Mindjárt motiváltabb a dolgozó, ha tulajdonos is
Bár még nem széles körben elterjedt, de Európa keleti felében is egyre gyakrabban élnek a cégek azzal a motivációs lehetőséggel, hogy résztulajdonossá, részvényessé teszik a dolgozót a munkahelyében.
„Nemzetközi felmérésünk rámutatott arra, hogy a vállalatok szemszögéből a jobb teljesítményre való motiválás, a cég eredményességének növelésében való közvetlen érdekeltség, továbbá a piaci versenyképesség fokozása a felsővezetői részvényjuttatási program első számú mozgatórugója. A munkavállalók szélesebb körében meghirdetett részvényvásárlás ezzel szemben inkább a tulajdonosi szemlélet kultúráját erősíti és a fluktuáció csökkenésére is hatást gyakorolhat, hiszen egy részvényjuttatási programban történő részvétel szinte minden esetben hosszabb távú elköteleződéssel jár. Az idei felmérés rámutatott arra is, hogy egyre több vállalat dönt részvényjuttatási program bevezetése mellett pusztán azon megfontolásból, mert a versenytársaik rendelkeznek hasonló programmal. Ezért úgy érzik, hogy a munkaerőpiaci versenyképességük megőrzéséhez elengedhetetlen a részvényhez kötött juttatások bevezetése” – mondta Horváthné Szabó Beáta, a Deloitte Zrt. adóosztályának igazgatója.
Az X-generációnak fontos
A Deloitte felmérésében résztvevő 177 vállalat közel 90 százaléka továbbra is úgy gondolja, hogy jól döntött, amikor a program bevezetése mellett tette le voksát, miként idén is a teljesítménykritérium, az előre rögzített célok teljesítésének vizsgálata a jellemző a felsővezetői programok esetében. A részvények tartási időszaka, vagy a joggyakorlásra vonatkozó várakozási időszak – amelynek lejárta után a munkavállalók szabadon rendelkezhetnek a részvényekkel – külföldön és Magyarországon is egyaránt átlagosan 3 év.
A felmérés további érdekessége, hogy a megkérdezett nagyvállalatok véleménye szerint a részvényjuttatási programban való részvétel inkább az 1960 előtt született munkavállalók, valamint az X generáció (1961 és 1980 között született munkavállalók) számára fontos. Az Y és Z generáció (az 1981 után született munkavállalók) számára jellemzően ez már kevésbé fontos szempont. Ők életkorukból fakadóan talán tartanak a hosszabb távú elkötelezettségtől – a részvényjuttatási programok számos előnye ellenére is. Ehhez kiegészítésként lehet még érdekes adat, hogy a vállalatok 79%-a számára mindenképpen kihívást jelent a részvényjuttatási programok hatékony kommunikációja a munkavállalók felé.
Magyarországon egyelőre kevéssé elterjedt motivációs eszköz
Magyarországon – a többi közép-kelet-európai országhoz hasonlóan – a részvényjuttatási programok tömeges elterjedése sajnos még mindig nem jellemző. Ha létezik is valamilyen program a hazai cégeknél, azok a legtöbb esetben inkább a felsővezetők és a topmenedzsment motiválására szolgálnak.
A Deloitte tapasztalatai szerint a nemzetközi nagyvállalatok magyarországi leányvállalatai esetében jellemzően az anyacég dönti el, hogy a globálisan működtetett részvényjuttatási program – többnyire változtatás nélkül – bevezetésre kerüljön-e Magyarországon. A bevezetésnek nem az adóelőny az elsődleges szempontja, hanem a részvényjuttatási program által hordozott pénzügyi előnyök, valamint az üzleti kultúrában tetten érhető fejlődés vizsgálata.
Drasztikusan csökkenthető az adóteher
„Az idei év újdonsága a munkavállalói résztulajdonosi program feléledése: a munkavállalók javadalmazási politika keretében kedvező adózás mellett részesülhetnek jövedelemben, feltéve, hogy a javadalmazási politikában rögzített vállalati teljesítménnyel összefüggő célok teljesülnek. A program előnye, hogy összeköthető a társaság által egyébként alkalmazott ösztönző rendszerekkel, érdekeltté teszi a résztvevő munkavállalókat a vállalat, vagy vállalatcsoport teljesítményének javulásában, jövőbeli céljainak elérésében. Nincs értékbeli korlátozás és kétéves kötelező részvételi, tartási időszak, de nincs korlátozás a vezető tisztségviselők számára és pozíciójára nézve sem. Vonzóvá teszi továbbá az is a program bevezetését, hogy kedvező adókövetkezmények mellett nyújtható a juttatás. Nettó vagyoni értékre vetítve az adóteher drasztikusan, akár 93,23%-ról 17,65%-ra csökkenthető” – emelte ki Horváthné Szabó Beáta.
A magyar jogszabályi környezet is egyre vonzóbbá teszi ezen juttatási programokat. Évek óta lehetőség van arra, hogy adót ne a részvény megszerzésekor, hanem bizonyos feltételek esetén csak az értékesítéskor kelljen fizetni. Így például, ha a részvényt a szerzés évét követő második év végéig letétben tartják, akkor nem a részvények juttatásakor, hanem a részvények értékesítésekor az árfolyamnyereségre vagy az ellenőrzött tőkepiaci ügyletekre vonatkozó adózással, járulékfizetés nélkül részesülhet a munkavállaló jövedelemben. Ez igencsak vonzó lehet, mert a munkáltatónak 28,5%-kal kevesebb adót kell fizetnie, miközben a munkavállaló 18,5%-kal több nettó jövedelmet vihet haza.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Jubileumi évéhez érkezett az Év Projektmenedzsere Díj, amelyet immár 25. alkalommal ítélt oda a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla. Az idei... Teljes cikk
A munkaerőpiacon ma már nemcsak a tapasztalat számít: egyre nagyobb előnyt jelent, ki tud hatékonyan dolgozni AI-eszközökkel. A legtöbb... Teljes cikk
A járvány utáni évek rugalmassága leáldozóban van: egyre több cégvezető követeli vissza dolgozóit az irodába, szigorítja a teljesítménymérést... Teljes cikk
- A brit dolgozók harmada nem érzi az inspirációt a munkahelyén - Mi lehet a megoldás? 1 hónapja
- A mentorprogram, mint a sikeres beilleszkedés kulcsa 1 hónapja
- Új esély a munkaerőpiacon: több mint 26 milliárdból támogatják a roma nők foglalkoztatását 1 hónapja
- HR Tehetségek 2025: Bakos Dóra 1 hónapja
- Íme az új munkáltatói ígéret, ez ma a legerősebb megtartó erő a cégeknél 1 hónapja
- Valós emelés a nyugdíjaknál, duplázás a családi pótléknál – erre készülne a Tisza-kormány 1 hónapja
- Veszélyben a magyarok: napi 8,5 óra munka, két órás ingázás, és az alvásunk rekordmélyponton 2 hónapja
- Mi lehet a titka a kiégés megelőzésének? 2 hónapja
- VOSZ MultiMentor: program, amely összeköti a magyar cégeket a multinacionális vállalatokkal 2 hónapja
- Nincs szorgalmas vagy lusta generáció - a Z a közös élményt keresi és nem akar belehalni a munkába 2 hónapja
- Indul a Demján Sándor 1+1 program második üteme 3 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa