Háromnapos állásbörze a BGE-n, több mint 40 cég várja az érdeklődőket
Több mint 40 vállalati partner várja az érdeklődőket a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) és a CaseSolvers közös állásbörzéjén április 18-20. között a BGE három karán - közölte az egyetem.
Az esemény több év kihagyás után idén újra személyesen is látogatható lesz, eközben online is lehet hozzá csatlakozni.
A háromnapos rendezvényen az egyetem is megjelenik kiállítóként, ennek keretében szakmai gyakorlati helyeket kínál hallgatóinak.
A rendezvényen az érdeklődők tájékozódhatnak a pénzügyi szektortól a logisztikán át a turizmus és vendéglátás világának különféle területeiről, online is kapcsolatba léphetnek a partnerekkel, akár azonnal leadhatják önéletrajzaikat. Az online platform videókkal és blogposztokkal igyekszik segíteni az érdeklődőket.
A külkereskedelmi karon pénzügyi, szolgáltató és kereskedelmi cégek várják a hallgatókat április 18-án. A kereskedelmi, vendéglátóipari és idegenforgalmi karon vezető hotelláncok, a turizmus-vendéglátás szektor képviselői, valamint kereskedelmi és szolgáltató cégek lesznek jelen április 19-én.
A sorozat a pénzügyi és számviteli karon zárul, ahol elsősorban adótanácsadó és könyvvizsgáló cégekkel, bankokkal, informatikai vállalkozásokkal, szolgáltató központokkal, FMCG, kereskedelmi és energetikai vállalkozásokkal lehet majd találkozni április 20-án.
Szakmai gyakorlati helyek, részmunkaidős pozíciók és álláslehetőségek széles kínálatából válogathatnak a hallgatók vagy a frissdiplomás pályakezdők, valamint álláskeresési és karrier tanácsadással segítik őket a szervezők - írták.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Mi is az ATS? Az Applicant Tracking System betűszava, toborzást támogató szoftverrendszer. Kezeli, szűri a pályázókat, automatizálja a kiválasztás... Teljes cikk
Március 4-én nyitotta meg kapuit a budapesti BOK Csarnokban Jobverse Állásbörze, és ma estig látogatható. Több ezer álláskereső, mintegy száz... Teljes cikk
Havi közel 6 800 eurós kezdőfizetéssel és hosszú távú, stabil karrierrel hirdetett meg új felvételi pályázatot az uniós intézményrendszer. A... Teljes cikk
- Már nem a márkanév dönt: így választ munkahelyet a Z generáció 3 hete
- Nyugodjon békében az önéletrajz? Már nem így választanak a cégek 3 hete
- LinkedIn: álomállásból kiberveszély? Így csalnak a toborzók 3 hete
- Mit tehetnek az egyetemek a hallgatók munkaerőpiaci készségeinek fejlesztése érdekében - HR szemszögből? 3 hete
- Két cégnél is nagy növekedés, az Aldinál egy éve csökken a létszám 4 hete
- Hiába az AI és a pöpec rendszer: zsákutca a munkaerő-felvétel, ha ez hiányzik 4 hete
- A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t 1 hónapja
- Hogyan találnak rád a megfelelő jelöltek? 1 hónapja
- AI ide vagy oda: itt az igazi álláspiac 1 hónapja
- Kutatás: ezek a leggazdagabb és a legszegényebb európai országok 1 hónapja
- Óriási állásbörze jön Békéscsabara – itt toboroz a Vulcan Shield Global 2 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?