Milyen hosszú munkaviszony után kaphatok hitelt?
Ugyan ma már villámgyorsan és nagyon egyszerűen igényelhetünk akár 10 millió forintig is személyi kölcsönt, szigorú feltételeknek kell megfelelnünk, hogy a bank is úgy ítélje meg, hitelezhet nekünk. A kritériumok között kiemelt helyen szerepel a munkaviszony hossza. Utánajártunk, hogy mennyi időt kell eltöltenünk munkával, ha kölcsönt akarunk felvenni.

Ma már könnyedén és gyorsan lehet a miénk akár 10 millió forint hitelösszegű személyi kölcsön is, azonban az igénylési feltételeknek meg kell felelnünk ahhoz, hogy megkapjuk ezt a pénzt. Mivel sem a banknak, sem nekünk nem jó, ha nem tudjuk a szerződésnek megfelelően visszafizetni a kölcsönt, így néhány kritériumnak meg kell felelnünk, amelyek közül fontos az is, hogy van-e munkahelyünk, és ha igen, mióta dolgozunk ott.
A Bank360 hitelszakértőit ezért arról kérdeztük, hogy
• milyen foglalkoztatási formával igényelhetünk személyi kölcsönt
• milyen hosszú munkaviszonyt várnak el a bankok?
• mit tehetünk, ha nem határozatlan idejű a szerződésünk?
Csak alkalmazottként vehetünk fel hitelt?
Ha személyi kölcsön igénylésére adjuk a fejünket, egy dolgot kell nagyon észben tartanunk: ma már nem vehetünk fel úgy hitelt, hogy nincs valamilyen fix, rendszeres jövedelmünk, amely munkavégzésből vagy nyugdíjból származik. Ez a jövedelem az úgynevezett elsődleges jövedelem, amely alapján a pénzintézet meghatározhatja a hitelminősítés során, hogy mekkora lehet a maximálisan vállalható törlesztőrészletünk.
Azt, hogy jövedelemfedezet nélkül ne vegyünk fel hitelt, nem csak a józan ész diktálja, hanem jogszabály is előírja, amely a pénzintézetet is köti.
Az elsődleges jövedelem kategóriájába viszont nem csak az alkalmazotti bér fér bele: a vállalkozói jövedelem és a nyugdíj is ide értendő, azaz ilyen státuszban is igényelhetünk hitelt. Akkor esünk ki a körből tehát, ha nincs munkánk, amelyből jövedelem származik.
Milyen hosszú munkaviszonyra van szükség, ha személyi kölcsönt akarunk?
Bankonként, sőt, akár hiteltípusonként is eltérő lehet a pénzintézet gyakorlata. A hiteligényléshez szükséges legrövidebb, jelenlegi munkahelyünkön eltöltött folyamatos munkaviszony alkalmazottként jellemzően három hónap. Ennyi időt kell eltöltenünk a munkahelyünkön egy huzamban ahhoz, hogy igényelhessük a legtöbb személyi kölcsönt. Ez a három hónap általában a próbaidőszak leteltét is jelzi, így a bank joggal számíthat arra, hogy megszilárdult pozíciónkkal stabilan tudjuk hónapról hónapra fizetni a törlesztőrészletet. Éppen ebből az okból kifolyólag határoz úgy a legtöbb pénzintézet, hogy próbaidő alatt nem hitelez az ügyfélnek.
Természetesen a banki gyakorlat ettől eltérhet: a kockázatokat mérlegelve előírhat hosszabb időszakot is, akár éveket is. A több mint 3 hónapos munkaviszony kockázatosnak tűnő ügyfelek, vagy kiemelkedően jó ajánlatnak számító hitelek sajátossága. Nem csak a hosszabb munkaviszonyra találhatunk példákat: van olyan hitelintézet is, amely már egy hónapos munkaviszony után is hajlandó kis összegű hitelt adni rövid futamidőre, persze borsosabb áron.
Mi a helyzet azonban akkor, ha munkahelyet váltottunk és még nem telt el a három hónap? Egyes pénzintézeteknél ez nem jelent problémát, ha tudjuk igazolni akár egy jövedelemigazolással vagy bankszámlakivonattal, hogy a korábbi munkahelyünkön hosszabb időszakot töltöttünk el és a váltás során kevesebb mint egy hónap telt el. Ilyen esetben a két munkahelyen eltöltött időszak összeadódik, de felmerülhet a lehetősége annak, hogy a pénzintézet így hosszabb szükséges munkaviszonyt szab meg az igénylésnél.
Az egyéni vállalkozók nincsenek könnyű helyzetben az alkalmazottakhoz képest: a három hónap helyett nekik legalább egy teljes lezárt üzleti évről szóló, NAV által kiállított jövedelemigazolásra lesz szükség. Egyes bankok viszont ezzel sem elégednek meg, és van, ahol legalább két évet kell igazolnunk ahhoz, hogy hitelhez jussunk. Ezzel szemben a nyugdíjasoknak elég igazolniuk azt, hogy jogosultak a nyugdíjra. Ezt megtehetik bankszámlakivonattal, nyugdíjigazolvánnyal, egy határozattal a nyugdíjfolyósítótól.
Van munkám, de határozott idejű a szerződésem. Próbálkozzak?
Szerencsére a legtöbb banknál ez már nem probléma, ugyanakkor egy kicsit több adminisztrációval jár az igénylés. A bank akkor nyújt hitelt, ha megbizonyosodik arról, hogy a munkaviszony valóban hosszú távú és újra meg újra megújul a szerződés. Így tehát az igényléshez akár több évre visszamenőleg is szükség lesz a szerződésekre.
Mire figyeljünk hiteligénylésnél?
Persze a minimum munkaviszony csak egyike a kritériumoknak. A sikeres hiteligényléshez megfelelően magas jövedelemmel is kell rendelkeznünk, amelyet szintén a bank ír elő. Azon túl, hogy megfelelünk az előírtaknak, fontos, hogy a számunkra megfelelő kölcsönt válasszuk ki. Az ajánlatok - bár elsőre hasonlónak tűnhetnek - nagyban eltérhetnek egymástól a költségszerkezetet tekintve. Lehet, hogy akár több tízezer forinttal többet fizetünk vissza csak azért, mert nem voltunk elég figyelmesek és nem kerestük meg a legolcsóbb ajánlatot. Éppen az ilyen helyzetben jöhet jól egy személyi kölcsön kalkulátor, amivel azt is megnézhetjük, hogy mekkora a szükséges munkaviszony a kölcsön felvételéhez.
Munkára, munkában eltöltött időre tehát mindenképpen szükségünk lesz, ha hitelt akarunk felvenni. A jó döntéshez azonban ne csak erre szánjunk időt, hanem a kölcsönök összehasonlítására is, így könnyedén lehet a mién a legkedvezőbb személyi hitel.
- 2025.09.25recruiTECH BLUE konferencia A BLUE konferencia azoknak a kékgalléros toborzásban és foglalkoztatásban érintett HR vezetőknek, toborzási szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a céljaikért a munkaerőpiacon. Gyere el és tanuljuk, fejlődjünk közösen!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Magyarországnak 2026. június 7-ig kell bevezetnie az Európai Unió 2023/970 számú bértranszparencia irányelvét a nemzeti jogba, ami jelentős... Teljes cikk
Az ipari termelés visszaesése a legnagyobb magyar cégek létszámadataiban is visszatükröződik. Januárról februárra több autóipari vállalat... Teljes cikk
A fiatalok nem tűrik, hogy a kollégák lenézzék őket vagy a vezető tiszteletlen legyen velük, ahogy azt sem, ha úgy érzik a munkahely kihasználja... Teljes cikk
- Felmondási idő 2025 3 hete
- Hamis munkáltatói igazolást gyártott személyi kölcsönökhöz egy férfi, lebukott 2 hónapja
- Új ösztöndíjak, nagyobb megbecsülés: átalakul a doktori képzés 2 hónapja
- Ekkora fizetés kell a munkáshitelhez 3 hónapja
- Ideiglenesen nem kell törleszteni a hiteleiket az érintett gazdáknak 3 hónapja
- Mutatjuk, melyik megyében mennyit költenek a cégek átlagosan egy munkavállalóra 4 hónapja
- Kihívást okoz a bankoknak a munkáshitel 4 hónapja
- 6 tipp, ha extra bevételt szeretnénk a jelenlegi munkánk mellett 5 hónapja
- Hogyan mondhatunk fel jogszerűen? 5 hónapja
- Mennyi időn belül kell megkapnom a munkaügyi papírjaimat? 5 hónapja
- Így jönnek ki a cseh családok a jövedelmükből - országos felmérés készült 6 hónapja