kapubanner for mobile

OKSZ: súlyos gondot okozna az Erzsébet-utalványok kizárása az élelmiszer-vásárlásból

Súlyos gondot okozna az Erzsébet-utalványok kizárása az élelmiszer-vásárlásból az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint, mivel a forgalomkiesésen túl munkahelyek elvesztését okozná, és maga után vonná az adóbevételek csökkenését is.

A szervezet keddi közleményében emlékeztetett: jelenleg a legnépszerűbb cafeteriaelem az Erzsébet-utalvány, a kormány adópolitikájának köszönhetően kedvezőbb feltételekkel lehet adni a munkahelyeken más béren kívüli juttatásokkal szemben. Tavaly több mint 80 milliárd forint értékben fogyott, jelentős részét az élelmiszer-áruházakban váltották be a munkavállalók. Ez azt jelenti, hogy az élelmiszer-vásárlások 1-2 százalékát az Erzsébet-utalvánnyal elszámolt költekezés tette ki - mutatott rá közleményében az OKSZ.

A szövetség "teljesen érthetetlennek" tartja, hogy értesülések szerint a kormány mérlegelné az Erzsébet-utalványok megszüntetésének, vagy legalábbis gyökeres átalakításának lehetőségét, kizárva az elfogadóhelyek sorából az élelmiszer-kereskedelmet.

Közölték: az Erzsébet-utalványok kizárása az élelmiszer-vásárlásból azzal a súlyos következménnyel járna, hogy a kereskedelem legnagyobb szeletének remélt növekedése könnyen meghiúsulhat, ami egyúttal költségvetési adóbevételek csökkenését is maga után vonná. Súlyos gondot jelentene szerintük az is, ha egyik napról a másikra le kellene mondani 100 milliárd forint elköltéséről, függetlenül attól, hogy élelmiszerüzletben vagy vendéglátóhelyen váltják be ezeket. Az Erzsébet-utalványok kizárása az élelmiszerüzletekből a vásárlások egy részének elvesztésén túl munkahelyeket is veszélyeztet, mivel a forgalomkiesés a legtöbb vállalkozást létszámcsökkentésre kényszeríti, az utalvány kiszorításának a legnagyobb vesztesei a kisvállalkozások lennének - hívta fel a figyelmet az OKSZ.

A kétmilliónál is több alkalmazott számára egy évben fejenként átlagosan 50 ezer forintot jelent az Erzsébet-utalvány a béren felül, ez Magyarországon jelentős támasz a családok széles köre, elsősorban a kisebb keresetűek számára.

A kereskedelmi szövetség szerint célszerű lenne mérlegelni az Erzsébet-utalvány költségcsökkentésének lehetőségeit, így még több kisvállalkozás tudná elfogadni a vásárlóktól, és még vonzóbbá válna az eddig kialakított rendszer.

A kereskedelmi érdekvédő szervezetek szerint a lépés tízezer ember kirúgását vonhatja maga után.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell

Egy juttatás, amely a munkavállalónak adómentes, a munkáltatónak olcsóbb, mint a béremelés - mégis sokan nem tudnak róla. A 35 év alatti... Teljes cikk

Megjelent a rendelet, eddig az összegig adómentesek az üzleti ebédek - mutatjuk a részleteket!

Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le... Teljes cikk

Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban

Egy friss kutatás szerint az elmúlt években a magasabb keretet adók aránya növekszik. Teljes cikk