kapubanner for mobile
Megjelent: 3 hónapja

Ekkora fizetésre számíthat, aki átképzi magát informatikusnak

A legtöbben minimum 10 év szakmai múlttal, főként vendéglátós, kereskedelmi, oktatási vagy pénzügyi területről váltanak IT-ra - derül ki egy hazai IT képzési központ, a PROGmasters felméréséből, amelyet összesen 160 szoftverfejlesztőként, manuális és automata tesztelőként vagy alkalmazás-üzemeltetőként végzett szakember töltött ki. Az eredmények alapján havonta átlagosan bruttó 709 ezer forintot keresnek a legfeljebb egy éve dolgozó junior informatikusok, azonban a 2-4 éves szakmai tapasztalattal rendelkező kollégáik már átlagban havi bruttó 858 ezer forintot visznek haza, 4-7 év alatt pedig átlagosan bruttó 1,4 milliós fizetést lehet elérni.

Karrierváltás: ennyit kereshet, aki informatikusnak áll-
images

Az idén februárban végzett felmérés 160 válaszadója összesen 66 különböző cégnél dolgozik, amelyek 30 százaléka multinacionális vállalat, 24 százaléka nagyvállalat, míg 46 százaléka KKV. A résztvevők 25,6 százaléka 5-9 év, míg további 46 százaléka több mint 10 év munkatapasztalattal rendelkezett korábbi szakmájában, amikor a karrierváltás mellett döntött és elvégezte a cég valamelyik képzését.

A válaszadók

  • 13,1 százaléka a vendéglátásban vagy az idegenforgalomban,
  • 9,3 százaléka az IT, telekommunikáció,
  • 8,1 százaléka az értékesítés és kereskedelem,
  • szintén 8,1 százaléka az oktatás területén,
  • és további 7,5 százaléka a pénzügyi szektorban dolgozott korábban.

A kutatásban résztvevők 57 százalékának van felsőfokú végzettsége, és 93 százalékuk beszél legalább középszinten angolul vagy németül - derül ki a kutatási eredményekből.

kutatás átképzés it

700 ezer forint felett a juniorok havi átlagfizetése, 1,4 millió a senioroké

Az informatikai szektorban elérhető jövedelmek az átlagnál (a KSH által idén februárban publikált bruttó 728 ezer forint körüli átlagkeresetnél) jóval magasabbak, amit a felmérés is visszaigazolt. A 2017 óta végzett összes válaszadó bruttó havi átlagfizetése jelenleg 1,003 millió forint (egy másfél éve szeptemberben elvégzett hasonló kutatás szerint akkor az átlagfizetés még 913 ezer forint volt).

Az IT szektorban gyorsan emelkednek a fizetések:

  • az elmúlt 12 hónapban elhelyezkedett kitöltők átlagosan havi bruttó 709 ezer forintot keresnek,
  • míg a 2-4 éve végzettek már átlagban bruttó 858 ezer forintot visznek haza havonta.
  • A 4-7 éves szakmai múlttal rendelkező – jellemzően már seniorként dolgozó – résztvevők pedig átlagosan havi bruttó 1,4 milliós fizetésre tesznek szert.

A kutatás szerint azonban nem a fizetés az elsődleges szempont, ami alapján munkahelyet váltanának a PROGmastersnél végzettek: 49,3 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy nem elsősorban a fizetés számít a döntésükben, míg a válaszadók további ötöde (21 százaléka) csak legalább 30 százalékkal magasabb jövedelemért lenne hajlandó otthagyni a jelenlegi munkahelyét. A felmérés résztvevőinek 56 százaléka egyébként jelenleg is ugyanott dolgozik, ahol a képzés után elhelyezkedett - derül ki.

it átképzés kutatás

A karrierváltók többsége számára a külföldi munkalehetőség és a home office is opció

A karrierváltásra törekvőket a magasabb jövedelem mellett a szakmai fejlődés és az előléptetés is motiválja.

A kutatás résztvevőinek több mint fele (53 százaléka) nyilatkozott úgy, hogy a munkahelye szervezett számára belső képzést az elmúlt egy évben.

A folyamatos szakmai fejlődésnek köszönhetően az összes válaszadó 58,7 százaléka érte el a medior vagy a senior pozíciót, azonban ez az arány a legalább négy éve végzettek körében 95 százalékos (a legalább négy éve végzettek 52 százaléka medior, 43 százaléka pedig senior pozícióban dolgozik jelenleg).

A kutatás arra is kitért, hogy az elmúlt nyolc évben végzettek között milyen arányban vannak olyanok, akik jelenleg is külföldön, vagy Magyarországról külföldi IT projekten dolgoznak. Az összes résztvevő 5 százaléka külföldön, míg harmada, 33,5 százaléka itthonról dolgozik külföldi projekten. A nemzetközi karrier azonban ennél is szélesebb kör számára lehet opció: a legalább két év szakmai tapasztalattal rendelkező válaszadók 76 százaléka véli úgy, hogy lenne lehetősége külföldön, vagy külföldön működő cégnek távmunkában dolgozni a jelenlegi szaktudásával és tapasztalatával. A felmérésből kiderült az is, hogy a végzettek harmada (33,1 százaléka) rendszeresen használja a mesterséges intelligenciát a napi munkája során.

A Covid idején általánossá váló home office lehetősége az IT területén a járvány után sem szűnt meg, amit az is mutat, hogy a kutatás résztvevőinek 85 százaléka válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy jelenleg van-e lehetősége az otthoni munkavégzésre.

A megkérdezettek 40 százaléka szerint nőtt az IT területen dolgozók száma a cégénél

A kutatásból az is kiderül, hogy az elmúlt 12 hónapban hogyan alakult az IT területen dolgozók száma a résztvevőket foglalkoztató cégeknél. A válaszadók 40 százaléka szerint az elmúlt egy évben bővült munkahelyén az IT területen dolgozók száma, 43,8 százalék szerint stagnált a létszámuk, vagy nincs tudomásuk annak alakulásáról, míg a válaszadók 16,2 százaléka szerint csökkent a létszám.

A legalább két éve végzettek 55 százaléka egyébként az elmúlt három hónapban kapott megkeresést vagy konkrét állásajánlatot betölthető informatikai pozícióra,

ráadásul a multinacionális cégeknél vagy nagyvállalatoknál dolgozó résztvevők 22 százaléka tud arról, hogy a munkáltatója jelenleg is keres juniorokat szoftverfejlesztő vagy -tesztelő munkakörbe.

Ezért van szüksége minden vállalkozásnak egy IT-hősre

kép: freepik

  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szinte másik világ: hol keresnek a legjobban és legrosszabbul a magyarok?

2025 első negyedévében a legmagasabb bruttó átlagkereset Budapest II. kerületében 1,16 millió forint volt, míg a legalacsonyabb a Cigándi járásban... Teljes cikk

Mennyit lehet keresni a banki és biztosítási szektorban? Mutatjuk az összegeket.

Nehéz pótolni a nagy tudással és tapasztalattal rendelkező szakembereket ezen a területen, így a bérköltéségek magasak, és a cégek törekszenek a... Teljes cikk

Kibírja ezt a költségvetés? - mutatjuk, mennyibe kerülnek a családi adókedvezmények

A kormány új családtámogatási intézkedései – köztük a két- és háromgyermekes anyák szja-mentessége – jelentős segítséget jelentenek a... Teljes cikk