kapubanner for mobile

HR-adminisztráció kiszervezve, házon belül koordinálva

Elsőre talán luxusnak tűnik, ha egy cég a kiszervezett bérszámfejtése mellé helyszíni HR-adminisztrátort is igénybe vesz. Azonban, ha jobban megvizsgáljuk, könnyen lehet, hogy mindez egy jól átgondolt stratégia egyik legfontosabb eleme.

images

A bérszámfejtés kiszervezése önmagában nem jelenti automatikusan a HR-adminisztráció kiszervezését is. Ahhoz viszont, hogy egy cég az összes kapcsolódó ügyintézéssel, adatkezeléssel összefüggő ballasztot le tudja választani a tevékenységéről, a HR-adminisztrációt is ki kell, hogy szervezze. Ennek leghatékonyabb működési formája a helyszínen nyújtott szolgáltatás, állandó jelleggel vagy rendszeres időközönként.

Látnunk kell, hogy a helyszíni HR-adminisztráció nem sztenderd "termék", minden esetben a megbízó folyamataihoz és igényeihez szükséges formálni azt.

Gondolatébresztőként, a következő tevékenységeket foglalhatja magában a szolgáltatás:

  • megbízó HR-osztályának általános működésének támogatása
  • ügyfélszolgálat és asszisztencia a munkavállalók számára
  • cafeteria juttatási elemek beszerzése, kiosztási jegyzék készítése, utalványok névre szóló borítékolása,
  • munkavállalói igazolások kiállítása,
  • HR-riportok elkészítése,
  • határidő-követés (pl. próbaidő lejártának figyelése),
  • piackutatás végzése, egyes beszállítók (pl. üzemorvos, munkabiztonsági előadó, egyéb tréning-cég, stb.) felkutatásában való közreműködés, közvetítési jellegű tevékenység HR adminisztrációs témakörben, ajánlatok közvetítése, kérés esetén kapcsolódó javaslattétel és szerződéskötésben való segítségnyújtás, stb.,
  • tréningek előkészítésében és szervezésében történő asszisztencia,
  • gyesen, gyeden, tgyáson lévő munkavállalókkal való kapcsolattartás ellátása,
  • egyéb, HR vonatkozású területeken biztosított támogatás, mint például a nyelvtanfolyamok záró vizsgáinál való közvetlen asszisztencia nyújtása

    Az esetek nagy részében a megfelelő kompetenciával és képességekkel rendelkező szakember kiválasztása a szolgáltató feladata, csakúgy, mint a háttértámogatás, képzés és a motiváció biztosítása. Ugyanakkor a napi koordináció, feladatkiosztás a megbízó hatáskörében marad.

    A helyszíni HR-adminisztrátorral tehát nem csak egy "arcot" ad a szolgáltató, hanem nyújtja mindazt a hátteret és tapasztalatot, mellyel rendelkezik. Így a helyszíni szolgáltatás nyújtásával az igény kiszolgálásán túl széleskörű támogatást és tudásbázist is kap a cég. Ebből egyenesen következik, hogy nem kell az oktatásra, a helyettesíthetőségre, a humán kockázatra és a felelősségre gondolnia a megbízónak, hiszen mindezt a szolgáltatója menedzseli.

    Összegezve: egy szolgáltató nem a munkaerőt, hanem az igény professzionális kiszolgálását biztosítja. Ha pedig mindez megvalósítható, érdemes fontolóra venni a kérdést, hogy miért fektetnénk energiát egy olyan feladatkör kialakításába, amely már kiépített formában is igénybe vehető.

    Keresztes Eleonóra
    UCMS Group Hungary Kft.
    • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    15–20 ezer dolgozó hiányzik a vendéglátásból – bajban a magyar éttermek

    Ugyanakkora forgalmat hoz a vendéglátás, mint a járvány előtt, mégis 15–20 ezer dolgozó és közel 10 ezer üzlet hiányzik a szektorból – mondja... Teljes cikk

    A legjobb HR menedzsment szoftverek: itt a teszt eredménye

    Egy kanadai szakportál, a People Managing People szakértői - akik maguk is gyakorló HR-esek - 2019 óta tesztelik és értékelik a HR szoftvereket. Saját... Teljes cikk

    A jövő az ember és az AI együttműködéséről szól - így látta az évet Bánhidi Eszter, a Sanofi HR vezetője

    Míg 2025 az AI adaptáció éve volt, 2026-ban már az AI által támogatott HR erősítése a cél, mindeközben megőrizve az emberközpontúságot és a... Teljes cikk