kapubanner for mobile

Húsz fiatal vállalkozó "önindítózik"

A Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának új programja, az Önindító, egyedülálló lehetőség a pécsi kreatív iparnak, írja a Pécsi Hírhatár. Az Önindító program olyan álláskeresők támogatását célozza, akik a kreatív ipar területén szeretnének vállalkozni, de nem mertek eddig belevágni.

A program során üzleti ismereteket és mentori támogatást kapnak, valamint legális keretek között kipróbálhatják vállalkozásukat, hogy megalapozott döntést hozhassanak a vállalkozás tényleges beindításáról.

Húsz vállalkozóval indult el a program, ők hat hónapon keresztül képzést, coachingot, bértámogatást kapnak, ezt követően pedig akár 2 millió Ft beruházási támogatáshoz is hozzájuthatnak, melynek célja a vállalkozóvá válás és a vállalkozás elindításának segítése. Minden induló vállalkozó munkáját komoly és több éves üzleti tapasztalattal rendelkező „keresztszülők” és coach-ok segítik.

A képzés végén a program résztvevői képesek lesznek elkészíteni saját üzleti, illetve projekttervüket, mely alapja a vállalkozás elindításának. A képzést követően, szintén hat hónapig, biztonságos gazdasági közegben, támogató segítséggel kezdhetik meg tevékenységüket.

Az egyik sikeres pályázó Székely Dávid például azért csatlakozott a programhoz, mert vállalkozása elindítása előtt szert szeretne tenni annak hosszú távú fenntartását segítő ismeretekhez. Ő Pécs szívében szeretne létrehozni egy olyan komplexumot, ahol összegyűlik a pécsi zenei élet színe, java, ahol próbálhatnak a zenekarok, s akár stúdiófelvételeket is készíthetnek.

A program lehetővé teszi a Pécsett és Baranya megyében meglévő, kihasználatlan – jelenleg álláskeresőként nyilvántartott – kreatív munkaerő elsődleges munkaerőpiacra történő visszavezetését, és hosszú távon hozzájárulhat a térség kulturális, gazdasági, turisztikai életének élénkítéséhez, a befektetői kedv növekedéséhez, további munkahelyek létrejöttéhez.

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara és a Kisvállalkozás Fejlesztési Bizottság örömmel vállalta a gesztor szerepet és a szakmai együttműködő partnerekkel közösen a lehető leghatékonyabb folyamatot kívánja segíteni.

A kreatív iparra általában jellemző, hogy kevés költség ráfordításával viszonylag magas hozzáadott értéket lehet előállítani.

Pécsi Hírhatár
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek