Mit tegyünk, ha belezúgunk a titkárnőbe? - szerelem és munkajog

A munkahelyre természetesen nem ismerkedni járnak a munkavállalók, ám ettől még megeshet, hogy éppen ott találkoznak a Nagy Ővel. A munka törvénykönyve szerint a munkavállaló köteles munkaidőben munkára képest állapotban a munkáltató rendelkezésére állni, munkáját személyesen, az általában elvárható szakértelemmel és gondossággal, a munkájára vonatkozó szabályok, előírások szerint végezni. Kérdés, hogyan fér mindezzel össze a munkahelyi románc, avagy mit tehet a munkáltató, ha Ámor kezd körözni a munkahely felett.

Érdemes alapjogi oldalról közelítenünk a kérdéshez. A Niemitz-esetben az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy a „privátszférát” nem lehet valamiféle belső körre szűkíteni, amelyben az egyén saját döntése szerint élhet, teljesen kizárva a külső világot. A magánéletnek ugyanis bizonyos fokig része a más emberekkel való kapcsolatlétesítés, érintkezés joga is. A magánéletből nem zárthatóak ki a szakmai, illetve üzleti természetű tevékenységek sem, hiszen a legtöbbünknek éppen a munka kapcsán van leginkább lehetősége arra, hogy kapcsolatot létesítsen a külvilággal. Ezt erősíti, hogy napjainkban egyre nehezebb elkülöníteni a munkát a magánélettől, különösen szellemi foglalkozásúak esetén. Egy kötetlen munkaidőben, otthonról dolgozó munkavállaló maga sem tudná biztosan megmondani, mikor érintkezik másokkal magánemberként, és mikor munkáltatója nevében. (Lásd még: A főnök felesége)

A magánélethez való jogunkat nem akasztjuk a fogasra a munkahelyre beléptünkkor, az munkaidőben, a munkahelyen is megillet bennünket. Ezért a munkavállaló semmilyen kötelezettségszegést nem követ el azzal, ha a munkahelyen megismert kollégájával, vagy akár a munkáltató üzletfelével, ügyfelével létesít valamilyen magánéleti kapcsolatot. Ezt önmagában semmilyen jogszabály nem tiltja, és – éppen a magánélethez való jog fenti értelmezéséből fakadóan – a munkáltató maga sem rendelkezhet ekként.

Ehhez képest a munkáltatók néha megmosolyogtató összeférhetetlenségi szabályokkal igyekeznek mégis alkalmazottaik emlékezetébe idézni a „házi nyúlra nem lövünk” elvet. A kollégák, üzletfelek közötti magánéleti kapcsolatokat tiltó rendelkezésekkel szemben két ellenvetést tehetünk. Egyrészt, betarthatatlanok, hiszen mégis hogyan tiltható meg két embernek, hogy ne legyenek szimpatikusak egymásnak – lásd ehhez még Petőfi „A virágnak megtiltani nem lehet” című versét. Másrészt, minden jogi alapot nélkülöznek, a magánszférához való jog védelme miatt.

Meg kell jegyeznem, hogy ezt a magánszféra-barát megközelítést nem biztos, hogy osztaná a bírói gyakorlat. Ha arra gondolunk, hogy a bíróságok már önmagában azon az alapon is megállapítják a vezető állású munkavállalók összeférhetetlenségét, hogy a cégjegyzék szerint a munkavállaló cégének van a munkáltatóval azonos tevékenysége – még ha soha nem is végezte ezt a tevékenységet –, elképzelhető a magánéleti kapcsolatok szigorúbb megítélése is.

Ha a magánéleti és munkahelyi kapcsolatok összefonódása önmagában nem is tilos, ez nem jelenti azt, hogy a munkahelyen szövődő románc ne vezethetne olyan magatartáshoz, ami viszont már jogellenes. A következő bejegyzésben ezekre nézünk példákat.

Mit tehet a munkáltató?

Bár nem korlátozható, hogy a munkavállaló munkahelyi kapcsolatait a magánéletben tovább szője, a magánszféra mégsem gyűrűzhet be korlátlanul a munkahelyre. Cikkünk második részében éppen ilyen eseteket veszünk sorra, és áttekintjük, mit tehet a munkáltató a nem kívánt következmények megakadályozására.

Dr. Kártyás Gábor, Adó.hu