Most akkor könnyebb vagy nehezebb a HR-esek dolga?
Kevesebb toborzási nehézséget érzékeltek a cégek tavaly. Probléma alatt elsősorban a pozíciók betöltésekor a kínált és igényelt bérek közötti inkonzisztencia, a nem megfelelő szaktudás, illetve az alacsony mobilitási hajlandóság értendő a Világgazdaság cikke szerint.
A válság és a leépítések hatására 2009-ben 9 százalékponttal csökkent a toborzási nehézségeket érzékelő cégek aránya, állítja a Világgazdaság cikkében a MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet elemzője.
A szakember szerint a csökkenés elsősorban a szakképzett fizikai munkások iránti kereslet mérséklődésére vezethető vissza. ennek oka a válság miatt visszaesett autóipari és építőipari termelésben keresendő. Hozzátéve: a szakképzetlen fizikai munkások és a szellemi foglalkoztatottak vonatkozásában a vállalatoknak megközelítőleg egy-egy százaléka szembesült nehézségekkel.
Toborzási nehézségekkel legnagyobb arányban a külföldi tulajdonú vállalatok szembesülnek, tavaly azonban csak 10 százalékuk számolt be üresen maradt álláshelyekről. A vegyes és a hazai tulajdonú vállalatok esetében ez az arány 5 százalék, írja a lap.
Az elemző azt is elárulta, hogy a vállalati létszám emelkedésével növekszik a toborzási nehézségekkel szembesülő cégek aránya. A 250 fő feletti vállalatok 2009-ben 9 százalékuk érzékelt pozíció betöltésével kapcsolatos problémát.
Tavaly a vendéglátás és turizmus területén merültek fel a legritkábban toborzási nehézségek.
Világgazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?