Magyarok a nagyvilágban: Dr. Bojti Tibor - orvos Németországban

- Mikor és honnan vetődött oda, ahol most él, mit csinál ott, mivel foglalkozik?

- 2004. november elsejével vettem át egy belgyógyászati praxist Kelet-Németországban, egy Gera nevű városban. Azóta itt élek a családommal, feleségemmel és három gyermekemmel.

- Mi a végzettsége, mi a mestersége? Hogyan alakult eddigi karriere?

- A debreceni egyetemen avattak orvossá 1988-ban, ezt követően tizenhat évet praktizáltam Magyarországon, ebből nyolc évet az I. sz. Belklinikán, nyolc évet pedig körzetben dolgoztam Debrecenben. Mikor 2004 májusában beléptünk az EU-ba, elküldtem az önéletrajzomat egy állásközvetítő cégnek, ahonnan pár héten belül visszajeleztek, hogy találtak egy belgyógyászati-háziorvosi praxist. Németországban a belgyógyászok háziorvosként is dolgozhatnak, tehát tulajdonképpen háziorvosként tevékenykedő belgyógyász vagyok.

Németül már a kiutazás előtt is jól tudtam, többször voltam az országban szakmai gyakorlaton, és mindig is vonzódtam a német kultúra iránt. Amikor a kiutazás mellett döntöttem, anyagi motivációim még nem voltak, inkább a gyerekek nyelvtanulása számított és egy bizonyos fokú kalandvágy munkált bennem. Úgy is mondhatnám, hogy egy több mint húsz éves belső késztetés érett meg bennem a lépésre.

- Mit gondol, az a munka, amit kint végez, mennyiben lenne más itthon? Kérdezem ezt szakmai értelemben, a megbecsülés, vagy az emberi kapcsolatok szempontjából.

- Az itteni háziorvosi munka sokrétűbb, mert a háziorvosok szakrendelés szintjén tevékenykednek, én például belgyógyászati szakrendelést tarthatok. A németek nagyon bölcsen sok jogosítványt adnak a háziorvosoknak, ez azért is fontos, mert ez a legolcsóbb ellátási forma. Szakorvoshoz tényleg azok a problémák kerülnek, amelyek már meghaladják a háziorvosok tudását. Hatalmas költségeket spórolnak meg ezzel, ráadásul magasabb minőségű munkát lehet így végezni. Nemcsak forgalmi rendőrök vagyunk, akik elirányítjuk a betegeket, hanem sok esetben mi is megoldhatjuk a problémát. Másrészről a német társadalomban az orvosokra még mindig fehérköpenyes félistenként tekintenek, a szakmát nagy megbecsültség övezi. Otthon sajnos néhány esetben ennek ellenkezőjét tapasztaltam.

- Milyen életkörülmények között él, és milyen az életszínvonal a magyarországihoz képest? Mennyire tűnnek kiegyensúlyozottnak, boldognak az emberek? Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?

- Németország nagy részéről elmondható, hogy kiegyensúlyozottság és jóllét jellemzi a mindennapokat. Gera azonban egy kelet-német város, itt az embereknek nem ismeretlen fogalom a munkanélküliség. A betegeim révén azonban azt érzem, hogy ez az elmaradottabbnak mondható rész is más világ Magyarországhoz képest. Óriási például az utazási kedv, nagy igény van utazási orvosi tanácsokra és oltásokra, az úti célok pedig sokszor túlmutatnak Európán. A beszámolók Ázsiáról, Dél-Amerikáról, Afrikáról, vagy tengeri körutakról szólnak. Tudni kell azt is, hogy Németországban a nyugdíjasok a fogyasztói társadalomnak egy magasra értékelt szegmensét jelentik. A nyugdíjas utazik a legtöbbet, és sokat költ, hatvan éves korban az emberek számára egy új élet kezdődik. Az átlag nyugdíjas aktív és sportos, lovagol, bowlingozik és egzotikus helyeken nyaral. Feltűnő, hogy tele vagyok nyolcvan év feletti házaspárokkal, Magyarországon egy-egy nénit, ha elláttam ebben a korban. A férfiak tehát jóval tovább élnek, ami érdekes megfigyelés. Nem mondom, hogy tejjel-mézzel folyó Kánaán, nyilván itt is mindenkinek megvan a maga baja.

- Hogyan boldogul a jövedelméből? Mit gondol a magyarországi bérfeszültségekről, jogosnak tartja-e magyar kollégái bérkövetelését?

- Pontos számot nem szeretnék mondani. Az viszont nem titok, hogy nem duplája, hanem többszöröse az itteni átlagkereset az otthoninak. Egy alkalmazott kórházi orvos, vagy egy alkalmazott háziorvos, aki Németországba települ, 5-6 ezer eurós fizetéssel számolhat. Saját praxisban ennél nagyobb összegeket is lehet keresni. Hírét sem ismerik azonban a hálapénznek, német kollégáimnak a mai napig nem tudtam elmagyarázni, hogy mi értendő alatta.

Teljesen egyetértek, és együtt érzek a szlovák és a magyar kollégákkal, akik a sztrájk lehetőségében látják az utolsó esélyt arra, hogy felhívják a figyelmet az alulfizetettség veszélyeire. Nemcsak szégyen az az éhbér, amit a hazai orvosok kapnak, hanem nemzetpolitikailag is komoly veszélyeket rejtő probléma. Hihetetlen mértékű kiáramlás van folyamatban, és ha a kormányzat most nem lép, akkor később már értelmetlen lesz bármit is tenni. Ha most egy gyors beavatkozással duplájára emelnék az orvosok bérét, akkor még rengetegen otthon maradnának, és megoldódna a humán erőforrás krízis. Ha viszont csak évek múlva teszik ezt meg, akkor dupla ennyi pénzért már senki sem fog hazamenni - hiszen nyolcszorosát keresi külföldön -, és beteljesül a magyar tragédia. Egy orvos nélküli nemzet még betegebb lesz.

Rendet kellene tenni a jelenlegi rezidens rendszerben is. Nevetséges és téves az elképzelés, hogy pár évre megfizetnék a pályakezdőket, akik ezzel többet keresnének kiképző orvosaiknál, óriási feszültséget generálva a szakmában. A rendszert kell megreformálni, és beleönteni a szükséges pénzeket. A röghöz kötés bizonyos formájával viszont teljesen egyetértek. Nem működhet, hogy az orvosok több millió forinttal kiképeztetik magukat a magyar adófizetők pénzén, hogy a német, angol, vagy a svéd egészségügyet gazdagítsák. Ezzel Magyarország gyakorlatilag olyan országokat támogat, amelyek egyáltalán nem szorulnak rá. Szerintem tiszta feltételeket kell teremteni, és már az egyetemi jelentkezés előtt tudatosítani a diákokban, hogy a képzésért cserébe adott ideig a magyar egészségügyben kell dolgozniuk, és szolgálattal megköszönni a hazának, hogy orvossá nevelte őket. Legyen ez az idő mondjuk tíz év, utána pedig mindenki mehet, amerre akar. Ha valakinek kihagyhatatlan lehetősége van, hogy korábban elmenjen, akkor fizesse vissza a képzése árát. A visszafizetendő összeg a ledolgozott évek számával csökkenhetne -– én így gondolnám helyesnek. Tizenhat év után jöttem ki, úgyhogy nyugodtan merek erről beszélni. Természetesen az optimális megoldás az lenne, ha olyan feltételeket teremtenének, hogy senki ne akarjon elmenni.

- Milyen a kinti munkamorál a magyarhoz viszonyítva?

- A magyar szakorvosi ellátásról a német viszonylatában azt mondanám, hogy nincs okunk szégyenkezni, kimondottan magas színvonalú munka folyik otthon. Itt is sokat érnek a szakorvosok, viszont körülményesebb bejutni egy vizsgálatra, hosszú a várakozási idő. A német munkamorállal semmi gond, az általam ismert nővérek és orvos kollégák mindegyike precíz, pontos, és kötelességtudó. Munkacentrikus hangulatban folyik a gyógyítás.

- Mi hiányzik Önnek Magyarországról?

- Az előbbi gondolatot folytatva természetesen a tágabb családom és a barátok. Sok olyan kapcsolatot hagytunk ott Debrecenben, melyek a hétköznapokat kellemesebbé tették. Nyilván ezeket egy idegen környezetben nem lehet egyhamar pótolni. Igyekszünk viszont nyitottak lenni, és több magyar családnak köszönhetően itt is felépült már egy baráti kör. A magyar konyha hiányát a feleségemnek köszönhetően nem érzem, de hiányzik például a magyar színház.

- Mi hiányozna, ha elhagyná a külföldi országot?

- A praxis, melyet az elmúlt nyolc évben felépítettem, immár egy életmű. Nagyon nehéz lenne mindezt újrakezdeni. Nem ez a világ legfelkapottabb helye, nincs különleges turisztikai vonzerő, de ez az a hely, ahova ezt a számomra nagy örömet jelentő praxist fel lehetett építeni. Bárhová is mennék Európába, valószínűleg hiányozna a türingiai emberek kedvessége. Szeretik a magyarokat, és elfogadtak bennünket, idegen érzésünk egyáltalán nincsen. Ez a befogadó szemlélet is hiányozna.

- Hogyan telik egy napja -– milyen időbeosztásban dolgozik? Munka után mire marad ideje, mi a hobbija, vagy a legfőbb szabadidős elfoglaltsága?

- Szerencsés a helyzetem, mert nem egyedül vagyok a praxisomban. Velem dolgozik az elődöm is, aki nyugdíj mellett részmunkaidőt vállal. Így kivételes helyzetben vagyok, hogy napi négy órát rendelek. Átlagosan napi 2-3 további órát foglalkozom a praxissal, de ezt többnyire otthonrol is el lehet intézni. A németek nagy hangsúlyt fektetnek a prevencióra, komolyan veszik a szűrővizsgálatokat. 35 év felett úgynevezett egészség vizsgálat történik, 45 év felett férfiaknál prosztata rákra szűrünk, és kétévente esedékes a bőrrák szűrés is. Ez is nagy különbség a magyar és a német rendszer között. Sok időt töltök a praxis menedzselésével is, de ez nem kényszer, szívesen teszem, hiszen fontos része az életemnek. A szabadidőm azonban a családomé. Szeretünk teniszezni, biciklizni, hétvégente sokat kirándulunk, gyakran utazunk az országon belül. Sok szabadságunk van, és igyekszünk ezt jól kihasználni, minél több időt együtt tölteni.

- Mennyi ideig tervez kint maradni? Kívánná-e, hogy a gyerekei is külföldön találják meg a boldogulást?

- Az eddig kifejtett gondolatokban már benne rejlik a válasz. A gyerekeimmel kapcsolatban pedig azt kívánnám, hogy legyenek orvosok, nemcsak azért, mert ez a legszebb szakma, hanem mert egyben "jövő-biztos" is. Ha beszélnek nyelveket, a világon bárhol el tudnak helyezkedni, ahol meg is fizetik őket. Amíg Magyarországon ilyen tragikus az orvosok megbecsülése, nem szeretném, ha hazamennének. Elégedett leszek, ha a boldogulásukat itt találják meg, de a döntést ők hozzák majd meg. Nagy veszteség Magyarország számára, hogy hagyja eljönni a jól képzett szakembereket, gondolok itt a gyermekeim generációjára is, mert aki megtapasztalja ezeket a komoly különbségeket, az az esetek nagy részében nem fog visszatérni. Az orvosok cementként tartják össze a közösségeket. Ha nincs cement, szétporlad az épület, szétporladnak a közösségek. Ki megy szívesen olyan faluba lakni, ahol nincs orvos? Az orvostársadalomnak ez a nemzetmegtartó ereje teszi szükségessé, hogy a problémáikat ne egy szinten kezeljék a társadalom tucatnyi más megoldandó problémájával.

Rengeteg apróság, komolyabb változtási javaslat fogalmazodott meg bennem az évek alatt, melyek a magyar egészségügynek a hasznára válhatnának. Örülnék, ha ezekkel a javaslatokkal segíthetném a hazámat.