mint karmesternek a kotta
Interjú Kökényesiné Pintér Ilonával, a SALDO Zrt. üzletág igazgatójával
A SALDO Zrt. egy tradicionális adótanácsadó cég. Miért tartják fontosnak, hogy rendszeres szakmai kiadványokat jelentessen meg?
Büszkék vagyunk arra, hogy a SALDO Zrt. már több mint 60 éve nyújt szakértői tudást adózási kérdésekben a hazai piaci, állami és nonprofit szervezeteknek. Van olyan ügyfelünk, aki több mint 50 éve SALDO partner, ez is jól mutatja elhivatottságunkat és a belénk vetett bizalmat. Erre a bizalomra azonban rá is kell szolgálni, amit többek közt szakmai kiadványokkal hálálunk meg partnereinknek. Vagyis teljes az adótanácsadási portfóliónk, hiszen írásban, személyesen, telefonon és kiadványok formájában is ügyfeleink rendelkezésére állunk.
A szakmai kiadványaik közül melyik volt az első fecske?
A Periodikát közel 40 éve adjuk ki két havi rendszerességgel, ami mára az egyik legnépszerűbb szakmai folyóirattá nőtte ki magát. Átalánydíjas partnereink juthatnak csak hozzá, így ez is egy fontos érv a SALDO tagság mellett. Folyamatosan érkeznek a Periodika kapcsán az ügyfelek részéről a pozitív visszajelzések, javaslatok, észrevételek, innovatív ötletek, vagyis a tudásmegosztás funkció mellett, mozgásban tartja a közösségünket is. Vannak ismétlődő tartalmak benne, amik bizonyos naptári időszakhoz köthetők, de figyelünk az aktualitás témák feldolgozására is. Rendszeresen jelentettünk meg különszámokat is, amik egy-egy témát jártak körül, a teljesség igényével. Ebből nőtte ki magát a Bérszámfejtés kottája, ami ma az egyik legsikeresebb termékünk.
Miben exkluzív a Bérszámfejtés Kottája?
Kezdetben elsősorban munkáltatói juttatásokra koncentráltunk, de az adózási rendszer is egyre összetettebbé vált, így folyamatosan jöttek újabb jogcímek és juttatások, amik helyet követeltek maguknak a kiadványba. Így ma már a Bérszámfejtés Kottája lett az összefoglalója a magánszemélyek részére vagy a munkáltatók, kifizetők által történő egyes kifizetéseknek, nem pénzbeni juttatások után fizetendő adó és egyéb közteher megfizetéseknek. Kiadványunk minden év elején kerül a polcokra, melyhez bárki hozzájuthat.
Találó a cím. Miért ezt választották?
Fontos a név. Egy gyakorlott bérszámfejtő szinte minden juttatást ki tud olvasni belőle, közvetlenül vagy áttételesen. Legyen szó akár munkabérről, nyugdíjas foglalkoztatásról, ingó- vagy ingatlan bérbeadásról, osztalékról, árfolyamnyereségről, értékpapírügyletekről vagy épp vezető tisztségviselő díjazásáról megtalálható a kiadványban. Szinte végtelen számú jogviszony és annak kifizetését terhelő adókötelezettségeket végig lehet vezetni, hasonlóképp ad tehát sorvezetőt a Bérszámfejtés Kottája, mint egy karmesternek a kotta.
Vannak benne gyakorlati példák is, vagy ez az adójogszabályoknak egy külön gyűjteménye?
Ez nem gyakorlati példatár és nem is jogszabály gyűjtemény. Ez egy tételes sorvezető, amiben egy-egy díjazás, jogviszony mellé fel van tüntetve, hogy a magánszemélynek és a munkáltatónak hány % adót és járulékot kell megfizetnie, illetve a kifizetőhelynek mekkora adó és közteher kötelezettsége keletkezik. Nincs más dolga a felhasználónak, csupán be kell helyettesítenie a saját példáját és megkapja a helyes eredményt.
Nélkülözhetetlennek hangzik. Kik forgatják haszonnal elsősorban?
Gyakorló adótanácsadók, könyvelők, bérszámfejtők, HR-esek. Bárkinek hasznos, aki tudni szeretné egy adott helyzetben, mekkora kötelezettség vagy kedvezmény vonatkozik rá. Ma már elvárás egy professzionális HR-es esetében is, hogy ki tudja számolni egy adott munkavállaló esetén mekkora bérköltség keletkezik, hogyan alakulnak számszakilag a béren kívüli juttatásai, külföldi kiküldetése kapcsán felmerülő extra költségei, időszakos oktatásának terhei stb. Mindezt ki kell tudnia mutatnia munkáltatói és munkavállalói oldal felé egyaránt. Emellett természetesen könyvelőknek, gazdasági igazgatóknak, gazdasági vezetőknek is óriási segítség, hiszen ezáltal pontosabban lehet tervezni egy-egy gazdasági esemény költségeit, vagy épp támogatni tudja az adóoptimalizálást.
Adóoptimalizálást említett?
Igen, hiszen a Bérszámfejtés Kottája segíti az adózót abban is, hogy megtalálja a legoptimálisabb foglalkoztatási formát, ami alapján a legkedvezőbb adófizetési kötelezettsége keletkezik.
2020 a COVID-ról szólt. Elektronikus kiadványuk is van?
Igen, épp tavaly indítottuk el Értékadó elektronikus szakfolyóiratunkat, mely úgyszintén kéthavonta jelenik meg. Ebben adózással kapcsolatos aktuális kérdésekkel foglalkozunk, egy-egy témát röviden, tömören bemutatva, gyakorlatias megközelítéssel. Foglalkozunk benne épp a COVID kapcsán bevezetett adókedvezményekkel és kötelezettségekkel is. Az Értékadó is kizárólag a tagságunk számára érhető el, elektronikus formában.
Mit kíván 2021-re?
Mindenkinek jó egészséget, magabiztos tudást és egy klasszikus zenemű meghallgatását.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- Ők számfejtik a béreket: tovább nőttek a legnagyobbak a listán 2 hónapja
- Bértranszparencia 2026: Amikor az adatminőség válik kulcskérdéssé 3 hónapja
- Stabil bérszámfejtés bizonytalan időkben: megoldás a magyar piac számára 5 hónapja
- Így néz ki a könyvelő szakma jövője 5 hónapja
- Minimálbér-emelés: több, mint bérváltozás – így hat az egész ügyviteli rendszerre 6 hónapja
- Anyák adómentessége: cégkapus üzenetdömping miatt háborognak a könyvelők 7 hónapja
- Elbocsátották az SAP Hungary ügyvezető igazgatóját, ez volt az indok 8 hónapja
- Újabb lépés a NEXON szolgáltatásfejlesztésében 11 hónapja
- A briteknél a cégek majdnem fele használja az AI-t a bérszámfejtésben 11 hónapja
- Munkaidő-nyilvántartás a gyakorlatban – miért kritikus, és mivel segíthetünk rajta? 12 hónapja
- Pintér Sándor: a munkavégzés nem korlátlan és nem hosszabbítható meg automatikusan 13 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?