták meg több szempontból. Elemezték, hogy mik azok az aktuális piaci körülmények és trendek, amelyek ismerete elengedhetetlen a stratégiai tervezéshez. Méri Tamás, az Access4you társalapítója is részt vett ezen a találkozókon, és beszélt például a fogyatékosság társadalmi modelljének szemléletéről és gyakorlati alkalmazásáról, és arról, hogy egy-egy vállalat közvetlen tevékenysége által milyen társadalmi hatást képes gyakorolni. Az őszi találkozón Zsirmon Norbert, a cégcsoport toborzási vezetőjének részvételével egy húsbavágó témát a megváltozott munkaképességű munkavállalók elérését és bevonzását dolgozták fel, hiszen ezen a téren különösen fontos rugalmasság és az innováció. A klubtagok minden alkalommal a saját tapasztalataikat, dillemáikat is megosztották egymással, így egymástól is tanultak.

A szakmai kapcsolódás mellett a közösségépítés más formáját is ajánlja a Klub a tagjai számára önkéntes munka formájában. Az adott Klubok információhoz, tudáshoz juttatják a résztvevőket, az önkéntes programok azonban saját élmények és tapasztalatok megszerzésére biztosítanak különleges alkalmat, mert az elfogadást és a nyitottságot sokféleképpen érdemes tanulni. Az önkéntes programok egyike volt a Nem Adom Fel Alapítvány munkájában való közreműködés a SZIGET Fesztiválon, vagy Suhanj! Alapítvány Suhanj6 jótékonysági futásán való részvétel.

Mi várható az utolsó eseményen?

A soron következő euChance Klubon a téma ezúttal az ESG (Environmental, Social and Governance) köré épül majd. Vajon az ESG lehetőség vagy kötelezettség? Hogyan kapcsolódik össze a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatása és a cégek társadalmi felelősségvállalási kötelezettsége? Szakértő vendég segítségével ezekre a kérdésekre is választ kapnak a december 7-i esemény résztvevői. Ezen kívül az idei év kiértékelése és a 2024-es év tervezése is témája a találkozónak.

Időpont: december 7. (csütörtök), 9:00-11:00

Helyszín: Nem Adom Fel Kávézó és Étterem (1086 Budapest, Magdolna u. 1.)

A jelentkezéseket az [email protected] e-mail címre várják 2023. december 1-ig. A következő alkalom jövőre lesz, így érdemes élni az idei utolsó lehetőséggel.

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Employer branding a csúcson: amikor a természet formálja a vállalati kultúrát

Egy modern munkahely vonzerejét ma már nem csupán az esztétikus iroda vagy egy hangzatos küldetésnyilatkozat adja. A valódi elköteleződés és a... Teljes cikk

Valóban kiválasztható a legjobb jelölt? Így segítenek a személyiségtesztek a toborzás során

A munkaerő-kiválasztás világában a hagyományos értékelési módszerek mellett egyre nagyobb szerepet kapnak azok az eszközök, amelyek nemcsak a... Teljes cikk

Értékteremtő partnerség a vállalati kultúrában: Tanulás és empátia vakvezető kutyákkal

A kiégés megelőzése, a fluktuáció csökkentése és a valóban befogadó cégkultúra kialakítása ma már nem pusztán HR-feladat, hanem stratégiai... Teljes cikk