Jelentősen optimistábbak a fiatalok a karrierlehetőségeiket illetően
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTovábbra is többségben vannak azok a dolgozó fiatalok, akik kellően fixnek gondolják az állásukat: a K&H ifjúsági index legfrissebb, 2024 év végi eredményei szerint 59 százalékos az arányuk. A dolgozó fiatalok 43 százaléka lát tényleges előrelépési lehetőséget a munkahelyén, ami a felmérés történetében a legmagasabb érték. Ugyanakkor azért árnyalja a képet, hogy negyedük még mindig úgy érzi, hogy nem becsülik meg a munkájukat.
Elég vegyes kép alakult ki a dolgozó fiatalokban a munkahelyükről: pozitív és kedvezőtlen eredmények egyaránt szerepelnek a K&H ifjúsági indexben, amely az aktív – azaz állással rendelkező – 19-29 évesek helyzetét is vizsgálta.
Elég stabil
A kutatás szerint 2024 végén a dolgozó fiatalok 59 százaléka tartotta stabilnak a munkahelyét, ami lényegében megegyezik a múlt év második és harmadik negyedévében mért értékkel, de javulást jelent a 2022 és 2024 eleje közötti időszakban mért 50 százalék körüli szinthez képest. Ebben a mérési időszakban 14 százalékos lett azoknak az aránya, akik úgy érzik, van félnivalójuk, azaz nem tartják megfelelően stabilnak a munkahelyüket.
A pozitív eredmények közé sorolható a fiatalok karrierlehetőségeit tükröző mutató. A munkahelyi fejlődési és előrelépési lehetőségekre vonatkozó kérdésre 43 százalék válaszolt igennel: ez a felmérés több mint egy évtizedes történetében rekordértéket jelent. A múlt év végén mért 29 százalékról negyedévről negyedévre nőtt az arányuk, hosszabb távon pedig még jelentősebb a javulás: 2015 előtt még csak 20-25 százalékuk látott előrelépésre esélyt a munkahelyén. A friss adatok szerint masszív eltérés van a fővárosban vagy megyeszékhelyeken és a kisebb településeken dolgozó fiatalok között: míg az előbbiek kétharmada – 66-67 százaléka - tartja stabilnak az állását, utóbbiaknál az arány csak 44 százalékos.
Hiányzó megbecsültség
Ugyanakkor árnyalja a képet az, hogy sok fiatalnak hiányzik a megbecsültség. A felmérés szerint a múlt év utolsó negyedében 42 százalékuk mondta azt, hogy a főnökei elismerik a munkájukat. Ez az eredmény megfelel az elmúlt időszakban mért szintnek, amikor körülbelül harmaduk inkább csak átlagos szintű megbecsültséget érzett, míg negyedük-ötödük egyáltalán vagy inkább nem érezte ezt munkaadóitól.
Miközben a karrierlehetőség az adott állás mellett, addig a megbecsültség hiánya ellene szól, utóbbi miatt egy-egy fiatal elgondolkodhat a váltáson. A felmérés szerint a dolgozó fiatalok alig több mint negyede – 27 százaléka – látja úgy, hogy nagyon gyorsan találna magának új munkahelyet, ha távoznia kellene a meglévő állásából. 28 százalékuk szerint nehézkes, 18 százalékuk szerint pedig kifejezetten nehéz lenne másik állást találniuk. A felmérésből kiderül, hogy a férfiak az átlagnál optimistábbak, 39 százalékuk könnyű állásváltással számol, míg a nőknek csak a 17 százaléka látja így a kérdést.
kép: freepik
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc