kapubanner for mobile

Munkatapasztalatért is pluszpont jár majd az ELTE-n

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) számos kiemelt teljesítményt jutalmaz majd többletpontokkal a 2024-től érvényes új felvételi rendszerben; továbbra is előnyt jelent az emelt szintű érettségi, de egyes szakokon már a középszinten elért 80 százalék feletti teljesítményt is pontokkal honorálják.

Előnyt jelent továbbá a tanulmányi versenyeken elért kiemelt eredmény, a nyelvismeret, a sportteljesítmény, valamint figyelmet fordítanak a hátrányos helyzetű jelentkezők különleges helyzetére is.

A 2024-től érvényes változásokról azt írták: minden szakon többletponttal díjazzák azt a jelentkezőt, aki emelt szintű érettségit tesz, ugyanakkor számos szakon arra is jár többletpont, ha valaki a középszintű érettségijét legalább 80 százalékos eredménnyel abszolválja.

Kiemelten "díjazzák" többletponttal a tanulmányi versenyeken elért eredményeket, és egységesen, minden szakon a nyelvvizsgával rendelkezőket. 

Hozzátették: mindent megtesznek az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség elveinek érvényesítéséért, ennek megfelelően az egyetem valamennyi szak esetében egységesen ad pontot a fogyatékosságra, a hátrányos helyzetre és a gyermekgondozásra.

Azokon a képzéseken, amelyeken az ELTE levelező vagy esti munkarendben is hirdet felvételit, és amelyekre a leendő hallgatók jellemzően munka mellett jelentkeznek, a munkatapasztalatra is többletpontot számítanak.

A felsőoktatási intézmény a sportolásra is nagy hangsúlyt helyez, így a jelentkezők sportteljesítményét is elismeri. Nemcsak azok kapnak többletpontot, akik olimpián 1-8., világbajnokságon 1-3., vagy Európa-bajnokságon 1. helyezést érnek el (ők összhangban a jogszabállyal 500 pontot kapnak), hanem azok is, akik korosztályos világ- vagy Európa-bajnokságon, országos bajnokságon vagy Diákolimpián értek el előkelő helyezést.

A felvételi eljárás tervezett változásairól itt írtunk.
 

 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek