kapubanner for mobile

Íme az első tapasztalatok a GDPR-ról

A technológiai innovációk a közeljövőben nem a munkahelyek elvesztését, hanem a cégek által alkalmazott munkavégzési struktúrák, munkakörök és munkaköri feladatok átalakulását fogják eredményezni - hangzott el többek között a Deloitte Legal Erdős és Társai Ügyvédi iroda üzleti reggelijén. Az eseményen dr. Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke is megosztotta gondolatait a GDPR-al kapcsolatos első tapasztalatokról.

Az informatikai rendszerek, a robotika és a mesterséges intelligencia világának rohamos fejlődése már napjainkban is befolyással van a munkaerőpiacra - mutatott rá dr. Kozma Zoltán, a Deloitte Legal munkajog, technológia & compliance csoportjának vezetője az üzleti reggelin. A szakember a technológia és a munkaviszony kapcsolatáról tartott előadásában elmondta azt is, hogy - bár egyes kutatások szerint a munkahelyek megközelítőleg 50 százaléka lehet veszélyben -, ez a nagyságrend vélhetőleg jelentősen eltúlzott és csak az ismétlődő, rutinfeladatok azok, ahol az automatizálás részben átveheti a munkavállalók szerepét.

„Sokkal valószínűbb, hogy a technológiai innovációk a közeljövőben nem a munkahelyek elvesztését, hanem a cégek által alkalmazott munkavégzési struktúrák, munkakörök és munkaköri feladatok átalakulását fogják eredményezni. Ez természetesen együtt kell, járjon a munkavállalók folyamatos képzésével, tanulásával” - hangsúlyozta dr. Kozma Zoltán.

Elhangzott az is, hogy a jelenlegi munkajogi szabályok viszonylag rugalmasan teszik lehetővé az újszerű technológiai megoldásokban rejlő előnyök érvényesülését, amelyek a munkavégzési folyamatok hatékonyabb elvégzését mozdíthatják előre. Figyelemmel kell kísérni azonban a munkaerőpiacot a jövőben várhatóan jelentősen érintő kihívásokat is, mint például a gig economy (hakni gazdaság) és a platform alapú munkavégzés, amely megnöveli az önfoglalkoztatók és atipikus munkaviszonyban foglalkoztatottak számát.

„Bár az új foglalkoztatási formák rugalmasságuknál fogva előnyökkel járhatnak, a munkavállalók számára veszélyeket is hordoznak, hiszen nem feltétlenül érvényesülnek a munkajog által biztosított védelmi szabályok. Ez adott esetben indokolhatja a vonatkozó munkajogi szabályozás felülvizsgálatát is. Ebben a tekintetben folyamatban van egy új irányelv megalkotása, az Európai Unióban alkalmazandó átlátható és kiszámítható munkafeltételekről” - tette hozzá dr. Kozma Zoltán.

Szemléletváltást igényel az adatvédelem

A GDPR első három hónapjának tapasztalatairól dr. Majoros Gábor T., a Deloitte Legal adatvédelmi szolgáltatásokért felelős ügyvédje osztotta meg a gondolatait, aki szerint a GDPR megfelelés kulcsa a fenntarthatóságban, az eddig kialakított compliance struktúra folyamatos felülvizsgálatában és naprakésszé tételében rejlik. Dr. Majoros Gábor T. elmondta, hogy a tapasztalatok alapján a kezdeti időszakban a cégeknek nehézséget okoz a korábbi beidegződések és adatvédelmi szempontból nem megfelelő gyakorlatok felszámolása. Sok esetben szemléletváltásra van szükség a vállalati kultúrában, hogy a kialakított adatvédelmi keretrendszer a szervezet minden szintjén kikényszeríthető legyen. Ennek elengedhetetlen eszköze az adatvédelmi tudatosság kialakítása és erősítése fókuszált, szervezeti egységekre optimalizált oktatások tartásával, e-learning anyagok bevezetésével.

A kezdeti tapasztalatok alapján jellemző probléma még a felkészülés teljeskörűségének hiánya, különösen az információbiztonság területén, valamint a cégeknél hiányzó kompetencia és a szűkös erőforrások is, tette hozzá dr. Majoros Gábor T. A megfeleléshez gyakori felülvizsgálat és oktatás indokolt különös tekintettel az Európai Adatvédelmi Testület által a következő időszakban elfogadásra kerülő jogértelmezésekre, valamint az első NAIH határozatokra is figyelemmel, amelyek változtatásokat, frissítéseket indokolhatnak a munkáltatók 2018. május 25-ig kialakított compliance struktúrájában.

Nem minden esetben kerülhetik el a szankciót a kkv-k sem

A NAIH elnöke, dr. Péterfalvi Attila előadásában a munkahelyi adatkezelések kapcsán beszélt arról, hogy a Munka törvénykönyvének (Mt.) módosítása van folyamatban, illetve a korábbi 29. cikk szerinti Adatvédelmi Munkacsoport által a munkahelyi adatkezelésekkel kapcsolatban kiadott 2/2017. számú véleményének az Európai Adatvédelmi Testület által átdolgozott verziója a legfrissebb forrás a témában. Az érintett hozzájárulása, mint jogalap jelentős mértékben visszaszorul és ezzel szemben 90 százalékban a szerződéses jogalap és jogos érdek alkalmazása lesz a jövőben a munkahelyi adatkezelések tekintetében meghatározó.

A szankcionálás kapcsán a NAIH elnöke reflektált az Info tv. módosítás kapcsán a KKV szektor tekintetében megjelent rendelkezésre és hangsúlyozta, hogy a bírságolás elmaradására nem minden esetben van lehetőség, hiszen az „elsősorban nem bírságol” kitétel nem jelent kötelezettséget, így súlyos gondatlanság, szándékosság, vagy gyermekek jogainak sérelme esetén a KKV-k sem kerülhetik el a bírságolást. Dr. Péterfalvi Attila elmondta továbbá, hogy a GDPR szövegének értelmezése kizárólag az Európai Adatvédelmi Testület hatáskörébe tartozhat az egységesség jegyében, az egyes nemzeti adatvédelmi hatóságok széttartó jogértelmezési gyakorlatának kialakulását elkerülendő és ennek érdekében a konzultációs jellegű megkeresések megválaszolására a továbbiakban a NAIH-nak nincs lehetősége.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Elutasítod a MI képzést? Akár az állásod bánhatja! Kötelezni vagy ösztönözni kell a munkavállalót?

Akár megszüntethető a munkaviszony, ha a munkavállaló megtagadja a képzést? Milyen eszköz áll a munkáltatók rendelkezésére arra, hogy... Teljes cikk

Munkahelyi szexuális zaklatás: mit tehet a HR és a vezetés?

„Minden nap gyomorgörccsel mentem be a munkahelyemre”, mondta egy magyarországi áldozat, egy hat országot érintő, a munkahelyi szexuális zaklatást... Teljes cikk

Új munka, új munkahely egy bértranszparens országban - folytatjuk Réka történetét

Milyenek lesznek a munka világának mindennapjai egy bértranszparens országban? Ismét kölcsönvesszük korábbi főhősünk, Réka szemüvegét annak... Teljes cikk