Milyen nyelvet tanuljunk, hogy jól keressünk?
Ha egy 40 év alatti azt mondja, hogy nem beszél semmilyen idegen nyelven, furcsán néznek rá, mert ma már a társalgási szintű angol alaptudásnak számít. De vajon milyen nyelvet érdemes tanulni az angol mellett - a Pénzcentrum ennek járt utána.
A Randstad szakértői szerint általánosságban elmondható, hogy 20-30 százalékkal többet keres az, aki beszél idegen nyelvet - persze csak azokon a munkahelyeken és pozíciókban, ahol az idegennyelv-tudást elvárja a munkáltató.
A szolgáltató központokban (SSC, Shared Service Center) általában az angol a munka nyelve. Ebben az esetben nem jelent extra tudást, ha valaki beszél angolul. Így többnyire két idegen nyelv ismerete az elvárás, második nyelvnek leggyakrabban a németet, vagy a franciát kérik.
A Pénzcentrum szerint, ha rangsorolni szeretnénk, hogy melyik nyelvtudást iránt a legnagyobb a kereslet, akkor (az angol után) a német és a francia a második helyen áll, az olasz, a spanyol, a holland, a lengyel és a cseh pedig a harmadikon.
Vannak olyan nyelvek, amelyeket ritkán keresnek, de sokat ér, ilyen a kínai, a héber és az arab. De ide sorolhatók a skandináv nyelvek is.
A lap a Randstad szakértőitől megtudta, hogy egy pályakezdő, aki valamelyik skandináv nyelvvel helyezkedik el, 350-380 ezer forint közötti bruttó fizetést kap, ha ehhez még néhány éves tapasztalat is hozzájön, akkor a bére 400-450 ezer forintra emelkedik. Közben, akitől csak angolt kérnek, annak bruttó 250-300 ezer forinttól indul a fizetése (plusz juttatások), néhány éves tapasztalattal viszont már a 280-350 ezret is megkeresheti. Vezetői szinten általában már nem kérnek második nyelvet - előny lehet ugyan, de legtöbbször nem feltétel -, az ő fizetésük az SSC-szektorban bruttó 500-750 ezer forint körül mozog.
Tavaly nyáron a Mennyitkeresel.hu készített egy elemzést az elmúlt három év általuk gyűjtött adataiból, ebben arra keresték a választ, hogy egyes szektorokban mennyivel dobja meg a fizetést az idegennyelv-ismeret. Általánosságban elmondható, hogy minden szektorban magasabb bért lehet elérni azokban a pozíciókban, ahol szükség van nyelvtudásra. Ennek mértéke viszont erősen eltérő. A kutatásukból az is egyértelműen kiderült, hogy a felsőfokú nyelvtudásért sokkal jobb fizetés jár, mint a középfokúért.
A felsőfokú nyelvtudás legjobban a bankszektorban emeli meg a fizetést, olyannyira, hogy akár meg is duplázhatja. A másik nagy meglepetést a vendéglátás, idegenforgalom okozhatja, ott ugyanis csak épphogy nagyobb fizetés jár a felsőfokú nyelvtudásért (igaz, csak a bruttó fizetéseket vizsgálták, amely nem tartalmazta a borravalót).
A nyelvtudást leginkább az SSC-ben, majd az informatikában és a beszerzésben várják el, ezt követi a sorban a vendéglátás és idegenforgalom, a bankszektor, a nagykereskedelem, és a pénzügy.
Fotó: Pixabay
Pénzcentrum
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
A mai munkavállalók már nem évekre, hanem fejlődési lehetőségekre szerződnek: ha nincs tanulás, gyorsan továbbállnak. A fiatal generációk... Teljes cikk
2500 Z generációs megkérdezésével készült átfogó kutatás a mostani huszonévesek munkavállalói attitűdjéről, motivációjáról, elképzeléseiről. Teljes cikk
Egy kutatás szerint a vállalatok ma már nem csupán szakmai tudást, hanem egyre inkább speciális személyes készségeket és kompetenciákat keresnek a... Teljes cikk
- Valós emelés a nyugdíjaknál, duplázás a családi pótléknál – erre készülne a Tisza-kormány 1 hónapja
- "Egyenlő értékű munkáért, egyenlő bért" - ami az elmúlt 50 év alatt nem sikerült 1 hónapja
- Rekordmélyponton a kezdő fizetések: már a top cégek sem adnak többet a fiataloknak 1 hónapja
- Felmérés: a dolgozók több mint fele nem kapott fizetésemelést az elmúlt évben 2 hónapja
- A contracting lehet a válasz a munkaerőpiac új kihívásaira? 2 hónapja
- Felmérés: minden ötödik brit dolgozó kért már előleget a főnökétől, hogy megéljen 2 hónapja
- A bértranszparencia a bizalom eszköze, nem puszta megfelelés 2 hónapja
- "Többek vagyunk azáltal, hogy más kultúrákkal is együttműködünk" - a Pannonjob és a Club Tihany megoldása a munkaerőhiányra 2 hónapja
- A hardverfejlesztőké lehet a jövő az AI-ban? 2 hónapja
- Így emelkedett a reálkereset tavaly óta - Megérkeztek a KSH adatai 2 hónapja
- Milliomos IT-szakmák: ezekért a munkakörökért fizetnek csillagászati összegeket 2 hónapja

A tudás törvényei: a megértés kulcsa