Megjelent: 10 éve

Holló a hollónak - legendák, mítoszok, valóság

Szép dolog az összetartás. És bizonyos hivatások műveléséhez elengedhetetlenül szükséges. De mi van akkor, ha ez a fogalom már nem(csak) a jó csapatmunkát, a közös érdekvédelmet, az igazságtalan, alaptalan támadásokkal szembeni együttes fellépést jelenti? Hanem egymás mindenáron való fedezését, szakmai műhibák, baklövések vagy túlkapások szerecsenmosdató eltussolását (is)? Hogy az érintett foglalkozási ág akkor sem veti ki magából az illetőt, ha nyilvánvalóan bűnös?

"Holló a hollónak nem vájja ki a szemét" - Ez a magyar közmondás valami olyasmit jelent, hogy bizonyos csoportokhoz, szakmákhoz tartozó emberek akkor sem fordulnak szembe a "csordához tartozóval", ha az elítélendő dolgot tesz. Látszólag mindenki helyteleníti ezt a gondolkodásmódot. Főként, ha nem az övéiről, a saját foglalkozásáról van szó. De amikor önmagára kéne ezt a normát vonatkoztatni, mindjárt nem olyan határozott az ember. Nem is csoda, hisz már óvodában, iskolában, a játszótéren belénk veri ezt a mentalitást a csoport, amelyhez tartozunk (vagy tartozni akarunk.) A mobbingról szóló elemzésben felmerült már: a gyerekközösségek normarendszere szerint az árulkodás többnyire akkor is bűn, ha a tett, amit felfed, valóban megtörtént, és tényleg helytelen. Még akkor is, ha mi magunk vagyunk a kárvallottak. A diáktársaikat lelkileg és/vagy fizikailag bántalmazó kis szociopaták a maguk primitív szintjén nagyon ügyesen programozzák bele célpontjaikba ezt. Hogy bár ők megvernek, elveszik az uzsonnát, élvezik a megalázást, de azért "mi egy csapat vagyunk." A felnőttek, a tanárok a közös ellenség - az árulkodás pedig a legnagyobb bűn. Sokkal rosszabb, mint a lopás vagy a verekedés. Aki ilyet tesz, az kimondhatatlanul nagyot vétkezik.

Bizonyos oktatási intézményekben, munkahelyeken hagyomány a megalázó beavatási rítus. Különösen jellemző ez a belterjes hivatásokra, bentlakásos iskolákra és fegyveres testületekre. Az ilyen szertartások ritkán derülnek ki, még ritkábban lesz érdemi következményük. Iszonyú nagy a látencia. Az újonc be akar kerülni a csoportba, a testületbe, a "menő arcok" közé. Az idősebb hangadók, az öregdiákok/öregkatonák pedig éreztetik vele: csak akkor válhat a kollektíva részévé, ha elviseli a megaláztatást, jó képet vág a kegyetlen rituáléhoz. S eszébe sem jut panasszal élni felettesei, tanárai vagy a belső ellenőrzés irányába. Ennek pedig logikus folyománya a "holló a hollónak nem..." mentalitás. Ha valaki nem meri (vagy akarja) kifogásolni az őt ért csoporton belüli sérelmet, nem kíván azért elégtételt kapni, akkor miért tenné szóvá, amikor valamelyik csoporttag, vagy az egész csoport egy külső személynek okoz érdeksérelmet, azt alázza meg vagy bántalmazza? Katonai vagy rendőri atrocitások esetén rendkívül nehéz tanúskodásra rábírni az adott egység tagjait. Mi több, rendszeresen előfordul, hogy az erőszakszervezetek kényszervallatással, túlkapással, kenőpénz elfogadásával vagy kikövetelésével vádolt tagjai hamis vallomásaikkal fedezik egymást. Felettesük pedig kozmetikázza a jelentést, eltussolja beosztottjai cselekedetét. Nagyrészt látens dolgokról beszélünk. Ritkábban fordul elől, hogy a jogsértésre készülő csoportot valamelyik tagja megakadályozza a tettben, vagy legalább utólag jelenti a dolgot. Gyakoribb, hogy a normasértésben passzív cinkosként azok is részt vesznek, akik nem értenek egyet vele. A vizsgálat során pedig "a mundér becsületének védelmében" hallgatnak, sőt hazudnak. Rendkívül összetett feladat valamely fegyveres egység, nyomozóhatóság vagy titkosszolgálati szerv állományában a belső elhárításnak informátort találni. Különösen, mivel az átlagemberbe beleszocializált mentalitás a visszaéléseket önmaga portáján is leleplezni akaró kollégában összeférhetetlen bajkeverőt, a saját fészkébe piszkító árulót lát.

Ilyen anomáliák leginkább a valamiféle monopóliumot (pl. a legitim, jogszerű erőszak, hatósági fellépés, döntés-kikényszerítés, vészhelyzeti intézkedés monopóliumát) gyakorló szakmáknál fordulnak elő. Ahol éles piaci verseny folyik, ott kevésbé lehet elvtelen ágazati-szakmai összetartásról beszélni. Egymással harcoló, egymás rovására teret nyerő, üzleti titkaikat egymástól óvó cégek aligha fogják a másik bűneit, jogsértéseit titkolni, sőt. Ha bármelyik megtud valami kompromittálót a rivális szereplőről, ő lesz az első, aki kiszivárogtatja. Természetesen a magánszektorban is van összejátszás, időről időre felvetődik bizonyos vállalatok és bankok esetén a kartellgyanú. De az mégsem a klasszikus holló a hollónak szituáció. Egyszerűen abból kifolyólag, hogy az ember egy magánvállalkozásnak mégse van annyira kiszolgáltatva, mint az államnak, a közszolgáltatásoknak. Akármennyire is kartelleznek egyes cégek, végső soron mégiscsak egymás konkurensei maradnak. Akik próbálják elhódítani a másik ügyfeleit. Ha nem a kedvezőbb árral vagy kamattal (mert azt lezsírozták zárt ajtók mögött), akkor azzal, hogy ugyanolyan vagy hasonló áron jobb szolgáltatást kínálnak. De ha a rendőrséggel vagyok elégedetlen, nem fordulhatok a konkurens főkapitánysághoz, mert nincs ilyen. Nem véletlen tehát, hogy főleg ilyen szervezetekkel kapcsolatban vélelmezik az egymást a sértett polgár kárára fedező "mundérsoviniszta" összetartást. De azért a tipikus kisember ritkán lesz rendőri túlkapás vagy korrupció áldozata. A legtöbben inkább az elégtelen közbiztonság miatt kifogásolják a rendőrség működését. Olyan kirívó atrocitások, mint 2006 őszén vagy az izsáki rendőrőrsön, szerencsére nem mindennap történnek. Az "enyhébb" jogsértések gyakori szenvedő alanya sem az alsó-középosztálybéli kispolgár, hanem inkább a hátrányos pozíciójú (jellemzően a roma etnikai kisebbséghez tartozó) rétegek. Akikkel szemben sajnos nemigen van többségi együttérzés, szolidaritás. A bűnüldözői korrupció "fizetőképes kereslete" pedig többnyire maga is sáros. A rendőrök általában nem teljesen vétleneket szoktak lehúzni vagy megzsarolni. Hanem ittas gyorshajtót, elfogott drogkereskedőt, orgazdát, gengsztert. Felajánlva neki: megfelelő összegért futni hagyják.

Ezzel szemben sokkal általánosabb negatív tapasztalat az egészségügyben lévő "hollóuralom." Míg a rendőrséggel való kapcsolatunk esetleges, az orvosi hivatással előtt-utóbb mindnyájan találkozunk. Ráadásul talán itt a legnagyobb a ráutaltság, a kiszolgáltatottság, az információs aszimmetria. Pár évvel ezelőtt meglehetős gyakorisággal foglalkoztam egészségügyi témákkal. A leggyakoribb jelenség, amit észleltem, hogy a betegek a rossz bánásmód, szakszerűtlen ellátás miatt nem mernek panaszt tenni. Amikor ennek okára rákérdeztem, legtöbbször a címben is szereplő hollós közmondást emlegették. Hogy az orvosok, egészségügyi dolgozók úgyse tanúskodnak egymás ellen. Úgyse adnak a másikat elmarasztaló szakvéleményt. Meg az egész rendszer amúgy is a betegekkel való kitoláson, egymás fedezésén alapul. A megkérdezettek egy része komolyan említette ama félelmét, hogy az "árulkodó" páciensen az orvosok bosszút állnak. Az egyik erre utaló beteget viccesen megkérdeztem egyszer: ugyan mit tudnának tenni, ha bepanaszolja őket? Legközelebb hagyják elvérezni? Túladagolják az altatógázt? Szándékosan elrontják a műtétet? - Igen, akár azt is! - vágta rá az illető - Meg tudják ezek úgy is csinálni, hogy ne legyen bizonyítható! - tette hozzá. A szemébe nézve lehervadt a vigyor az arcomról. Rádöbbentem, nagyon sokan tényleg attól rettegnek: ha "felnyomják", bemószerolják az orvost, akkor csak tepsiben jönnek ki a kórházból. Ez persze orvosi témájú összeesküvés-elmélet, aminek ilyen formában nincs alapja. A diktatúrák - a sztálini Szovjetuniótól egészen Kadhafi Líbiájáig - viszont sikerrel próbálták az orvosokkal, egészségüggyel szembeni lappangó népi gyanakvást, bizalomhiányt politikai konteóvá transzformálni, ha az állt érdekükben.

Én magam pont a fordítottjáról próbálom meggyőzni ilyen teóriákkal előhozakodó betegeket. Jelesül, hogy mindig nagyobb az esély a rossz, embertelen bánásmód megismétlődésére az olyan betegnél, aki nem mer panaszt tenni, mint az olyannál, aki panaszát hivatalos, jegyzőkönyvezett formában megtette. Ha már papír van arról, nyoma van annak, hogy az orvos vélelmezhetően helytelen, etikátlan módon bánt a pácienssel, ugyan kit vennének elő legelőször, ha a beteg meghal? Vagyis a "gyilkos orvos" legendája téveszme, de paradox (vagy inkább nagyon is logikus) módon épp az embertelen, a betegekből hálapénzt kizsaroló orvosoknak érdeke, hogy ez a pszichózis fennmaradjon. Minél inkább félnek a betegek, annál kevésbé mernek panaszt tenni. És ha megölni nem is öli a beteget (legalábbis szándékosan) a rendszer, bosszút azért valóban tud állni. Nem is megölni akarja ez a szisztéma a beteget, hanem megtörni. Már csak azért is, mert halott ember nem tud fizetni. Nem ölik meg azt, aki nem tejel, sőt: elvárja, hogy a befizetett járulékáért emberszámba vegyék. "Csupán" annyi lesz, hogy körülötte nem sürög-forog a bélelt borítékkal ösztönzött "fogadott orvos", az ő fájdalmának csillapításával, ágytálának ürítésével, infúziójának bekötésével, vizsgálatának elvégzésével, hozzátartozóinak szakszerű tájékoztatásával valahogy nem sietnek annyira. Általában ő sem hal meg, ő is meggyógyul - csak sokkal több bizonytalanság, kétség és szenvedés után. Hacsak meg nem jön az esze és nem kezd el tejelni, hogy rákerülhessen a Főorvos Úr "csókos betegeinek" listájára. Ha rendőr bántalmaz egy civilt, kenőpénzt fogad el, a katonai ügyészség és a Nemzeti Védelmi Szolgálat emberei nyomoznak utána. Ha kell, titkosszolgálati eszközökkel. Az egészségügyben működő betegjogi és felügyeleti szerveknek nincsenek ilyen kiterjedt jogosítványai. Nem hallgathatják le az orvosokat, nem szervezhetnek be tippadó ügynököket, informátorokat, nem csinálhatnak operatív csapdán alapuló beugratásos tisztességvizsgálatot. Az orvosok etikai vétségeit nem egy független testület, (mint pl. rendőröknél az ügyészség) hanem a praktizáló orvosok által megválasztott kamara vizsgálja. (Hollók ítélkeznek hollók fölött, mondhatnánk stílszerűen.)

Aki látta Sidney Lumet méltán világhírű filmjét, annak nem kell bemutatni Serpicot. Ha valaki kihagyta volna ezt a remekművet: ő volt az a vagány nagyvárosi zsaru, aki - korrupt társaival ellentétben - soha nem kért, és nem is fogadott el kenőpénzt. Az olvasók fantáziájára bízom annak eldöntését, mi történne a XXI. század elejének Magyarországán azzal a becsületes orvossal, aki Serpico útjára lépne. Aki nemcsak hogy visszautasítaná a hálapénzt, de az osztályértekezleteken szóvá tenné, hogy kollégái nem csupán elfogadják, de elvárják, sőt megkövetelik a paraszolvenciát. És nyilvánosan háborogna, hogy az elvileg biztosítási jogviszony alapján alanyilag járó vizsgálatoknak, beavatkozásoknak a romlott orvosoknál szabott áruk van. Sőt még azt is bevállalná, hogy a minisztérium belső ellenőrzésének ügynökeként jelentéseket ír harácsoló doktorokról. - írtam tíz évvel ezelőtt. Hát Dr. Serpico dolga ma sem lenne könnyebb, sőt a helyzet inkább romlott. Hol az az orvos, aki tanúskodni mer korrupt főnöke ellen? Melyik az a fiatal tanársegéd, aki másodvéleményben papírra veti: az osztályvezető főorvos-professzor igenis félrediagnosztizálja azt a szerencsétlen beteget, és még a nevét is oda meri írni kritikája alá?

Persze, ha végképp minden kötél szakad, feljelenthetjük az orvost. Meg a rendőrt is. Mehetünk a bíróságra. Akár az ügyészség megkerülésével is, pótmagánváddal. Na de milyen is az a bíróság? A bírósági holló talán kivájja a társa látószervét, ha bűnös? "A megyei bíróságok elnökeinek gyakorlatilag teljhatalmuk van: pályázat és nyilvános szempontrendszer nélkül nevezhetik ki vagy léptethetik elő beosztottaikat. Miközben igen nagy a túljelentkezés a bírói állásokra, nincs igazi verseny. Emiatt az ország tele van bírófamíliákkal, az új állásokhoz sok helyen ismerősök és rokonok jutnak, a karrierekről négyszemközti beszélgetéseken döntenek." - állapítják meg egy 2008-as riportban. Akkoriban felmerült a reform szükségessége, hogy a belső fegyelmi ügyek tárgyalására pedig szolgálati bíróságot hozzanak létre. Ez a törekvés (és annak továbbgondolása) már csak azért is jó lett volna, hogy egy önálló, de legalábbis különálló jogi fórum ítélkezzen olyan ügyekben (mint a Babus-ügy), ahol bíró vagy bíróság a sértett. Hogy aztán milyen sorsra jutott a bírósági reform, lásd alább.

Valóban létezik hát olyan, hogy egy szakma - legyen akár orvosi, bírói vagy rendőri - az összefonódások, a "hollószemlélet" okán nem képes az önellenőrzés, a belső kontroll feladatát ellátni. Ami a jogsértések, visszaélések, illetve azok "házon belüli" eltussolásának melegágya. S hogyan reagált erre a politika, konkrétan a jelenlegi hatalom? A független intézmények és a civil társadalom önálló ellenőrszerepének megerősítése helyett a politika gyarmatává tette az összes hatalmi ágat, a teljes közjogi struktúrát. Saját egykori kádereiket, illetve az egyik politikustársuk rokonát, hajdani pártkatonát és jelenlegi politikusfeleséget tettek a kontroll- és ellensúlyszervek, szakmai intézmények (számvevőszék, ügyészség, Országos Bírósági Hivatal) vezetői pozícióiba. Ahelyett hogy a hamisan tanúskodó konkrét rendőröket vonták volna felelősségre, (ami, mint fentebb leíratott, kétségkívül nehéz feladat) a semmisségi törvénnyel kimondatott: "semmisek a 2006 őszi tömegoszlatásokkal összefüggésben hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, garázdaság miatti, kizárólag rendőri jelentésre, tanúvallomásra alapozott ítéletek." Vagyis ez a jogszabály de facto kollektíve hamis tanúzással, az eljárás manipulálásával vádolja a rendőröket. Kétségtelenül egyszerűbb, mint nyomozni, a tényeket feltárni.

Az orvosi kamara gazdálkodásával kapcsolatban indult belső vizsgálat során napvilágra került dolgokat olvasva is ledöbbenhet az ember. Amennyiben igazak a vádak, akkor milyen lehet az orvostársadalom etikai potenciálja, ha az orvosok tisztességén őrködő testületben ilyenek történhettek? Az érem egyik oldalával kapcsolatban sem vagyunk persze naivak. A filozófusügy után simán belefér, hogy ez is egy részben vagy egészben összekoholt koncepciós vád, amelynek célja egy autonóm szakma politikai leigázása. Hogy a túl önálló Éger István elnök helyére a kormányzat a saját emberét ültesse. Jellemző azonban a kamarai elnök nyilatkozata is, miszerint "ez az egész kérdéskör a kamara belső ügye." Hogy sértett-e jogszabályt a kamara, illetve annak bármely vezetője, az majd kiderül, az ártatlanság vélelme a jogerős ítéletig nekik is kijár. De ebből a félmondatból csak úgy süt a "majd mi, hollók egymás között lejátsszuk a dolgot" típusú mentalitás. Az orvosok elsöprő többsége Magyarországon közpénzből fizetett alkalmazott, de a privatizált háziorvosi praxisokat is a járulékfizető betegek tartják fenn. Akiknek életéről-haláláról, gyógyulásáról a kamaratagok szaktudásának, erkölcsének minősége dönt. A kamarai tagságról törvény rendelkezik. Ilyen értelemben tehát, ami a kamarában zajlik, nem orvosi belügy, hanem a betegtársadalom közügye. Az utóbbi években bizonyos szakmákkal (s legfőképpen az orvosival) összefüggésben olyan fokú bizalomhiány, bizalmi válság alakult ki a társadalomban, ami a legmagasabb fokú önkritikát, önkontrollt és öntisztulást követelné meg. Ám erre - nagyon úgy tűnik - sokat kell még várnunk. Talán nem véletlen, hogy Magyarországon nincs olyan, a titoktartást garantáló minőségbiztosítási rendszer (amely a sokat ócsárolt multinacionális cégeknél igen), ahol mind az ügyfél (itt: a beteg), mint a dolgozó anonim módon is bejelentést, panaszt tehet. Amellett diszkrét, bizalmasan kezelt kérdőíven értékelheti a vezetőt, illetve az intézményt. Magyarországon az emberek többsége legfeljebb eme oldalon mer beszámolni az orvos által az "ingyenes" ellátásért pofátlanul kikövetelt csúszópénzről. A hatósági bejelentésnél viszont úgy érzi: a kecskénél panaszkodik a káposzta eltűnésére.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan zajlik egy globális szervezeti kultúra átalakítása cégegyesülést követően? - válaszol Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial globális HR vezetője

HR Szubjektív rovatunkban Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial divíziójának globális HR vezetője kérdez, miután válaszolt Bondici Flóra, a Chorus... Teljes cikk

Így zajlik a szervezeti evolúció a szemünk előtt

„Nem a legerősebb szervezet lesz a túlélő, nem is a legintelligensebb, hanem az, amelyik a leginkább fogékony a változásra” – mondta Charles... Teljes cikk

Teljes transzparencia egy teljesen remote cégnél - Bondici Flóra, a Chorus One Chief People Officere

HR Szubjektív rovatunkban Bondici Flóra, a Chorus One Chief People Officere kérdez, miután válaszolt Gaál Annamária, az AGCO Hungary HR vezetője... Teljes cikk