kapubanner for mobile

Még mindig nagyon drága a foglalkoztatás Magyarországon

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A legfrissebb OECD-adatok szerint a bejelentett munkát terhelő állami elvonások Magyarországon még mindig nagyon magasak, a járulékcsökkentés után is - írja az Index.

images

Az OECD-statisztika alapján készült ábra azt mutatja meg, a legálisan foglalkoztatott munkavállalóra fordított összeg mekkora része marad az alkalmazottnál, és mekkora része kerül az államhoz különböző adók és járulékok formájában. Minél nagyobb az utóbbi aránya, annál nagyobb teljes ráfordítást igényel az alkalmazott nettó bérének emelése a munkáltató részéről - magyarázza a lap.

Az OECD tagországok közül magasan Belgium vezet az elvonások tekintetében, a legkevesebbet pedig Chilében szedi be az állam. A skála két pontja között 47 százalékos eltérés van.

Az Index szerint hazánk összesítésben a harmadik helyet foglalja el az állami elvonások rangsorában, ezzel a régió országai közt Magyarországon messze a legdrágább a foglalkoztatás. A 0,8 százalékpontos javulás ellenére a többi országgal összevetett helyezésünk még romlott is 2015-höz képest, amikor Ausztria még megelőzött minket ezen a téren. Míg Lengyelországban 35,8, Szlovákiában 41,5, Csehországban pedig vándorol az államhoz, itthon a német szinttől épphogy lemaradva 48,2 százalékot visznek el a terhek.

A magas terhek miatt a multik máshová viszik beruházásaikat, fejlesztéseiket, illetve a bérek is nehezebben emelkednek. A kormány 2017-től 22 százalékosra csökkentette a munkaadók által fizetendő szociális hozzájárulás mértékét, 2018-tól pedig jön a 20 százalékos szint, de ezzel még nem fogunk felzárkózni.

Index
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek