Kreatív katonákat várnak a multik - így lehet megmászni a ranglétrát
A tehetség, a szorgalom és a magabiztos nyelvtudás - egy évtizede még e tulajdonságok garantálták a feljebb lépést a nemzetközi vállalatoknál. Azóta e társaságoknál nagy átalakulások zajlottak le, s ezzel együtt változtak az előrelépés feltételei, kellékei is. Összességében: ma nehezebb megmászni a ranglétrát - írja a Figyelő.
Az elmúlt időszakban az előrejutás előfeltételei azonban változtak, a válság nyomán pedig a korábbinál nehezebbé vált felső vezetőként érvényesülni. A multik az utóbbi tíz évben erősen átalakultak, racionalizálták, átszervezték működésüket, így számos regionális központ jött létre. A munkatársak gyakran nemcsak a helyi felső vezetésnek, hanem a régiós, funkcionális vezetőnek is felelősek, egyfajta mátrix rendszerben dolgoznak.
Ebből fakadóan mind több emberrel kell tudni együttműködni, így a networking, azaz a kapcsolatépítési képesség felértékelődött - állapítja meg a Figyelőnek Simonyi Judit, a Simonyi és Tóth Személyzeti Tanácsadó Iroda társtulajdonosa.
Kész embereket várnak egy-egy pozícióba
A nemzetközi nagyvállalatok képzésekre sem áldoznak annyit, mint korábban, ehelyett kész embereket várnak egy-egy pozícióba. Emellett míg tíz éve értékesnek számított a lokális tudás, a hazai környezet, piac ismerete, ez ma már másodlagos. Igazi értékként a globális ismereteket fogadják el. Egy nemzetközi karrierről álmodó középvezető ma már nem lehet meg külföldi tapasztalat nélkül.
Arról nem beszélve, hogy egy felső vezetői vagy nemzetközi pozíció megcélzásakor az idegen nyelvi kommunikáció stílusára, a szókincsre, választékosságra helyeződhet a hangsúly - erre pedig külföldi közegben lényegesen egyszerűbb ráérezni. Nem lényegtelen, hogy a nyelvtanilag amúgy hibátlan angol mondataink mennyi alázatot sugallnak: egyaránt hiba lehet, ha többet vagy kevesebbet, mint amennyit a helyzet megkíván. Egy lapunknak név nélkül nyilatkozó, regionális pozíciót betöltő igazgató például elmesélte, hogy felettese nemrégiben szóvá tette a lényegre fókuszáló, túl direkt kommunikációs stílusát.
Önállóságra van szükség
A multikarrier azoknak sikerül, akik felismerik, hogy középvezetőként nem szabad csupán a felső vezetéstől várni a folyamatos iránymutatást - szögezi le a Figyelőnek Magyari Lajos, a háztartási tisztítószereket és szépségápolási termékeket gyártó Reckitt Benckiser franciaországi kereskedelmi igazgatója. Véleménye szerint az a jó középvezető, aki önállóan képes arra, hogy működő teamet alakítson ki, és azt nehéz helyzeteken, húzós üzleti periódusokon is át tudja vinni.
Legkönnyebben marketinges tudással lehet országot váltani, e szakterület meglehetősen egységes, és jól lehet boldogulni pusztán az angollal is. A sales pozícióknál már lényeges az adott nyelv és a helyi értékesítési csatornák, rendszerek alapos ismerete. Legkevesebben talán a kontrolling-számvitel területéről kerülnek globális állásokba, vélhetően a nemzetközi sztenderdek, helyi pénzügyi ismeretek megszerzésének korlátozottabb lehetősége miatt.
A külhoni karrierútvonalak jellemzően két szálon futnak: egy-egy ország felső vezetői, operatív pozíciója után általában a globális központban kínálnak stratégiai vonalon állást a legjobbaknak. Ezt követheti ismét egy helyi szervezet vezetői széke, majd ismét egy stratégiai felelősségi kör - persze egyre magasabb szinten. A multik alapvetően katonákat várnak, azaz e világban el kell tudni fogadni a szokásokat, a cégkultúrát, a stratégia gyors változásait. Miközben alapvető elvárás a kreativitás, azt szigorúan a szervezeti keretek közt kell kiélni - hívja fel a figyelmet a Figyelőnek Simonyi Judit. A legnagyobb nehézség itt általában abban áll, hogy a külföldi központ elvárásait tolmácsolni kell a helyi szervezet felé, lehetőleg úgy, hogy az motiválónak hasson, még akkor is, ha a közvetítő vezető meggyőződésével nincs feltétlenül összhangban.
Távolról sem mindenki alkalmas arra, hogy a multivilágban megragadjon. Amennyiben azonban szerencsés az egymásra találás, akkor a nemzetközi cég egy sikeres és minden szempontból teljes szakmai életpálya színtere lehet - írja a Figyelő.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Az e-sport sokáig a „majd kinövi” kategóriába tartozott, mára azonban egyre több családban merül fel komoly alternatívaként. Egy friss amerikai... Teljes cikk
A darukezelő (más néven darukezelő gépkezelő) olyan szakember, aki emelőgépeket, darukat kezel építkezéseken, ipari létesítményekben,... Teljes cikk
A betonozó az építőiparban dolgozó szakember, aki a betonból készült szerkezetek elkészítésében vesz részt. Teljes cikk
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 2 hete
- Vezetői vakfolt: ez a láthatatlan hiba szívja el a csapatok energiáját 2 hete
- Miért bukik el a legtöbb HR-stratégia? – 10 nemzetközi trend 2026-ra 3 hete
- Inkább e-sportoló legyen a gyerek, mint tanár? A szülők szerint ez lehet a jövő egyik karrierútja 4 hete
- A legmagasabbra jutó magyar üzleti vezető: íme Kapitány István karrierje 1 hónapja
- Miért nem beszélünk róla? A klimax néma terhe a női vezetőknél 1 hónapja
- Új HR vezető az Arvalnál 1 hónapja
- A hó, mint tükör 2 hónapja
- Meglepő bértoplista: ezek a szakmák fizettek a legjobban Magyarországon 2 hónapja
- A legjobb tanulók viszik a legtöbbre? A kutatások mást mutatnak 2 hónapja
- Sikervakságban szenved a HR szakma 2 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben