Szerző: Kovács Regina
Megjelent: 7 éve

Látni kell, hogy ki mire képes és eszerint kell terhelni a munkavállalót

Közel 700 ezer megváltozott munkaképességű ember él és dolgozik vagy próbál dolgozni Magyarországon. Az ő munkaerő-piaci helyzetükről, foglalkoztatásuk körülményeiről nyilatkozott a Motiváció Alapítvány szakembere, valamint jártunk egy nyolcadik kerületben működő kávézóban, ahol mindenféle pozíciókban megváltozott munkaképességűek dolgoznak.

images

Könnyebbé vált a megváltozott munkaképességűek elhelyezkedése

Megváltozott munkaképességűnek az számít, aki minimum negyven százalék egészségkárosodással rendelkezik, és ezt orvos szakértői vélemény alátámasztja - mondta Pálinkás Gábor, a Motiváció Alapítvány munkavállalási tanácsadója. Aki nem rendelkezik szakvéleménnyel, de fogyatékossági támogatásról szóló határozat birtokában van, szintén ide sorolható. A korábbi évekhez képest könnyebb megváltozott munkaképességűeket elhelyezni.

A cégek számára a munkaerőhiányon túl nagy motivációt jelent a rehabilitációs adó alóli mentesség is. Minden munkáltató ugyanis, aki legalább huszonöt főt foglalkoztat, köteles legalább egy megváltozott munkaképességű dolgozót is alkalmazni, magasabb létszám esetén pedig a munkavállalók öt százaléka ebből a csoportból kell, hogy kikerüljön. Ellenkező esetben a vállalatoknak számolni kell a nagy összegű adóval. A nagy bevásárlóközpontok folyamatos partnerek a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában, illetve nő az akkreditált, azaz védett munkahelyek száma, ahol a dolgozók nagy része ebből a csoportból érkezik. Tapasztalat szerint minél nagyobb egy cég, annál inkább meg tudja teremteni a megfelelő feltételeket a megváltozott munkaképességűek számára, a nagy irodaházak már teljesen akadálymentesek - tette hozzá a szakember.


Meg kell találni az ideális munkahelyet



A Motiváció Alapítvány részt vállal a megváltozott munkaképességű álláskeresők elhelyezkedésének támogatásában. Az állásajánlataik is ezt a célt szolgálják: az egyszerű, könnyű betanított munkákra, mint a takarítás, címkézés, csomagolás ugyanúgy keresnek rajtunk keresztül munkavállalót a cégek, mint az adminisztratív feladatok ellátására, vagy olykor a felsőfokú végzettséget igénylő munkakörökre.

A motiváltság a legfontosabb. Ha érezni a munkavállalón, hogy lelkes, és megfelelően elvégez egy próbafeladatot, akkor nagy valószínűséggel meg lehet találni a számára ideális lehetőséget, általában természetesen részmunkaidőben. Az első alkalommal egy állapotfelmérő beszélgetést tartanak, tisztázzák, mivel került leszázalékolásra az illető, és az egészségi állapota milyen típusú munkavégzést tesz lehetővé. Ezután átnézik a végzettségét illetve tapasztalatait, és kitérnek arra is, hogy ő milyen munkakörben érezné hatékonynak magát. adnak álláskeresési tanácsokat, akár csoportos felkészítő tréningeken is részt vehetnek az érintettek. A felzárkóztatás nagyon fontos, mert így az esetleges kudarcélmények elkerülhetőek. Olyan esetekben különösen számít a segítség, amikor az egészségkárosodás okán egy korábbitól teljesen új területen kell az illetőnek érvényesülnie, mert esetleg pont az eredeti szakmája okozta a betegségét.

Az önéletrajzban soha nem térnek ki az egészségi állapotra, mert ez nem témája a CV-nek. A motivációs levélben meg lehet említeni, de mindenképp tegyük mellé, hogy miben vagyunk jók, mi az, amit betegségünk mellett is hibátlanul el tudunk végezni, mert ez az, amivel megnyerhetjük a munkáltatót. Ugyanez érvényes az állásinterjún is Pálinkás Gábor szerint.

A kávézó elsősorban közösségi térként szolgál


Tavaly januárban nyitott a Nem adom fel Cafe & Bar elnevezésű hely, tehát már másfél éve működik - mondta a HR Portálnak nyilatkozva Tunyogi Szilvia üzemvezető. Nem az volt az első cél, hogy megváltozott munkaképességűeket alkalmazzanak, sokkal inkább egy közösségi teret szerettek volna létrehozni. Nem olyan fejlett még sajnos a társadalom, hogy magától, önszerveződő módon kialakulna ilyen tér. Végül étteremmé nőtte ki magát a kávézó. Be szerették volna bizonyítani, hogy a megváltozott munkaképességű munkavállalók semmivel sem különbek, mint a többi ember.
nem adom fel

Az Európai Szociális Alap támogatja őket, pályázatok megnyerésével tudták beindítani a hely működtetését. Nyolcvan-húsz százalék arányban vannak megváltozott munkaképességű munkavállalók a többi munkavállalóhoz képest, tehát ők dolgoznak többen. Sok olyan megváltozott munkaképességű dolgozó jön a kávézóba, akiknek ez az első munkahelyük, nem tudják, hogy mit is jelent, valahova bejárni dolgozni. A vezetőknek az a dolguk, hogy erődként álljanak mögöttük, akikhez bármikor lehet fordulni, akkor is, ha bánatuk van, akkor is, ha rosszkedvűen dolgoznak. Általában lassabbak a munkában, mint a többi munkavállaló, s a helynek az a szépsége, egyben nehézsége is, hogy különböző okból kifolyólag megváltozott az alkalmazottak munkaképessége; dolgozik itt autista, mozgássérült, enyhén értelmi fogyatékos, s mindegyiküket különböző módon kell kezelni.


A hely akadálymentesítésében a leendő dolgozók is részt vettek



Mára teljes mértékben elfogadják fogyatékkal élő társaikat az egészséges munkavállalók. Még a folyamat elején érthető okokból tartottak egy kicsit tőlük, de miután jobban megismerték a kollégáikat, már nem volt az együttműködéssel probléma. Előnye leginkább a cégnek van a foglalkoztatásukból, hiszen állami támogatást kapnak utánuk. Ők meg cserébe kapnak egy jó hangulatú munkahelyet, ahol nem olyan monoton a munkakör (hiszen nem a szokásos, csomagolás, borítékolás munkafolyamatokat bízzák rájuk). Olyan pozícióban próbálhatják ki magukat, ahol ennél lényegesen többre képesek.

A közeljövőben szeretnék a kávézót felfuttatni, hogy ne nullszaldós legyen az eredményük, hanem bevételt is hozzon. Hosszútávon szeretnének másik helyen még egy hasonló profilú étterem-kávézót működtetni. Ezt a helyet már eredetileg úgy tervezték, hogy ők ebben otthonosan tudjanak mozogni, például teljesen akadálymentes, a mozgássérültek is tudják használni. Az akadálymentesítésben egyébként a mozgássérült kollégák is részt vettek, így biztosak lehettek abban, hogy az ő szempontjaik érvényesültek az építésnél.

Fontos kiemelni, hogy a helyet elsősorban azért működtetik, hogy a megváltozott munkaképességűeknek jó legyen, s hogy tényleg lehessen érezni, hogy ide bárki betérhet, bárki a közösség részévé válhat. Végre tudatosítani kell az emberekben, hogy ők semmiben sem mások, mint a többi munkavállaló, tulajdonképpen nem is nagyon különbözik egy átlag kávézótól, étteremtől, ők is ugyanúgy dolgoznak, mint bárki más.

A világ minden tájáról érkeznek vendégek


Egyre több egyetemista jár a helyre, vannak már újra és újra visszajáró törzsvendégek, de gyakran előfordulnak külföldiek is, voltak már itt Kanadából, Sydneyből is. Az alkalmazás előtt minden dolgozó részt vesz egy három hónapos képzésen, ahol lefektetik az alapvető szabályokat; vázolják, meddig „mehet” el egy dolgozó, hol van az a határ, amin felül már nem tolerálják a viselkedését. Nagyon változó az, hogy miként viszonyulnak a céghez; valamelyik alkalmazott olyan jól érzi magát bent, hogy úgy kell noszogatni, hogy hazamenjen, de olyan munkatárs is van, aki feláll a munkaidő lejártakor és távozik. Egyébként nem olyan nagy a fluktuáció a cégnél, mint ez egyéb helyeken megszokott; az indulás óta a csapat kilencvenhat százaléka náluk dolgozik még.

Általában el lehet mondani, hogy a vezetőnek türelmesebbnek, belátóbbnak kell lennie mint más munkahelyen. Pontosan kell látni, hogy meddig lehet terhelni egy munkavállalót, képességei szerint mennyire képes; ha egy feladat meghaladja egyikük munkabírását, újra kell gondolni, adott esetben átvenni tőle a feladatot. Mindenképp hangsúlyozni kell, hogy ők teljes értékű emberek, s azt kell alapul venni, hogy mi az a szint, amit teljesíteni tudnak, s ez alapján értékelni őket.

Legutóbbi kérdések - válaszok

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hibázik az AI alapú toborzás is - könnyen kerülhetnek süllyesztőbe a legjobb jelöltek

A mesterséges intelligencia (AI) alapú toborzási szoftverek miatt sok potenciális jelölt is kieshet a rostán a kiválasztás folyamata során. Sok... Teljes cikk

Ezért fontos, hogy a toborzó kommunikáció ne csak a fiataloknak, hanem szüleiknek is szóljon

A cégeknek érdemes részt venni a duális képzésben, hiszen a tanulók jelentős része a duális képzőhelyén szereti meg igazán a szakmáját és... Teljes cikk

Miért fukarkodnak a munkáltatók az állásinterjún adott visszajelzésekkel?

Jó ötlet-e az állásinterjú végén megkérdeznie a pályázónak, hogy milyennek látták a teljesítményét, milyenek az esélyei? Jogában áll-e... Teljes cikk