Megvannak az idei "megbízható munkaadók", itt a lista
Májusban 35 munkaadó vehette át a „Megbízható Munkaadó 2021/2022“ címet. Ezt 2017 óta a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara olyan vállalatoknak ítéli oda, amelyek teljesítik a munkavállalóknak biztosított munka- és szociális körülményekre vonatkozó, egy szakmai zsűri által kidolgozott feltételrendszert. A zsűri tagja volt Karácsony Zoltán a HR Portál szerkesztője is.

A kezdeményezés célja, hogy munkavállaló-barát környezet megteremtésére ösztönözze a munkaadókat, és egyben erősítse a kitüntetett cégek munkaerőpiaci pozícióját, pl. a dolgozók megtartása ill. a munkaerő-toborzás során, ezzel is segítve az „employer branding” erőfeszítéseket. A címre a DUIHK tagvállalatai pályázhattak.
A legtöbb jó gyakorlat a Covid-helyzet kezelésére vonatkozott
Az idei elismerő címeket ismét a DUIHK online megtartott taggyűlésen hirdették ki. A szakmai zsűri képviseletében Dr. Vörös Ágnes elmondta, hogy az idei pályázatok „best practice”-e nagy részben a pandémiás helyzetre adott céges válaszokat foglalta össze. 2020 márciusában a COVID járvány kezdetekor a vállalatoknak gyorsan kellett reagálniuk a megváltozott helyzetre. A fő célkitűzés a meglévő munkahelyek fenntartása volt, pl. a német mintára bevezetett rövidített munkaidőre nyújtott bértámogatás alkalmazásával, a munkavállalóknak a megváltozott helyzethez való megfelelő alkalmazkodásának támogatásával, pl. továbbképzési kezdeményezések és digitális képzések szervezésével.
A napi erőfeszítések középpontjában természetesen a lehető legnagyobb védelmi intézkedések biztosítása állt. Az irodák és a közös helyiségek rendszeres fertőtlenítése, az ingyenes COVID-tesztek biztosítása, valamint az összes alkalmazott szájat és orrot eltakaró maszkkal és kézfertőtlenítő szerrel való ellátása széles körben alkalmazott eszközök voltak, sokan pedig szabadnapot adtak a dolgozóknak, hogy felvehessék a védőoltást.
Számos vállalat ahol csak lehet, home-office-t is bevezetett az alkalmazottak számára, amelyhez a laptopoktól az irodai székekig a szükséges felszerelést is biztosították. Sok vállalat új kommunikációs csatornákat hozott létre, hogy rendszeresen tájékoztassa a kollégákat az aktuális fejleményekről és releváns témákról. A csapatmegbeszélések, online szakmai események, webináriumok és képzések nagyrészt az internetre költöztek. Emellett a virtuális csapatépítés, az online kávészünetek, ebédek, vagy akár borkóstolók, egészen az online karácsonyi partikig, kiemelt szerepet kaptak az egyes vállalatoknál.
Az idei pályázati fordulóban a következő vállalatok nyerték el a „Megbízható Munkaadó 2021/22” minősítést (ábécé-sorrendben):
ALDI Magyarország Élelmiszer Bt.
Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem
APFM-Systems Kft.
AQUA VITAL Hungary Kft.
ATLOC Hungária Kft.
BASF Hungária Kft.
Bergmann Könyvszakértő és Adótanácsadó Kft.
BOS Automotive Products Magyarország Bt.
CLAAS Hungária Kft.
dm Kft.
FESTO-AM Kft.
HARTMANN-RICO Hungária Kft.
Hoffmann Hungary Quality Tools Kft.
IMS Connector Systems Kft.
Job Impulse Hungária Kft.
Jobcapital Kft.
Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft.
Lidl Magyarország Bt.
Linde Magyarország Anyagmozgatási Kft.
Lufthansa Technik Budapest Kft.
MAGYARCOM SZOLGÁLTATÓ Kommunikációs Kft.
Mercedes-Benz Hungária Kft.
Miell Quality Kft.
NAT Hungária Villamos Szereléstechnikai Kft.
NEXON Vállalkozási és Kereskedelmi Kft.
Pallér Csarnok Kft.
Praktiker Építési- és Barkácspiacok
Randstad Hungary Kft.
Rödl Partner Kft.
Siemens Zrt.
SKITUS Project Engineering Kft.
TRUMPF Hungary Kft.
Ver-Bau Kft.
Viessmann Technika Dombóvár Kft.
Zollner Elektronik Gyártó és Szolgáltató Kft.
A szakmai zsűri tagjai (ábécé-sorrendben):
Dr. Vörös Ágnes, HR-vezető, BASF Hungária Kft.
Bárdossy-Bagó Annamária, személyügyi vezető, OBO Bettermann Hungary Kft.
Borosné Huber Mária, ügyvezető, Német-Magyar Tudásközpont Kft.
Dr. Simon Judit, professzor, Budapesti Corvinus Egyetem
Karácsony Zoltán, szakújságíró, HR Portál
- 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.
Részletek
Jegyek
A fogyasztói benyomás kulcsszerepet játszik az üzleti sikerben, a legtöbb cég azonban mégsem rendelkezik erre vonatkozó átfogó stratégiával; az... Teljes cikk
A Rossmann bolti dolgozói egy ideje már influencerként is képviselik a márkát a TikTokon. A vállalat által 2023 elején indított belső verseny célja... Teljes cikk
A többé-kevésbé kötelező „irodába való visszatérés” korszakában a Revolut továbbra is a rugalmasság és a hibrid munkavégzés mellett áll ki... Teljes cikk
- A 9 százalékos szja nem kapott elsöprő támogatást - Magyar Péter az adórendszerről tovább egyeztetne 1 hónapja
- Ők kapták a magyar beszerzési és logisztikai szakma díjait 1 hónapja
- Együttműködési megállapodást kötött az MKIK az SZTFH 1 hónapja
- Early bird kedvezménnyel a Munkajogi Konferenciára - AI, aktuális munkajogi kérdések, izgalmas bírósági esetek a fő témák között! 1 hónapja
- Magyar Péter: a Tisza megtartja a 13. havi nyugdíjat 2 hónapja
- Átadták a Szakképzési Díjat: itt vannak a győztesek 2 hónapja
- Üres politikai ígéret volt a vendégmunkások alkalmazásának szigorítása? 2 hónapja
- Oktatás, egészségügy, nyugdíjasok - ezekről kérdezné meg a közvéleményt a Tisza Párt 2 hónapja
- Újra Top Employer díjat nyert a Lidl Magyarország 3 hónapja
- 5 fontos változás a külföldiek foglalkoztatásában 3 hónapja
- Mi a különbség az osztrák és a magyar cégek HR struktúrái között? 3 hónapja