Így kezeljük a gyászt a munkahelyen - Péter története
Nagyon sokat tud jelenteni egy gyászolónak, ha az őt ért érzelmi sokk után nem marad egyedül. Sokan küzdünk azzal, hogy nem tudjuk, mit is mondhatnánk gyászoló kollégánknak. Hogyan segíthetünk? Péter történetét és a gyász kezelését Halottak napjához közeledve Hajdu-Kis Diána, HR vezető, gyásztanácsadó, coach írta meg nekünk.
Egy tréning közben történt, hogy az egyik résztvevő kolléga az addigi élénk, érdeklődő viselkedéséhez képest váratlanul nagyon másként kezdett el viselkedni: meredten maga elé nézve a semmibe meredt hosszan – teljesen elvesztette kapcsolatát a történtekkel, merev bábuként ült közöttünk. Ezt követően kis idő múlva felállt és elnézést kért, közölve, hogy most ki kell mennie egy kicsit. Megkérdeztem tőle, hogy mi a gond. Ekkor elmondta nekünk, hogy levegőre van szüksége, mert közeli barátját autóbaleset érte és most tudta meg, hogy meghalt. Rövid időre kiment, majd visszajött, és figyelt, ahogy tudott.
Ebédszünetben felajánlottam neki, hogy beszélgessünk, ha úgy érzi, hogy ez segít neki. Nyitott volt rá, és szinte ömlöttek a szavai. Elmesélte, hogyan történt az autóbaleset, melynek során barátja egy hete kórházba került, ahol mesterséges kómában tartották. Változó híreket kaptak állapotáról: eleinte súlyosnak mondták, majd két napja stabil állapotot jeleztek orvosai. A család és a közeli barátok egy hangfelvételt juttattak be hozzá, ahol sokan beszéltek, szóltak hozzá gyógyulása érdekében. A legtöbben 2-3 percnyi felvételeket küldtek – mindebből összesen 4 órányi felvétel állt össze! Ebből a tényből, és kollégám barátjáról elmesélt történeteiből is egy olyan embert nyílt alkalmam megismerni, aki teljes szívvel élte életét, és sokakhoz fűzte melegszívű kapcsolat.
Egy ilyen spontánul adódott helyzetben ez volt a legtöbb, amit tehettem: lehetőséget biztosítottam arra, hogy bármiről tudjon éppen beszélni, ami nehéz volt számára, ami foglalkoztatta: édesanyja erős érzelmi reakciója az imént a telefonban a hír hallatán. Barátja idős szüleinek féltése. Régi vidám emlékek felidézése. Fájdalom olyan dolgok miatt, melyeket terveztek és már soha nem valósíthatnak meg együtt. Fájdalom olyan dolgok miatt, melyeket a barátja valósíthatott volna meg még, és most anélkül ért véget az élete, hogy erre lehetősége adódott volna. Mindezekről tudott beszélni, és én pedig kapcsolódtam hozzá, mikor mivel tudtam: hol további kérdésekkel, hol saját veszteségélményem megosztásával.
Sokszor ez a legtöbb, amit gyászoló kollégánkért tehetünk: hogy lehetővé tesszük számára, hogy együtt legyen velünk, úgy, ahogy van: fájdalmával, bűntudatával, kínzó kérdéseivel vagy éppen többedjére ismételt történeteivel. Ennek hiányában ugyanis nagyon sok gyászoló magányosodik el - éppen akkor, amikor talán a legnagyobb szüksége lenne a támogatásra. Egy ilyen beszélgetés ugyanakkor sokunk számára ijesztő lehet, különösen akkor, ha kollégánkat olyan veszteség érte, amivel mi elképzelni sem tudjuk, hogyan birkóznánk meg. Segíthet, ha tudatosítjuk: a legtöbb gyászoló nem tanácsokat vár, nem megoldási javaslatok, vagy biztatás az, ami ilyenkor segít: ha ott vagyunk mellette, és meghallgatjuk, az már éppen elég.
Hogyan támogathatjuk még gyászoló kollégánkat? Fejezzük ki részvétünket, oly módon, ahogyan azt magunkhoz, és a kapcsolatunkhoz illőnek érezzük! Ez lehet, hogy egy mondat, lehet, hogy egy érintés, egy ölelés. Ez utóbbi kapcsán a legjobb, ha rákérdezünk: jólesne-e az ölelés a másiknak, megölelhetjük-e.
Ha nem tudjuk, mit mondhatnánk, de szeretnénk támogatásunkról biztosítani kollégánkat, akkor ezt nyugodtan mondjuk el neki: “Nem tudom, hogy mit mondhatnék, de szeretném, ha tudnád, hogy szívesen segítek, amiben tudok.” Még jobb, ha konkrétan elmondjuk munkatársunknak, hogy mi az, amiben szívesen segítünk. Például elmegyünk vele ebédelni, amikor csak szeretné, így nem kell a nagy csapattal együtt ebédelnie, ami megterhelő lehet számára, de magányosan sem kell ülnie. Hozunk neki ebédet. Besegítünk neki a fontos határidők előtt. Hazasétálunk vele.
Kérdezzük meg, hogy van ma! Sokan félnek egy gyászolótól a hogyléte felől érdeklődni, hiszen “nyilván nincs jól”. Nehéz azonban úgy beszélgetésbe elegyedni valakivel, ha az egyik tipikus beszélgetést indító mondatot nem akarjuk, merjük feltenni. Sheryl Sandberg ajánlása az, hogy kérdezzük meg, hogy van ma? Ezzel a kérdéssel kifejezzük azt, hogy tudjuk, hogy egy olyan szakaszban van az életében, amikor nem egyértelmű a “köszönöm, jól vagyok” válasz, és ezen belül is változhat valakinek a hangulata, közérzete. A gyászolónak pedig lehetővé tesszük, hogy perspektívába helyezve a dolgokat, arról beszéljen, hogy ma egy kicsit jobb, könnyebb, mert végre végig tudta aludni az éjszakát, vagy éppen nehezebb, mert egy olyan jeles nap közeledik, aminek az átélésétől tart.
Fogadjuk el, hogy van, aki kifejezetten keresi ilyenkor a társaságot és van, aki inkább a magányt preferálja! De az is előfordul, hogy ez szakaszonként váltakozik. Lehetőség szerint kérdezzünk rá, hogy mit szeretne - ne feltételezzük, hogy “Most úgyis jobb neki egyedül.” Ennek a feltételezésnek a következményeképpen ugyanis nagyon sok gyászoló magányosodik el. Ugyanakkor ne is tukmáljuk rá a társaságunkat mindenáron, ha azt kommunikálja, hogy most szeretne egyedül lenni.
Összegezve, figyeljünk oda, hogy milyen állapotban van gyászoló kollégánk! Kérdezzük meg, mit szeretne, mire lenne szüksége! Tegyünk javaslatokat, és fogadjuk el, ha ezeket visszautasítja! Hallgassuk meg, és legyünk türelmesek! Legyünk mellette és tudatosítsuk magunkban, hogy sokszor ez a legtöbb, amit tehetünk, bármilyen kevésnek is érezzük ezt, és szeretnénk többet tenni. Ez a (kérésre) cselekvésre kész, ugyanakkor cselekvési kényszerek nélküli jelenlét, együttlét ugyanakkor nagyon sokat jelenthet gyászoló kollégánknak.
Hajdu-Kis Diána, HR vezető, gyásztanácsadó, coach – „Az üres asztal, veszteségek és feldolgozásuk a szervezetben” című könyv szerzője (a cikk a könyv egyik fejezetének adaptált részlete)
- 2023.06.06Napi, heti pihenőidő és az új visszaélés-bejelentési törvény A workshop második felében azzal foglalkozunk, hogy az Európai Unió Bírósága 2023. márciusában egy magyar ügy kapcsán kimondta, hogy a heti és a napi pihenőidőt elkülönítve kell kiadni. Ez a magyar „általános munkarend” alapulvételével azt jelenti, hogy a szombati és vasárnapi naptári napokra eső heti két pihenőnap előtt kell kiadni a 11 órás napi pihenőidőt, tehát péntek 13.00 óra után munka már nem végezhető.
Részletek
Jegyek
- 2023.06.27IFRS Halasztott adó képzés Élő, interaktív, online képzés a nemzetközi beszámolókészítési elvek szerint az adózás számviteli kezeléséről. Fő cél: - a halasztott adó fogalmának megismertetése: mitől halasztott? - a halasztott adó elszámolásának célja és jelentősége - a számítás esetei és gyakorlati példákon keresztüli bemutatása.
Részletek
Jegyek
- 2023.09.01I Land gamifikált készségfejlesztés Gamifikált készségfejlesztő e-learning programunk játszva tanít: 30 napon keresztül, napi 20-30 percben egy izgalmas virtuális küldetésen vezetjük végig a résztvevőket.
Részletek
Jegyek
- 2023.10.10MŰEGYETEMI ÁLLÁSBÖRZE 150+ KIÁLLÍTÓ, TÖBB SZÁZ ÁLLÁS ÉS SZAKMAI GYAKORLAT VÁR! Kiállítóink hallgatókat, frissdiplomásokat és tapasztalt munkavállalókat is várnak állásajánlataikkal.
Részletek
Jegyek
Az onboarding nem csak az új munkatárs napi munkára való betanítása, hanem ennél sokkal több. A profi beléptetési folyamat része a csapatba... Teljes cikk
A gyerekek ismét lehetőséget kapnak, hogy betekintést nyerjenek a munka világába. Teljes cikk
Ahhoz, hogy eredményesen (vagy egyáltalán) el tudjuk végezni a munkánkat, más emberek közreműködésére van szükségünk. Ez sokszor informális... Teljes cikk
- Lift, mosdótükör, podcast és AI - a sikeres belső kommunikáció legfrissebb receptje 1 hónapja
- Megvannak Az Év Irodája verseny győztesei 1 hónapja
- Miért nőtt egy hónap alatt közel 600 fővel a Telekom létszáma? - trendek 2 hónapja
- Több mint hetven új munkahelyet teremt a Magyar Posta Zalaegerszegen 2 hónapja
- Családbarát munkahely lett a Semmelweis Egyetem és a Magyar Suzuki is 2 hónapja
- Több mint ötven cégnél leshettek be szüleik munkájába a gyerekek 2 hónapja
- Nagy Márton miniszter elment a Boschhoz 2 hónapja
- Nagy Márton: félmillió ember hiányzik a munkaerőpiacról 2 hónapja
- Fordítva nem igaz 3 hónapja
- Munkahelyi segítség: milyen kommunikációs csatornát válasszunk? 3 hónapja
- 2023-as költségvetés módosítása: továbbra is fontosak a munkahelyek a kormánynak 3 hónapja