Mi is számít munkaidőnek?

Sokszor még a legtapasztaltabb hr-szakembereknek is nehézséget okoz, hogy eldöntsék, valójában mi tartozik a munkaidőbe, és mit is kell beleszámolni a pihenőidőbe. Ezért fontos, hogy a jogszabályokat pontosan ismerjék, és a módosításokat folyamatosan nyomon kövessék. Bizonyos munkaügyi kérdésekben sokszor azért is nehéz dönteni, mert a törvényi rendelkezés pontatlan vagy hiányos.

A jogszabály például az előkészítő és befejező tevékenységek esetében is hiányosan fogalmaz, nem mondja meg, hogy pontosan miket kell ebbe beleszámítani. A gyakorlat azonban már kimunkálta, hogy mik is tartoznak valójában ide. Azokról a tevékenységekről van szó, amelyek a munkakörhöz kapcsolódnak, és a dolgozó a munkavállaló külön utasítása nélkül is kénytelenek azokat elvégezni.

Eszerint a munkaidőbe tartozik bele, amikor a gépkocsivezető az autó műszaki állapotát ellenőrzi, átveszi a fuvarlevelet, megtankol vagy kitakarítja a kocsit. De ilyen tipikus tevékenység a kereskedelemben a hűtőpult feltöltése és a kitakarítás is.

A munkáltató határozza meg a munkarendet

Fontos leszögezni, hogy a munkarendet, vagyis a munkaidő kezdetét és végét a munkáltató határozza meg. Lehet egy intézményen belül egy-egy szervezeti egységben, de akár egy-egy munkakörben is eltérő a munkaidő-beosztás, sőt lehet keret jellegű is. Előfordul, hogy nem folyamatos, hanem szakaszos a napi munka, amelynek ellátására a munkáltató osztott napi munkaidőt is előírhat a kollektív szerződés, illetve a felek megállapodása alapján. Például az irodák takarítására alkalmazott dolgozónál célszerű lehet a munkaidő egyik felét az alkalmazottak munkakezdése előtti 4 órában, a másik felét a munkavégzést követő 4 órában meghatározni.

A munkarendet sokan keverik a beosztással, amely az egyes naptári napok jellegét határozza meg. Az adott beosztást egy héttel korábban egy hétre kell közölni a munkavállalóval, és attól a munkáltató csak rendkívüli munkavégzés elrendelésével térhet el.

A munkaidőkeret pedig a kötelezően ledolgozandó munkaidőt határozza meg hosszabb időre. Ezt úgy kapjuk meg, hogy ha a naptári napokból levonjuk a pihenőnapokat és a munkaszüneti napokat. Mértéke lehet három hónap, ez esetben a munkáltató határozza meg. Idénymunkánál négy hónapra lehet előre tervezni, míg hat hónap és egy év esetében a kollektív szerződésben meghatározottakat kell figyelembe venni.

Ebédszünet

Érdemes kitérni a munkaközi szünet (ebédidő) fogalmára is. A napi munkavégzés során, ha a munkaidő napi 8 óra teljes munkaidő, akkor a munkavállalónak jogos igénye, hogy ezen időtartamon belül étkezhessen. Erre szolgál a munkaközi szünet, amelynek legalább húsz percnek kell lennie és a tényleges munkavégzést ezen időtartam alatt meg kell szakítani. A munkavégzés megszakítása egyben azt is jelenti, hogy ekkor munkavégzés nem történik. A Munka Törvénykönyve (Mt.) szerint a munkaközi szünet ideje a munkaidőnek nem része, ezért ennek időtartamával a munkaidő meghosszabbodik. A munkaközi szünet idejére az Mt. alapján díjazás nem jár. Ettől eltérően kollektív szerződés, belső szabályzat rendelkezhet úgy, hogy a munkaközi szünet időtartama a munkaidő része, ezáltal a munkaidő nem hosszabbodik meg, és erre az időtartamra díjazás jár.

A munkaközi szünet időtartamát is lehet növelni, például az ebédidőt 30 percben meghatározni. Előfordulhat, hogy a munkáltató működése szempontjából még a munkaközi szünet kiadása is veszélyeztetné a biztonságos üzemelést, ezért mindig szükséges a folyamatos munkavégzés. Ebben az esetben a munkaközi szünet kiadására műszakonként, munkakörönként, személyenként eltérő időpontban kerülhet sor, sőt a munkáltató rendelkezhet arról, hogy hol kell tartózkodni a munkaközi szünetben (pl. a munkavégzés helyén nem lehet maradni).

Utazás, öltözés

Korábban számos vita volt arról, hogy az átöltözés előkészítő, befejező tevékenységnek tekinthető-e, ma azonban az állandó bírói gyakorlat azt mutatja, hogy ezt nem számítják ide. Ez esetben azonban vannak kivételek, például a vegyiparban, az egészségügyben vagy az élelmiszeriparban, amikor az előírt védőruházatot kötelező a munkavállalónak viselni.

Az utazással töltött idő általában szintén nem tartozik a munkaidőbe, kivéve, ha telephelyről megy valaki a munkavégzés helyére, vagy például a szervizelési munkák esetén is beszámítják. Korábban bizonytalanság volt a készenlét esetében, azonban mára a törvénybe belekerült, hogy ez nem számít munkaidőnek, és erre az időtartamra készenléti díj jár. Ha a munkavállaló már a munkahelyéről utazik tovább, az már munkaidőnek tekintendő.

Vidéki utazások esetén a szokásos munkakezdés időpontjától kell számolni a munkaidőt. Vagyis ha valakinek fél hétkor kell elindulni, de nyolc órától szokott dolgozni, akkor csak nyolctól jár a rendes munkabér, az előtte lévő időtartamra pedig a személyi alapbér negyven százalékát kell fizetni. A külföldi út esetén viszont a pihenőnapokra – például hétvégére – nem jár díjazás.

Munkahelyi dohányzás

A munkavállalók esetében talán ebből van a legtöbb félreértés, a nikotinfüggő kollégák többnyire nincsenek tisztában az erre vonatkozó munkajogi szabályokkal. A gyakorlattal ellentétben ugyanis dohányozni is csak a munkaközi szünetben lehet, munkaidőben a munkavállaló engedélyét kellene kérni erre. Több munkáltatónál olyan megoldást találtak ki erre, hogy a dohányosok számára több munkaközi szünetet biztosítottak, de mivel ez nem számít bele a munkaidőbe, így tovább kell tartózkodniuk a munkahelyen.

A vonatkozó jogszabályok helyes alkalmazása egy cégnél, szervezetnél elengedhetetlen, hiszen ha a munkaügyi felügyelő jogellenességet állapít meg, a büntetések óriási terheket róhatnak a vállalkozásokra.