HR költségcsökkentés ergonómiai eszközökkel
A nem megfelelő munkakörnyezet következtében kialakult rendszeres munkahelyi hiányzások költségeivel egyre több cég kénytelen számolni. A legfrissebb kutatások szerint az európai vállalatok évente euró milliárdokat veszítenek amiatt, hogy a munkavállalók a munkakörnyezetükkel összefüggésbe hozható bántalmak következtében kimaradnak a munkából. Csupán 6 ország adatait összesítve: ez az összeg meghaladja a 42 milliárd eurót.
A problémák közé sorolható a kiújuló mozgásszervi bántalom (RSI), kéztőalagút szindróma (CTS), fejfájás, nyaki fájdalom, csukló szorítás. A fejfájás és a szemmel kapcsolatos panaszok szintén gyakoriak.

Egy 2012-ben végzett kutatás szerint,
A kockázatelemzéssel gyorsan felmérhetőek a problémás területek - mellesleg kötelezettség is.
A 90/270/EGK irányelv szerint a munkaadó köteles munkaállomás kockázat elemzést végezni minden új munkavállalónál, illetve a már meglévő alkalmazottaknál, amennyiben változás következik be munkakörnyezetükben (úgy, mint pozíció, vagy munkakör váltás, illetve új asztal, vagy számítógép használata esetén).
A teszt segítségével néhány percen belül megtudhatja, munkavállalói milyen munkakörülmények között dolgoznak, és azok milyen egészségügyi kockázatot jelentenek. Az eredmények ismeretében könnyen kialakíthat ergonomikus munkahelyet alkalmazottai számára, mellyel jelentősen csökkentheti a táppénzes hiányzások számát, emellett munkavállalói komfortérzete, így hatékonysága és lojalitása is jelentősen növekedni fog.
Az úgynevezett Zóna koncepció segítségével gyorsan és egyszerűen feltérképezhetőek a problémás területek, és kiválaszthatóak azok az ergonómiai kiegészítők, melyek a munkavállalók munkakörülményei javításával, hosszabb távon valóban jelentős megtakarítást jelenthetnek cége számára a HR költségek területén.


1. Zóna - Hát- és derékfájás megelőzése
Az ebbe a zónába tartozó irodai ergonómiai kiegészítők kifejezetten a hát- és derékfájás enyhítését, megelőzését szolgálják, mely a legtöbb munkavállalónak mindennapi problémát jelent. A különböző hát- és lábtámaszok hatékonyan csökkentik a hátban és derékban kialakuló mozgásszervi bántalmakat, enyhítik a tüneteket, így jelentősen hozzájárulnak a munkahelyi hatékonyság növeléséhez és a táppénzes hiányzások csökkentéséhez.
2. Zóna - Csuklófájdalom megszüntetése
A számítógépes munka kellemetlen szorító érzést, hosszabb távon kiújuló fájdalmat okozhat a csuklóban. Ennek oka a csuklók megfelelő alátámasztásának a hiánya, mely gépeléskor és az egér használata közben folyamatosan terheli a csukló ízületeit. A különböző csukló- és tenyértámaszok megfelelő helyzetbe hozzák a csuklót, így segítenek megelőzni a maradandó károsodások kialakulását, illetve enyhítik a már meglévő tüneteket.
3. Zóna - Nyaki fájdalom csillapítása
A legtöbb ülőmunkát végző ember annyira hozzászokott már a nyak állandó fájdalmához, hogy szinte természetesnek veszi annak meglétét. Ennek kialakulásáért részben a monitor (laptop kijelző) nem megfelelő elhelyezése a felelős. Ugyanis legtöbb esetben a monitor nagyon alacsonyan helyezkedik el az íróasztalon, melynek következtében a munkavállaló feje folyamatosan lefelé billen, ami komoly, 8-10 órás izommunkát jelent a nyak izmai számára. Optimális esetben a monitor felső széle szemmagasságban, vagy kissé afölött kell, hogy elhelyezkedjen, mely megkíméli a nyak izmait az egész napos megterheléstől. Ehhez célszerű olyan monitorállványt, vagy laptop tartót beszerezni, mely kifejezetten illeszkedik a munkavállaló testi adottságaihoz, munkakörülményeihez, egyéb eszközeihez.
4. Zóna - Rendezett, tiszta környezet
A jól szervezett, tiszta környezet nagyban hozzájárul a dolgozó hatékonyságához. Egy átlag európai munkavállaló napi 46,5 percet tölt azzal, hogy asztalát, környezetét rendezettebbé, kényelmesebbé tegye. Érdemes tehát a megfelelő eszközökkel valóban ergonomikus környezetet kialakítani, hogy a munkavállaló valóban hatékony munkavégzéssel töltse idejét. A különböző fertőző megbetegedések, valamint az allergia és asztma szintén jelentősen csökkentik a munkahelyi hatékonyságot és jelentős hatással vannak a táppénzes hiányzások mennyiségére. Érdemes - különösen nyitott irodák esetében - olyan légtisztító berendezéseket beszerezni, melyek a minimumra csökkentik a levegőben található vírusok, baktériumok, valamint pollenek és egyéb allergének mennyiségét, hiszen így jelentősen csökkenthető a táppénzes hiányzások aránya.
Egy kockázatmentes munkahelyi környezet kialakításának költsége viszonylag alacsony, különösen, ha figyelembe vesszük a nem megfelelő munkahelyi környezet miatt bekövetkezett betegszabadságon töltött napok számát, a kényelmetlen környezet miatti fészkelődéssel, valamint a munkakörnyezet rendezgetésével elvesztegetett időt.
A megfelelően kialakított ergonomikus munkakörnyezet kétféleképpen segíti a munkavállalót. Egyrészt segít megelőzni a bántalmak kialakulását, másrészt pedig meggátolja, hogy a kezdeti enyhe panaszok felerősödjenek, és hosszú távú bántalmakhoz vezessenek. Mindez a munkaadónak hosszabb távon jelentős költségmegtakarítást eredményezhet, valamint lényegesen hatékonyabb, egészségesebb, lojálisabb munkavállalókat jelent, mely kulcskérdés cége eredményessége szempontjából.
Kreutz László
Fellowes Hungary / értékesítési és marketing igazgató
*Adatok forrása: Dynamic Markets Research 2012
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
A nyugati országokban romlik a fiatalok jóléte, az északi országok pedig továbbra is vezetik a boldogsági ranglistát - derül ki egy friss... Teljes cikk
Mindenki arra vágyik, hogy kiegyensúlyozottak legyenek a napjai, legyen ideje a családjára, hobbijára, társas kapcsolataira és a munkahelyen is jól... Teljes cikk
A munka és a magánélet hagyományos határainak elmosódásával egyre komolyabban kell számolni a „workation” , azaz a munkával egybekötött utazás... Teljes cikk
- Lakhatás, bérek, munkabiztonság – aláírásgyűjtést indított a Magyar Szakszervezeti Szövetség 3 hete
- Unfit for purpose? Why global expertise fails in the Hungarian reality? 4 hete
- Céges rendezvényen lett rosszul egy nő, újra kellett éleszteni 4 hete
- Elutasítod a MI képzést? Akár az állásod bánhatja! Kötelezni vagy ösztönözni kell a munkavállalót? 1 hónapja
- A nők tovább élnek, mégis több időt töltenek betegen – mi áll a háttérben? 1 hónapja
- 330 új munkahely jön létre Kapuváron 1 hónapja
- Egységes megjelenés, kevesebb gond 1 hónapja
- Miért számít a munkaruha a munkaerő megtartásában? – amit a HR gyakran alulértékel 1 hónapja
- 6 tipp, hogyan maradj energikus az irodában egész nap 1 hónapja
- Ilyen egy gondoskodó munkaadó: díjat nyert a HungaroControl 1 hónapja
- Hogyan enyhítsük az ízületi fájdalmakat? 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?