kapubanner for mobile

Milliárdokat vesznek el a szak- és felnőttképzéstől

Az első Varga-csomagban bejelentett zárolások miatt hatmilliárd forintot kell visszatartania a nemzetgazdasági tárcának a Nemzeti Foglalkoztatási Alap költségvetéséből. A szaktárca szerint ezt főleg a szak- és felnőttképzési alaprész terhére teljesítik majd - cikkezi a Napi Gazdaság.

images

A 6 milliárdos zárolás egyenlegjavító intézkedéseit az NGM a kiadási előirányzatok közül az egyenlegtartási és kockázatkezelési keret, illetve a képzési alaprész szakképzési és felnőttképzési támogatásai rovására tervezi megvalósítani - derült ki Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár Szél Bernadett írásbeli kérdésére adott, a parlament honlapján olvasható válaszából. A tervezett intézkedések eredményeképp az egyenlegtartási keret 2,919 milliárdos keretét 2 milliárddal, míg a képzési alaprészt 4 milliárd forinttal kurtítják meg.

A szakképzési alaprész esetében az első félvére 21 milliárd forintnyi kötelezettségvállalást engedélyez a törvény, a zárolást pedig a második félévre a szakképzési hozzájárulás befizetések teljesülése függvényében rendelkezésre álló 6,5 milliárd forint terhére valósítják meg. Ez jó eséllyel azt jelenti, hogy a második félévben alig indítható majd nemzeti költségvetésből finanszírozott, foglalkoztathatóságot javító képzési program - írja a Napi Gazdaság.

Ahogy a HR Portal már beszámolt róla: az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy az ifjúsági munkanélküliség elleni harcban is kiemelt jelentőségű tanulószerződéses gyakorlati képzésekre, valamint felnőttképzésekre minimális forrás jut a második félévben - közölte Szél Bernadett.

Napi Gazdaság
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek