Így védi a jog a kölcsönzött munkaerőt
A hosszú időn keresztül kölcsönzött dolgozókat már majdnem úgy védi munkajog, mint a saját alkalmazottat.
A munkaerő-kölcsönzés évek óta bevett gyakorlat, hiszen így létszámstop idején is lehet a bérköltség megterhelése nélkül új dolgozót felvenni, ráadásul a foglalkoztatással járó adminisztrációtól is megszabadul a cég. A szabályozás tíz év óta sokat szigorodott.
Az ATeCéged.hu összeállításából kiderül, hogy a kölcsönzött munkavállalók számos esetben hátrányosabb helyzetben vannak azoknál az alkalmazottaknál, akik a kölcsönvevő cég tényleges munkavállalói. Ami először szembetűnik, az a felmondási idő, amely függetlenül attól, hogy hány éve kölcsönzik már a dolgozót, nem emelkedik 30 nap fölé, míg a Munka Törvénykönyve általános szabályai három év munkaviszony után már 35 nap felmondási időt biztosítanak, s ez a munkáltatónál folyamatos munkaviszonyban töltött évek során folyamatosan emelkedik.
Egy-egy cég sokszor akár több évig is alkalmazza ugyanazt a kölcsön-munkavállalót. Ezért a kölcsönzött munkavállaló személyi alapbérét, műszakpótlékát, rendkívüli munkáért járó díjazását, valamint ügyeleti és készenléti díját- legalább hat hónapos folyamatos jogviszony esetén - a többi munkavállalóéhoz kell igazítani.
A természetbeni juttatásokra hosszabb folyamatos munkavégzést ír elő a jogszabály.

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Izsó Balázs munkaerő-kölcsönző szakértő a Prohuman operatív igazgatója.
Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon