Ismét módosultak az Egészségpénztári jogszabályok
Mégis lehetséges sportra költeni az egészségpénztári megtakarításokat, ugyanakkor csökken az adómentesen megvásárolható gyógyászati termékek köre. Milyen termékekre és szolgáltatásokra vonatkozik a bővítés sporttevékenység esetében, illetve milyen korlátozásokkal kell számolni a gyógyszer - és gyógyhatású készítmények vásárlása során?
A Magyar Önkéntes Egészségpénztárak Szövetségének kezdeményezésére megszületett rendelet értelmében 2007. júliusától ismételten lehetséges az egészségpénztári megtakarításokat sportszolgáltatásra igénybe venni. A kormányrendelet szerint az egy év alatt fitness-bérletre, uszodajegyre vagy nevezési díjra fordítható összeg korlátja a minimálbér összege, azaz a 2007-es évben 65 500 forint lesz, ami körülbelül egy személy fél éves sportolására elegendő összeg. Várható azonban, hogy az ősz folyamán ismét módosulások lesznek a szabályozásban, mert a szövetség nem ért egyet a szolgáltatások értékbeli korlátozásával.
2007 júliusában több egészségpénztár felhívást intézett tagjai felé, hogy egyes gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmények vásárlására augusztus első felében kerítsenek sort, amennyiben adómentesen kívánnak a termékekhez hozzájutni. Az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. számú törvény (Öpt.) legújabb módosítása alapján ugyanis a gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású termékek adómentes vásárlása már patikán belül sem lehetséges. Ilyen termékek közé tartoznak például a gyógyteák és egyéb teák, száj - és fogápolási termékek és egyéb nem gyógyászati készítmények (gyógyvizek, gyógyiszap, stb.), amelyekhez eddig a patikákban hozzá lehetett jutni. A jogszabály-változás következtében a jövőben csak az alábbi termékek vásárlása megengedett a gyógyszertárakban adómentesen:
1. gyógyszer (bármely receptre felírt, vagy recept nélküli is lehet);
2. egyedi összetételű (magisztrális) gyógyszerkészítmény;
3. gyógyászati segédeszköz, orvostechnikai eszköz (pl.: vérnyomásmérő, vércukorszint-mérő, lúdtalpbetét, lázmérő, inhalátor stb.);
4. fertőtlenítő szer, kötszer (pl.: sebtapasz, sebfertőtlenítő, géz, rugalmas pólya, vatta stb.);
5. gyógyszeranyagok, védőoltás oltóanyaga (pl. influenza, hepatitis, vérhas stb. ellen);
6. egészségügyi cikk (pl.: injekciós tű, fecskendő, óvszer, pesszárium stb.);
7. anyatej helyettesítő és anyatej kiegészítő tápszer, gyógyászati tápszer;
8. csecsemő- és betegápolási cikk (pl. pelenka, hintőpor, cumi, cumisüveg, babasampon, babaolaj, gumilepedő, inkontinencia betét, stb.);
9. gyógyvíz, gyógyiszap (pl.: Ferenc József gyógyvíz, Hunyadi János gyógyvíz stb.);
10. orvosi, laborvizsgálati szer (pl.:, pipetta, kémcső, vizsgálati tartály stb.);
11. in vivo / in vitro diagnosztikum (pl.: terhességi teszt, vércukorszint tesztcsík stb.)
12. homeopátiás gyógyszer (OEP által engedélyezett);
13. immunológiai készítmény (OEP által engedélyezett).
A legtöbb egészségpénztárt így arra kérte tagjait, hogy amennyiben a gyógyszertárakban adómentesen szeretnének megvásárolni olyan gyógyhatású készítményeket, amelyek a fenti listán nem szerepelnek, akkor azt 2007. augusztusáig tegyék meg. Szeptembertől pedig már csak a felsorolt készítményekhez lehet adómentesen hozzájutni.
Egészségpénztárak működése
Az egészségpénztárak tevékenységét alapvetően két törvény szabályozza. Az adózási kérdésekben az SZJA törvény következő paragrafusai iránymutatóak: 7.§, 17.§, 41.§, 44./A§, 69. §, 1.sz. melléklet 6.4., 6.5. pontja és 7.3. pont, mely részek a természetbeni juttatás adómentességétől kezdve az adóbevallás során felmerülő egyéni kötelezettségekig minden egészségpénztárral kapcsolatos kérdést felölelnek.
Az egészségügyi szolgáltató működésével és funkciójával kapcsolatban pedig az 1993. évi XCVI. Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló törvény az irányadó.
Az Öpt. 2. § (6) bekezdésének alapján az egészségpénztár feladatának ellátása körében a következõ szolgáltatásokat nyújthatja:
- társadalombiztosítási ellátás keretében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatások;
- gyógyszer és gyógyászati segédeszköz támogatás;
- sporttevékenységhez közvetlenül kapcsolódó kiadások, így pálya-, uszoda-, terem-, illetve foglalkozáson részvételre jogosító stb. bérlet támogatása nyújtható. (Nem tekinthető a sporttevékenységhez közvetlenül kapcsolódó kiadásnak az utazás, a szállás, a sportruházat és az étkezés költsége.);
- életmódjavító egészségpénztári szolgáltatásként a pénztártagok, illetve rendelkezésük alapján a közeli hozzátartozóik részére az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (a továbbiakban: OEP) által nem, vagy csak részben finanszírozott szolgáltatásokat nyújtása;
- meghatározott gyógyterápiás kezelésnek minősülnek a gyógytorna, gyógymasszázs, és a fizioterápiás kezelések;
- közfürdő által nyújtott gyógykezelés keretében a közfürdők fürdőgyógyászati részlege által nyújtott gyógykezelések igénybevételének biztosítása;
- vak személy részére vásárolt speciális könyvek árának támogatása;
- mozgáskorlátozott, vagy megváltozott egészségi állapotú személyek életvitelét megkönnyítő speciális eszközök árának támogatása, lakókörnyezetük szükségleteikhez igazodó átalakítása költségeinek támogatása;
- szenvedélybetegségről való leszoktatásra irányuló kezelések;
- természetgyógyászati szolgáltatásként a természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről szóló jogszabályban felsorolt, az ott meghatározott feltételeknek megfelelő szolgáltató által nyújtott szolgáltatások biztosíthatók;
- meghatározott gyógyüdülés, valamint egészségügyi üdülés támogatása;
- rekreációs üdülés támogatásaként az egészségpénztár a kereskedelmi és a fizető-vendéglátó szálláshelyek osztályba sorolásáról szóló jogszabályban meghatározottak szerinti wellness hotelben, szállodai szolgáltatással egybekötött egészségügyi szolgáltatást tartalmazó rekreációs üdülés igénybevételének támogatása.
Gyakori és sok munkavállalót érintő változások
Körülbelül 650 ezer munkavállalót és családtagokkal együtt majd 2 millió embert érintenek az állandóan módosuló egészségpénztári szabályozások, amelyek egyre nehezebben követhetőek dolgozónak, foglalkoztatónak és szolgáltatónak egyaránt. Az érintett szolgáltatások körét hol bővítik, hol csökkentik a kormányrendeletek, napról napra módosulnak az igénybe vétel feltételei. Annak érdekében, hogy az egészségügyi szolgáltatók és a születendő és alkalmazandó jogszabályok valamelyest összhangban legyenek egymással és a 2008. január 1-jétől kötelezendően életbe lépő egészségpénztári kártya bevezetése zökkenőmentesen történjen a tagpénztárak képviselői és a PSZÁF közösen vitatják meg és tesznek javaslatot a felmerülő kérdésekre. Remélhetőleg a következő év során sikerül egy olyan egységes és mindenki számára elfogadható szolgáltatási csomagot és értéket meghatározni a jogalkotóknak, ami összhangban lesz mind a munkáltatók és egészségpénztárak mind a gazdasági és pénzügyi szervek érdekeivel, és elmaradnak a majd havi szinten jelentkező módosítások és változások, amelyek fejtörést és utánajárást okoznak az érintetteknek.
Mohácsi Györgyi
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A munkáltatóknak három lehetősége van. Az Alkotmánybíróság nemrégiben egy fontos döntést hozott a Munka Törvénykönyve kapcsán, a munkakörükre... Teljes cikk
A gyors nemzetközi terjeszkedésben gondolkodó társaságok körében egyre népszerűbb az ún. employer of record (EoR) szolgáltatás igénybevétele. Ez... Teljes cikk
Cikksorozatunk első fejezetében a kiküldetés legfontosabb jogi kérdésit vettük górcső alá, most az adózási és társadalombiztosítási... Teljes cikk
- Gyorsan kell lépnie annak, aki adóvisszatérítést szeretne 7 hónapja
- Fordulat a nyugdíjpénztáraknál, rekordévet zárhat az egészségpénztári szektor 8 hónapja
- Veszélyeztetett terhesség miatti táppénz esetén milyen cafeteria juttatások járnak? 10 hónapja
- Új csúcson az önkéntes pénztárak taglétszáma 11 hónapja
- Példa: 25 éves férfi, 11 ezer forint havi befizetés - 100 ezer forinttal több nyugdíj 1 éve
- Melyek a legnagyobb egészségpénztárak? 1 éve
- Most kell figyelni, hogy megkapjuk a 150 ezer forint adóvisszatérítést 2 éve
- Tovább nőtt az önkéntes pénztárak vagyona 2 éve
- Juttatási trendek 2024-ben: mit tud az egészségpénztár? 2 éve
- A munkáltatók bevonása menthetné meg a nyugdíjpénztárakat 2 éve
- Hasítanak az egészségpénztárak 2 éve