Így csökkenthetők a munkába járás költségei
A kilométer költségtérítés mértéke még év elején a duplájára nőtt, így a munkáltatók idén 30 Ft/km térítést adhatnak az érintetteknek adómentesen. Tömegközlekedéssel történő munkába járás esetén a jegy, bérlet árának 86 százalékát köteles kifizetni a munkáltató.
A buszbérlet 86 százalékát is a munkáltatónak kell állnia
2023-ban már többször is komoly változáson estek át a munkába járás térítésének szabályai.
A közigazgatási határon kívülről a munkahelyre utazó munkavállalók számára a jegy-, bérlet támogatásával vagy kilométertérítéssel csökkentheti a cég a felmerülő költségeket.
Speciális csoportok és utazási helyzet esetén pedig 18 Ft/km térítést köteles adni a juttató a munkatársaknak.
Tömegközlekedéssel történő munkába járás esetén a jegy, bérlet árának 86 százalékát köteles kifizetni a munkáltató, de a teljes ár is téríthető közteher nélkül.
Március végén jelent meg az a rendelet módosítás, ami rögzíti, hogy a megfelelő feltételek mellett a munkába járáshoz a munkáltató helyközi országbérletet, vármegyebérletet is biztosíthat a munkavállalók számára – hívja fel a figyelmet a Fata László a cafeteriatrend.hu juttatási szakértője.
Amennyiben pedig a bérleteket, jegyeket elektronikus úton, papírra nem nyomtatható módon váltották meg, úgy az elszámolás az új módosítás szerint a kiállított elektronikus számla és az ehhez a szolgáltató által küldött igazolás alapján történhet meg.
Cafetéria-kalkulátorunk segítségével kiszámolhatja, hogy összegtől függően milyen béren kívüli juttatási elemet ajánlanak szakértőink!
Fotó: unsplash.com
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek


Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon