kapubanner for mobile

Miként nyerjük meg a jó jelölteket?

Temérdek szempont szerepet játszik, hogy egy jelölt bennünket választ vagy inkább máshová áll a kiválasztás során. Különösen fájdalmas ez, ha elkötelezett munkavállalóról van szó és a konkurenciánál tűnik fel. Mogyorósi Dóra pszichológus most a kiválasztási folyamatból villant fel olyan elemeket, amelyekben ki lehet tűnni jó és rossz irányba is egy munkaadónak.

Ki is az az elkötelezett munkavállaló, akire minden cég vadásznak? A pszichológus definíciója szerint azok, "akik többet nyújtanak, bevonzásukhoz konkrét jelöltélményt kell adni a vállalatoknak". Meg kell teremteniük azt a fajta márkakommunikációt, melynek köszönhetően a pályázók tényleg el tudják majd képzelni magukat a cégnél.

Szimpátiakörök helyett a valós tudást firtassák a HR-esek
Ehhez viszont nem az a kulcs, hogy az állásinterjúkon a HR első körben a személyiségüket és azt firtassa, vajon mennyire szimpatizálnak velük. Épp ellenkezőleg! Tegyék ők a márkát szimpatikussá a jelöltek szemében! Ezt az álláskeresői kört ugyanis főleg az érdekli, hogy arról kérdezzék őket, amihez igazán értenek.

Az álláskereső könnyen kezelhető online felületeket akar
Az online jelenlét legalább ennyit nyom a latban. Szívesen jelentkeznek az álláskeresők olyan vállalathoz, melynek a weboldal mellett könnyen kezelhető online felületeik és mobil appjaik is a rendelkezésre állnak. A kulcs a gyorsaság és az áttekinthetőség. Lehessen akár 1-2 perc alatt, magától értetődő, villámgyorsan kezelhető felületen pályázni az állásokra. Enélkül már körülményesnek fogják gondolni.

Minden ízében viselkedjen a vállalat az arculatának megfelelően
Komolyan vonzó jelöltmágnes lehet az is, ha a munkáltató által közvetíteni kívánt arculatot az egész szervezet és az összes ott dolgozó tükrözi. Például ha a cégpolicy-nak nincs kifogása a tetoválások ellen úgy, hogy azt még fennhangon hirdeti is, akkor a HR-es se csodálkozzon meglepetten, ha meglát egy tattoo-t az állásinterjúra érkezőn. Ha pedig nem direkt pályakezdőkre, hanem gyakorlott szakemberekre vadásznak épp, nem biztos, hogy őt szólítja majd meg az a fajta marketing, amelyben a vállalat ”akcióhősöket” meg ”ninjákat” keres. Célszerű tehát azonosulható eszközöket alkalmazni.

Motivációs levél = kuka?
A motivációs levelek ideje lejárt. A profi HR-es jobb is, ha végleg elfelejti. Nem lehet belőle megtudni semmit. Igazából a profi AC-nek (assessment center, értékelőközpont) kell majd betöltenie a szerepet, melyet korábban szántak neki.

Jó AC-ből hosszú távon lehet profitálni
Ám AC-t se mindegy, milyet választ a HR ahhoz, hogy tudjon jelöltélményt nyújtani. A profi AC egyszerre kihívást jelentő, élvezhető, pozitív légkörű, modern (akár üzleti szimulációval támogatott) mindamellett tanulságos. Egyfajta komoly játék, mert azért tétje van - de lehet belőle tanulni. Rámutat a hibákra és a pályázó is megkaphatja belőle a megfelelő visszajelzéseket. És ha valaki profi munkáltatói arculatot szeretne, a pályázó kérésére meg is adja azokat.

Felesleges vagy ciki interjúkérdések helyett az informatív a nyerő
Mi se természetesebb, hogy a vonzó munkáltatói arculathoz értelmes állásinterjú-kérdésekre van szükség. A ”Milyen állat lenne Ön?” és az ”Otthon lakik-e még?” és az ehhez hasonlók már garantáltan vörös posztók lesznek a pályázók szemében. Ráadásul míg előbbi nem szakszerű, utóbbi már adatvédelmileg is aggályos. Ha pedig valaki tényleg profi jelöltélményt szeretne nyújtani az állásinterjúkon, az a pályázó múltbéli viselkedésére vonatkozó kérdésekkel kutassa inkább az alkalmasságát. Ebből sokkal hitelesebb képet nyerhet róla. A profi interjúk ráadásul nem a végeláthatatlan mennyiségű interjúkörről szólnak ma már. Ha a jelölt ilyet észlel, joggal érezheti kötözködésnek, és fordít hátat a vállalatnak akár a folyamat közepén. A munkavállalói márka szempontjából az is fontos, hogy a cég adjon visszajelzést a pályázónak.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megette az AI a junior pozíciókat? Mi lesz a pályakezdőkkel?

Egyre nehezebb gyakornoki helyet és pályakezdőként állást találni, sok korábban „biztosnak” (többek közt IT és HR) tűnő szakmában. A belépő... Teljes cikk

Raktártól a recepcióig: itt volt a legnagyobb munkaerőhiány 2025-ben

Miközben az autóipar lassulása óvatosságra intette a piacot, több ágazatban súlyos munkaerőhiány alakult ki 2025-ben. A logisztika, a kiskereskedelem... Teljes cikk

Ezek a számok sokat elárulnak a magyar munkahelyek jövőjéről

Jelentősen pesszimistábban ítélik meg a magyar munkavállalók a jelenlegi hazai munkaerőpiac mobilitási lehetőségeit az előző évhez képest.... Teljes cikk