Külföldiként Magyarországon - Egy informatikus Vietnámból

- Honnan jött és mióta él Magyarországon? Hogyan, milyen céllal került ide?

- Magyarországgal a sors kötött össze, a szó szoros értelmében. Egyetemi tanulmányaimat végeztem itt, de ezt nem én választottam. Utólag azonban rendkívül szerencsésnek érzem magam. Az egyetem után 1982-ben hazamentem Vietnámba, ahol kilenc évet dolgoztam fejlesztői telekommunikáció mérnökként. A feleségem, aki szintén a BME-t végezte, 1990-ben ösztöndíjat kapott a Magyar Tudományos Akadémiától posztgraduális tanulmányokra. Én egy évvel később, 6 éves kislányunkkal, követtem őt Magyarországra, munkavállalás céljából. Azóta itt élünk. Ez a második életszakasz már tulajdonképpen a saját döntésemen múlott, de értelemszerűen az előzményekből is adódott.

- Mi a mestersége, foglalkozása, végzettsége? Sikerült-e fiatalkori karriercéljait megvalósítani?

- Híradástechnikai rendszer technikai szakot végeztem a BME-n 1982-ben. Kutató-fejlesztőnek képzeltem magam és majdnem így is alakult a pályafutásom, leginkább a Vietnámban töltött időt tekintve. Ott ugyanis egy néhány fős kutató-fejlesztői teamet vezettem egy kutató intézetben. Itt Magyarországon a bankszektorban tevékenykedek fejlesztő informatikusként, jelenleg egy pénzintézet informatikai szenior architektúra szakértője vagyok. Viszont nem a szállító, hanem a megrendelő oldalán dolgozom, ami nem teljesen ugyanaz a szakmai színvonalat illetően. De így is nyugodtan mondhatom, hogy azzal foglalkozom, amivel mindig is szerettem volna!

- Melyek a legalapvetőbb különbségek, amelyeket megtapasztalt a magyar és a vietnámi munkakultúra között?

- Nagyon jól emlékszem arra az "unatkozásra", amit talán egy évig az új magyarországi munkahelyemen éreztem. Azelőtt Vietnámban magaménak éreztem a munkát, jogosan, hiszen magam kerestem a munkát, a szerződéseket és én feleltem a csapat megélhetéséért. Rövid idő alatt sok mindent megismertem az országomból a sok utazásnak köszönhetően. Mellesleg, akkor ott még hat napot dolgoztunk egy héten, így hosszúnak éreztem az itteni kétnapos hétvégeket. Hiba lenne azonban ebből arra következtetni, hogy Magyarországon közömbösebbek lennének az emberek a munkájukhoz. Nálunk otthon akkoriban kettős életet éltünk: az egyik véglet a megélhetést sem biztosító "hivatali" munkából, a másik pedig a pénzt kereső, kvázi magán tevékenységekből állt. Így az itteni munkához való hozzáállásra valahol e két véglet által megjelölt skála jobbik része a jellemző. A kollégákhoz fűződő viszony őszintesége meg vitathatatlanul felülmúlja az otthoniét és ez nagyon vonz engem.

- Mennyire elégedett a munkakörülményeivel?

- Vagyunk páran, akik Magyarországon végeztük az egyetemet és itt is élünk. A többiek, akik hasonló "kvalitással" rendelkeznek, az egyetem után hazamentek és Vietnámban dolgoznak, relatíve magasabb "pozícióban" tevékenykednek, vagy sikeresebb vállalkozásban dolgoznak. Itt kevésbé vagyok kitéve a piaci versenynek, viszonylag kényelmesebbek a munkakörülmények, cserébe kevesebb (karrier) lehetőséget látok a vietnáminál. A kedvezőbb jogi szabályozás miatt lényegesen biztosabb egy munkahely itt Magyarországon, Vietnámban sokkal könnyebben kerül az utcára az ember. A munkakörülmények is keményebbek kint, hiába 8 órás a hivatalos munkaidő, 10 órát vagy még többet dolgoznak a munkavállalók. Persze, ez csak a magánszférára igaz. Ugyanazért a munkáért ott kevesebbet keres az ember, mégis a barátaim nem kis része jobb anyagi juttatásban részesül, mint én, mert vagy sikeres vállalkozók, vagy alkalmazottként magasabb pozícióban vannak. Magasan kvalifikált szakemberekből, jó menedzserekből továbbra is nagy hiány van Vietnámban, ezért nekik mindent megadnak. Az informatika is viszonylag jó, keresett szakma, nem egyszer kaptam jobb ajánlatot onnan, de egyrészt a gyerekek tanítása miatt, másrészt a kockázatoktól tartva nem vállaltam. 22 év alatt négy munkáltatónak dolgoztam, igazából csak egyszer váltottam munkahelyet és az is a saját döntésem volt. Úgy érzem, azt az anyagi juttatást kapom meg itt, amit a munkámmal kiérdemlek.

- Milyennek találja a magyar kollegáit? Hogyan látja a magyar munkavállalókat általában, hogyan jellemezné őket? Mi az, ami nem tetszik a magyar munkakultúrában, amit nehezen szokott meg?

- Az őszinte munkaviszony, amit tapasztaltam az itteni kollegák között, meglepett és inspirál a munkámban. Ritkábban, de találkoztam olyanokkal is, akik irigységgel viselkedtek velem szemben. Összetett nép lévén a magyarok nyitottak és befogadóak, ugyanakkor kissé provinciálisak is. Ez abban nyilvánul meg, hogy nagyon segítőkészek, ha téged náluk "gyengébbnek" tartanak, de mihelyt megfordul(ni látszik) a helyzet, könnyen iriggyé válnak. Vietnámban és úgy általában a Távol-Keleten egy munkakapcsolat könnyen átalakulhat baráti kapcsolattá, mert ott sűrűbben ebédelnek, vacsoráznak vagy söröznek együtt a munkatársak, a munka és magánélet szorosabban összekapcsolódik, míg Magyarországon jobban szétválik. Amit a mai napig nehezen szokok meg, hogy itt nehezebben találok barátokat, mint otthon.

- Milyen problémákkal szembesült a magyarországi munkába állás, beilleszkedés során? Ért-e valamilyen negatív incidens, amióta itt él?

- Az öt egyetemi évnek köszönhetően nem volt különösebb gondom a magyarországi munkába állással. Nagyjából előítélet nélküli nép a magyar, legalábbis lényegesen kevesebb előítélettel rendelkeznek, mint a saját népem. Az átlag magyar ugyanis konkrét emberrel szemben ítélkezik, nem általánosít, és ez megítélésem szerint nagy erény. Szerencsére nem ért semmilyen incidens ennyi idő alatt sem.

- Hogy érzi, Magyarország marad a végső otthona?

- 54 éves koromban, 22 évi itt tartózkodásom után ez már nem kérdés. Nyugdíjba is itt tervezek menni, bár a feleségem másképpen döntött, ő tavaly visszament Vietnámba és ott is szeretne maradni.

- Mi hiányzik az otthoni életéből és mi hiányozna Magyarországról, ha mégis elmenne innen?

- Egy-két évente hazalátogatok Vietnámba. Minden alkalommal a legtöbb időmet a rokonaimmal, baráti társaságommal töltöm. Ilyenkor pár kilót fel szoktam szedni a kedvenc hazai ízek túlzott pótlása miatt, viszont ha elmúlik néhány hét, már nyugodtabb, csendesebb, tisztább környezetre vágyok vissza.