HR-kompatibilis lesz-e a szexmunka?

Egyrészt nyilván azt, hogy a prostitúció (általában a pénzért, anyagi ellenszolgáltatásért végzett szexuális tevékenység), valóban foglalkozás, a nemzet-és világgazdaság egyik sajátos, de nagyon is létező ágazata. De pontosan mi az, hogy legősibb? Ténykérdés, hogy az érdekből létesített szexuális kapcsolat egyidős a fajunkkal. Bizonyos tekintetben a házasságok, családalapítások nagy része kezdettől ilyen volt. Az érzelmeken, kölcsönös szimpátián alapuló (pár)kapcsolat a modernitás előtti társadalmakban inkább kivétel volt, mint szabály. A házastársi viszony többnyire gazdasági, dinasztikus vagy politikai érdekkapcsolatként jött létre - a jobbágytól egészen a királyig. Így a kényszerrel összeadott emberek általában nem feltétlenül tartották a másikat szexuálisan kívánatosnak. Aki tehette, fizetett alkalmi szexpartnerrel elégült ki, vagy állandó szeretőt tartott. (A szerető többnyire szintén anyagi vagy hatalmi előnyök - rang, pozíció, kegydíj - fejében vállalta ezt a státuszt.) Az uralkodók háremet tartottak fenn, míg a közember az erre szakosodott intézményekbe járt. Ugyanis a kereslet már az ókorban is megteremtette a kínálatot.

De bármennyire is agyunkba vésődött a "legősibb" jelző, bizonyos tradicionalista, konzervatív interpretációk gyakran kísérletet tesznek a múlt felülírására. Azt természetesen a legbigottabb illető sem állíthatja, hogy a prostitúció valamiféle "modern rontás" lenne. De olyasmit annál inkább sulykolnak, hogy a szexipar jóval komolyabb (és nagyobb károkat okozó) ágazat korunk "szabados" társadalmaiban, mint a "régi erkölcsök" idején. Pedig ez korántsem igaz. A kényszer-és érdekházasságok miatt a premodern szexuális mentalitást egyfajta "kettős erkölcs" uralta. A középkor és koraújkor átlagembere hivatalosan természetesen megtette, amit a családja, egyháza és királya elvárt tőle. Összeházasodott a szülei által neki kiszemelt társsal, eljárt templomba, fenntartotta a monogámia látszatát. S aztán ugyanoly természetességgel járt bordélyba, mint imaházba. A jómódú nemes- és polgárasszonyoknak éppúgy voltak "kitartott" szexpartnereik, mint a férfiaknak. A házasságot a legtöbb ember mindenképp szükséges, de korántsem biztosan örömteli dolognak vélte. A házasság előtt a felek nem élhettek nemi életet, (különösen a nőktől várták el, hogy szűzen menjenek a nászágyba), gyakran a korkülönbség is nagy volt. Így aztán teljesen "lutri" volt, hogy a két ember vajon egymásra tud-e hangolódni? A házasság inkább volt kötelesség - a szórakozást, az örömöt a legtöbben máshol keresték. Az emberélet ciklikus körforgás volt. Helyes, ám terhes normakövetés - aztán a "bűnös" élvezet. Amit persze az illető meggyónt, de csak azért, hogy megtisztulva később újra "vétkezhessen."

A régi korok - mint eme összeállítás is bizonyítja - semmivel nem voltak kevésbé bujábbak, mint napjaink emberisége. Sőt. A prostitúció a valláserkölcsi dogmák által meghatározott korszakhoz viszonyítva nem nőtt, inkább csökkent. "A prostitúció fennmaradt a 20. század folyamán, de mivel számtalan állás nyílt meg a nyugati asszonyok előtt, presztízse rendkívül lecsökkent. A szüzesség tiszteletének csökkenése, a fogamzásgátló tabletták és a megváltozott erkölcsök miatt pedig igen sok fiatalember talál magának partnert a prostitúció segítsége nélkül is." - írja a kutató. (Borus Judit: A hivatásosak. Fejezetek a prostitúció történetéből. Rubicon. 2011/1) A prostitúciót ama bizonyos "szentfazék" Horthy-éra tipikus figurái nagyon is elvárták és megkövetelték. Az első éjszaka joga bizonyos régiókban szívósan továbbélt. Szabó Zoltán, a két világháború közti Magyarország szociográfusa a Cifra nyomorúság című, 1938-as riportjában leírja, hogyan intézményesült a prostitúció a "keresztény-nemzeti" hagyomány által idealizált "romlatlan faluban." "Dejtáron, Patakon, nincs asszony lakaton" - ez a kis verses mondás közismert Nógrád férfiai között. A mondás csak szabadosságra céloz, de a valóság ennél sokkal súlyosabb, lévén Dejtáron nem a szabadosság, hanem a prostitúció a rendszer. Hangsúlyozni kell, hogy nem kivételes esetben, hanem faluszerte, bevetten, elismerten, megszokottan és még a falusi erkölcsök primitív ellenőre, a pletyka is eltűnt Dejtárról. Férjek, apák és anyák kevés kivetnivalót találnak már ebben." De miért is alakult ez így? Hát azért, mivel "az itteni nép nagyon szép palócfajta és éppen e miatt a szokottnál nagyobb mértékben kellett egykor a szokásjog által szentesített asszonyadót az uradalom tisztjeinek és a nadrágosoknak szolgáltatnia." - mutat rá Szabó. (Idézi Győrffy Miklós: A Bagoly nappal 351-352. o.)

"Ezek a régi mamikák nekem azt mondják, hogy ma nincs az, ami akkor volt, olyan nagy szeretkezések, dorbézolások... Mer akkor az volt a dolguk az uraknak, hogy mulassanak és azok mindig megtalálták, hogy kivel mulassanak."- mondta egy dejtári lakos 1985-ben. (Uo. 359. o.) A prostitúció a szabad partnerválasztás, a házasság előtti szex tolerálása miatt csökkent. De nem tűnt el. És nem is fog. Az újkor szabadelvű polgári forradalmai sok vívmányt hoztak. Ám számtalan utópikus illúzió magvát is elvetették. Ilyen volt, hogy amennyiben az analfabéta népet megtanítjuk olvasni, akkor művelt lesz, s igényesen fog kulturálódni. Látván, hogy mik a legolvasottabb magazinok, legnézettebb tévéműsorok, nyilvánvaló, hogy ez naivság. Miként az is, hogy a "művelt nép" a szavazati jog birtokában automatikusan a józan, racionális és humanista programokra voksol. A populista és/vagy szélsőséges demagógia támogatottságát látva aligha gondolhatjuk, hogy ez reális. De ugyanígy tévedés azt feltételezni: ha az emberek önként választott párjukkal léphetnek frigyre, akkor boldog monogám kapcsolatban élnek, amíg meg nem halnak. A számtalan (nem utolsósorban prostituáltakkal lebonyolított) félrelépés bizonyítja: ez nem így van. A szexipar nem lett nagyobb, hiába állítják ezt a prűd közszereplők. De a toleráns légkör miatt kétségtelenül nyíltabbá, láthatóbbá vált. Az emberiség nem "romlottabb", mint volt, csupán kevésbé álszent.

De milyen is napjaink prostitúciója? Hogyan zajlik, és miféle vásárlőerőt elégít ki? S ugyanilyen lényeges kérdés: lehet-e a szex munka és árucikk? A prostitúció, mint foglalkozás speciális jellegéből következik, hogy a közgondolkodás jelentős hányada nem, (illetve sok országban a jogrendszer sem) hajlandó "rendes munkának" tekinteni. Így aztán a test áruba bocsátása a nyugati kultúrkör számos országában részben vagy egészben illegális - de mindenképp a szürkegazdasághoz tartozik. Nyugat-Európa legtöbb országában (és hazánkban) ilyen tevékenységért önmagában se magát a prostituáltat, sem pedig ügyfeleiket nem büntetik. (Szigorúbb e téren az Egyesült Államok, illetve Skandinávia egyes országai. Ott a prostituált és/vagy ügyfele is vádolható bűncselekménnyel.) Ugyanakkor jóval több helyen (így nálunk is) kriminalizált az, ha a prostitúciót szervezetten, intézmény-és cégszerűen akarnák űzni. Például a bordélyházakat sokkal jobban üldözik, mint a "magánzó" prostikat. Sok helyütt a prostitúció reklámozása is bűn. Önmagában a prostituált tevékenysége tehát nem feltétlenül von maga után szankciót. De az már igen, ha valaki a prostitúció céljára ingatlant, helyiséget ad bérbe. Ez az abszurd, fából vaskarika szabályozás formailag lehetetlenné teszi a szakma űzését. Hisz annak lényege nyilvánvalóan valamely zárt magánterületen folyik. Magyarországon klasszikus, nyílt vállalkozásként üzemelő bordélyházak nincsenek. Azok illegális változatait pedig gyakran sújtják razziák.

A prostitúció főárama, (pláne a "krémje") ennek dacára sem közterületen dolgozik. Az utcai és útszéli "kéjmeló" csak a szakma "alját" jellemzi, s visszaszorulóban van. Az átlagos (és átlag fölötti) prostituált fényképes-videós online szexhirdetésben reklámozza magát, és e célra használt társasházi lakásban fogadja ügyfeleit. Elég valamelyik keresőprogramba beírni az evidens tárgyszavakat. Országos szinten sok száz vagy akár több ezer ajánlatot dob ki a gép. A témával foglalkozó rendőri, hatósági munka általános tapasztalata, hogy az ilyesfajta szolgáltatást nemigen lehet hatásosan szankcionálni. Hogyan is lehetne egy "mezei" lakástulajra rábizonyítani: ő tudta, hogy a bérlő majd ilyen célra veszi igénybe az ingatlanát? De a bizonyítás ilyen ügyekben amúgy is nehéz. A nyilvánosházak a tiltás miatt eleve álcázva működnek. Mondjuk az ügyfél nem direkt a prostinak (és nem is közvetlenül a szexért) fizet. Hanem van egy borsos klubtagsági díj, vagy esetleg egy deci alkohol itt ötször-tízszer annyiba kerül, mint máshol. Mióta a kéjiparról szabadon lehet beszélni (vagyis a sajtószabadság létrejötte vagy helyreállása óta) újra és újra felvetődik az ágazat legalizálásának kérdése. Hogy a nagykorú, felnőtt, eme mesterséget szabad akaratukból választó emberek törvényes kenyérkeresetként, egészség- és nyugdíjbiztosítási jogosultsággal végezhessék a munkájukat. És az ügyfelet se büntethessék, ha ilyen szolgáltatást igénybe vesz.

Ilyen állásponton van a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). Hasonlóképp látja a kriminológus szakértő is, mondván: "Ha tiltják a prostitúciót, a feketegazdaságba vonul, és ráépül az alvilág is. Lám, az otthon büntetett svéd "kliensek" a szomszédos országokba járnak. Ha a kriminálpolitika szembemegy az üzlettel, akkor mindig az utóbbi nyer." E sorok írója szintén legalitáspárti, az utóbbi tíz évben (a tiltáspártolókkal nem is egyszer vitába szállva, ellenük beszélve) ezt hosszabban is kifejtette, az ottani érveket helyhiány miatt nem ismételném. A tiltáspárti oldal furcsa önellentmondásban van. Egyfelől még a gondolatát is dühödten tagadják annak, hogy a prostitúció, mint megélhetési forma önkéntes elhatározásból is lehet. Az egyik tiltáspárti szószóló olyan indulatba jött, hogy az ilyen kérdésekkel előhozakodó riporteren "bepipulva" egyszerűen letiltotta az interjút. Ugyanakkor a tiltáspártiak evangéliumának tekinthető New York-i egyezmény nagyon is elismeri e szakma önkéntes válfaját. 2. cikkelye azt mondja: büntetni kell azokat, akik "prostitúció céljából megkerítenek, rábírnak vagy elcsábítanak más személyt, akár annak beleegyezésével is...más személy prostitúcióját kizsákmányolják, akár annak beleegyezésével is." Úgy gondolkodik ez a felfogás a prostituáltakról, mint a kommunista ideológia a munkásokról. A proletár egy szerencsétlen, kizsákmányolt ember, akit fel kell szabadítani. Hogy a munkás nem akar felszabadulni? Jó szakmája van, jól keres, így szívesen dolgozik a kapitalistáknak? Ez, (elvtársak), csak azt bizonyítja: a proletárdiktatúra komolyabb dolog annál, semhogy a proletárokra bízzuk. Nem elég fejlett ideológiailag a munkás ahhoz, hogy tudja, mi neki a jó. De majd mi, az élcsapat, eldöntjük helyette. Ha akarja, ha nem.

Széles a tiltástámogatók öntudatlan, akaratlan óriáskoalíciója. A soha nem volt "régi erkölcsöket" visszasíró ultrakonzervatív, bigott jobboldaltól a soha létre nem hozható "új típusú ember" bűvöletében cselekvő "haladó baloldalig." Aztán ott az egyrészt tekintélyelvű, másfelől korrupt államhatalom. Melynek nagyon is optimális, ha egy szektor papíron üldözendő, vagy épp a bűn és legalitás közti joghézagos mezsgye senkiföldjén rekedt. Hisz akkor szolgáltatót, klienst egyaránt lehet zsarolni, a hallgatásért, félrenézésért járó kenőpénzt megkövetelni tőlük. Ha a prostitúció gyakorlása és/vagy intézményes üzemeltetése, illetve annak igénybevétele jogsértő, akkor a titkosszolgálat (a "futni hagyásért", diszkrécióért cserébe) könnyen csinálhat besúgót prostiból, kuncsaftból, bordélyház-tulajdonosból egyaránt. Nem érdeke a legalitás azoknak a striciknek, gengsztereknek sem, akik a prostituáltakban nem bejelentendő, jogokkal rendelkező alkalmazottat, hanem erőszakkal kényszerített, védelmi pénz beszedésével megsarcolt rabszolgákat látnak. Ők azok, akik fiatalkorúakat is dolgoztatnak, nem akarnak adót fizetni, intézményeiket közegészségügyi, munkavédelmi ellenőrzésnek alávetni. A maffia persze, hogy jobban örül egy útlevelétől, szabadságtól megfosztott szexrabszolgának, mint egy öntudatos (bájai adta értékének tudatában lévő) szexmunkásnak.

De természetesen nemcsak ez akadályozza, hogy e mesterség "HR-kompatibilis" foglalkozás lehessen. Nagyon súlyos tabuk dőlnének (de legalábbis kérdőjeleződnének) meg a liberalizált szexpiaccal. Amennyiben elismernék: valaki önként is lehet egy bordélyház alkalmazottja, abból más is következik. A szexmunkásokat alapvetően három sztereotip érzület övezi: megvetés, lenézés vagy sajnálat. Hogy ők a romlás előidézői vagy áldozatai. Mely abból táplálkozik, hogy az érdekből létesített szexuális kapcsolat megítélése alapvetően negatív. E megítélés szerint valaki csak súlyos kényszer (erőszak, nyomor) hatására vagy tudatlan, megtévesztett, esetleg romlott emberként vállal ilyet. Nyilvánvalóan bezavar ebbe a moralizáló képbe, hogy vannak olyanok (nálunk, de tőlünk nyugatra is), akiket nem kényszerít senki, nem is éheznek, nincsenek "elromolva", és félrevezetni se könnyű őket. Egyszerűen azért vállalnak be ilyen melót, mert nem elégszenek meg az átlagos fizetéssel, amelyet más képességeik alapján megkereshetnének. Szeretnék az átlagbér többszörösét vagy akár sokszorosát kasszírozni. Ennek érdekében képesek arra, amire az átlagember nem. Vagyis olyanokkal nemi aktust létesíteni, akikhez se érzelmileg, se testileg nem vonzódnak. Az átlagember ugyanígy arra se képes, hogy olyanokat is habozás nélkül megöljön vagy megsebesítsen, akiknek még a nevét se tudja, illetve folyamatos életveszélyben létezzen, akár hónapokon-éveken át. De vannak, akik képesek rá: ők a hivatásos békefenntartó vagy elitalakulatos katonák. Őket senki nem nevezi bűnözőnek, gyilkosnak - annak ellenére, hogy a kisemberek többsége soha nem tudna ölni. Sőt. Az ölést általában elítélő nemzeti és nemzetközi jog pedig bizonyos szituációkban (legitim háború, békefenntartás, önvédelem, stb.) nemcsak legalizálja az emberölést, de egyenesen hőstettnek tekinti. Ugyanilyen alapon miért ne fogadhatnák el a prostitúció legalitását azok is, akik nem lennének hajlandóak ilyenre, sőt elítélik azt?

A kényszerprostitúció, valamint a gyermekprostitúció, a fiatalkorúval végeztetett szexmunka szigorúan elítélendő, üldözendő (éppúgy, ahogy a kényszersorozás vagy a gyermekkatonák toborzása), de ha van önkéntes, felnőtt zsoldoshadsereg, akkor miért ne lehetne önkéntes felnőtt prostitúció? Mind nehezebben tartható érv, hogy a szexipar a nők férfiak általi kizsákmányolása. Hisz pont a női emancipáció, a gyengébb nem "vásárlőerőként" történő megjelenése az, aminek okán a fejlett országokban (s kisebb mértékben nálunk is) előretör a férfiprostitúció, amely a történelem során mindig létezett. (Ahogy volt és van férfi vendégek igényeit kielégítő homoszexuális férfiprostitúció is.) Az a tiltáspárti álláspont is gyengül, hogy a prostitúció tönkreteszi az érzelmi kapcsolatokat. Egyébként, ha így lenne, az sem legitimálja a kriminalizálást. Ha valaki félrelép, azért kizárólag a házas- vagy élettársának tartozik számadással, az államhatalomnak nem. S szankció kizárólag a válás lehet, a prostituált meg aligha büntethető azért, mert valakit vele csaltak meg. A prostituálthoz járás egyébként sem feltétlenül megcsalás. A többségnek még szokatlan vagy bizarr, de kétségtelenül létező dolog a nyitott házasság. Ahol a felek kölcsönösen tolerálják egymás alkalmi szexuális kalandjait. A "nyitottak" egy része úgy véli: hivatásossal biztonságosabb az ilyesmi, ott nem fenyeget az eseti kapcsolatba való érzelmi belebonyolódás lehetősége. Van olyan, hogy a házastárs "meglepetés-ajándékként" maga választja ki a párjának a fizetett szexpartnert. Meg olyan is, hogy a pár közösen tesz látogatást egy prostituáltnál.

A prostitúció "HR-kompatibilissé" tételének legnagyobb akadálya egy álszent dogma. Amely nem tudja belátni: a házasságkötéstől sírig tartó szexuális monogámia inkább kivétel, mint szabály. Az emberek jelentős része vágyik az érzelmek nélküli, pusztán örömszerzést szolgáló alkalmi szexre. De legtöbbjük (a "nem elég menő" külseje, lelkialkata, gátlásai, stb. miatt) nem képes erre "ingyenes" egyéjszakás partnerrel, hát inkább fizet. S visszatérve a katonákra: a háborúkban (az illegális prostitúció egészségügyi rizikói következtében) több embert tett harcképtelenné a nemi betegség, mint az ellenséges hadsereg. Például a II. világháború során, 1941-ben a Közel-Keleten az ezer főre vetített harctéri emberveszteség 35 fő volt, nemi betegségek miatt viszont 41-en estek ki a csatából. Ugyanez a számpár 1943-ban Burmában 13-157, 1945-ben Olaszországban 9-68 volt. A szexuális úton terjedő fertőzés több katonát ütött ki, mint az ellenséges találat - vonhatjuk le a következtetést Geoffrey Reagan hadtörténész művéből. Ugyanott olvashatjuk, hogy a megoldás a legalizált, ellenőrzött bordélyház volt (lett volna.) "A franciák sokkal pragmatikusabbak voltak e kérdésben, mint az angolszász népek, s már az 1840-es évektől tartottak fönn katonai bordélyokat. Indokínában az 1940-es évek vége felé két prostituáltat Croix de Guerre-rel tüntettek ki egy isten háta mögötti garnizonban tett szolgálataikért. 1918-ban Clemenceau francia elnök az amerikaiaknak is felajánlotta a segítségét az engedélyezett bordélyok szervezéséhez, ám a hadügyminiszer azt felelte erre, hogy ha Wilson elnöknek fülébe jutna az ötlet, talán meg is tagadná az antanttól az amerikai csapatok részvételét." (Geoffrey Regan: Nagy katonai baklövések. Alexandra Kiadó, 2005. 186-187. o.) De ha valaki a prostitúció csökkentésében érdekelt, annak is jó tudnia: egy legális szakmából mindig könnyebb kiszállni, s másik hivatásra váltani, mint a feketepiacról. (A jelenlegi féllegális, szürkezónás prostitúció résztvevői arra panaszkodnak: hiába váltanának, nem kapnak egyéb munkát.) Akkor pedig mi a jobb: fenntartani egy álszent konszenzust, egy közmegegyezéses hazugságot? Vagy elismerni egy ágazat létjogosultságát, amely így is, úgy is működik? Csak épp nem mindegy, hogyan.