Örömmel fogadnák őket, ha jönnének - hazatérő munkavállalók a magyar munkaerőpiacon

A harmincas évei elején járó, nyelvtanári, és közgazdász diplomával rendelkező Tibor tavaly januárban döntött úgy, hogy elfogadja annak a multinacionális hotelhálózatnak az ajánlatát, amelyik őt Berlinbe hívta, egy reptér melletti szálloda recepciójára. Itthon ugyan más területen dolgozott, de – gondolta – a középfokú német nyelvtudását tökéletesíti, jól fog keresni, és biztos, jó körülmények közt dolgozhat. Már a kiutazás után, sokként érte, hogy a szálloda, ahol szinte csak Kelet-európaiak végeztek munkát, odakint nem számított „diplomás állásnak”. Míg Magyarországról csak felsőfokú végzettségűek mentek oda dolgozni, addig a többnyire román kollégáknak talán még érettségijük sem volt. Romániában ugyanis olyan magas szintű nyelvoktatást kaptak akár a szállodaipari szakmunkások is, ami elég egy hasonló munkakör betöltéséhez.

A németekkel – az egyébként kedves, közvetlen fiúnak- nem sikerült semmilyen informális kapcsolatot kialakítania. Még a közvetlen kolléganőjét is szigorúan magáznia kellett, és a megszólítás is az idehaza csak a hivatalos ügyintézések levelezésben előforduló „hölgyem/uram” volt. Miután háromnegyed év alatt még egy sörözésig sem sikerült senkivel sem eljutni, úgy döntött, hazatér. Munkát szinte azonnal kapott. Ma egy szolgáltató központban a Németországból érkező hívásokat kezeli, ügyfélszolgálatosként. A fizetése majdnem eléri a szállodás, kinti összeget. Csak éppen a saját lakásában lakik, és ott van körülötte az a szociális háló, ami számára minden pénznél fontosabb.

Szintén hazatérőnek számít Szennyai Szilárd, aki két éve az EUREST Kft. egyik üzletvezetője. A szintén harmincas fiatalember a szakmai kihívásért, a kalandvágy miatt, és nem utolsó sorban a magas fizetésért vágott neki Nyugat-Európának. Több megszakítással, közel 14 év alatt Ausztriában, Németországban, Svájcban, Franciaországban, hajón és szárazföldön egyaránt dolgozott. Két évet szakácsként, két évet egy luxusétterem konyhafőnök-helyetteseként, a többi időszakot konyhafőnökként töltötte el.
Szennyai Szilárd a napi 14-16 órás munka után döntött úgy: inkább hazajön
De mindezek mellett azt tapasztalta, hogy hiába volt például konyhafőnök-helyettes, 30 százalékkal alacsonyabb volt a bére a helyiekhez képest, és ez az arány soha nem változott. Napi 14-16 órát dolgozott, és ha a kinti fizetést órabérre osztotta, ugyanazt a pénzt kapta, mint ami itt is elérhető lenne. Rájött, hogyha a szabadidős tevékenységekre kint is elköltené azt a pénzt, amit itthon, akkor a végeredmény nullán állna, és már nem érné meg a külföldi munkavégzés. A szakmai karrier mellett pedig mindig „húzta haza a szíve”. Bár minden munkahelyén be tudott illeszkedni, de a barátságok hiánya, a magány nehezen elfogadható volt a számára is. Itthon szeretett volna családot alapítani, és ezért jött haza. Most, az EUREST-nél jól érzi magát. Tapasztalatot, tudást hozott, új ételeket, módszereket mutat a kollégáinak, és ezzel próbálja „megtartani” őket a saját üzletében. Ez a visszailleszkedés olyannyira sikeres lett, hogy az EUREST a 2014-15-ös pénzügyi évben az „Év Üzletvezetője” díjjal ismerte el a munkáját.

Üvegplafonba ütköznek a kint dolgozók!

Nem ritka a két példa, erősíti meg a fenti tapasztalatot Pataki Géza, a Kelly Services cégvezetője is. Ő úgy látja, hogy általában a fiatal harmincasok jönnek vissza, családalapítási szándékkal. Ők azok, akik miután megtapasztalták a nehéz magyar valóságot, szerencsét próbálnak külföldön. Általában egy lakás árának megfelelő összeget, esetleg egy kocsi árát is összegyűjtik, és utána hazajönnek. A cégnek Nagy-Britanniára, illetve az onnan visszatérő fiatalok mozgására van rálátása, és ez alapján most már kibontakozik kétféle tendencia.

Az első esetben a kivándorlók egy magas munka-erőpiaci értékkel, például egy pénzügyi területen szerzett diplomával vágnak neki a nagyvilágnak. Ezek a fiatalok könnyen gondolhatják itthonról, hogy ha „felveszik” a magasszintű angol nyelvtudást, akkor találnak maguknak szakmai pozíciót is. Kiutaznak, és elvállalnak egy alacsonyabb presztízsű munkát. Ami azonban, meglepően jól fizet a hazai viszonyokhoz képest. Majd idővel előrébb szeretnének lépni, de azt látják, hogy nagyon sokan állnak előtte abban a sorban. Többen, mint idehaza. Ráadásul addigra jó pár év is eltelik, és beragadnak egy alacsony szinten.

A másik formációban az a diplomás, akinek sikerül – jellemzően Nagy-Britanniába - eleve már egy felsőfokú végzettséggel betölthető pozícióra kimenni, azt tapasztalja, hogy egy bizonyos, maximum középvezetői szintnél, nem nagyon tud följebb kerülni a ranglétrán. Ők ha ebből a helyzetből a – példának okáért – pénzügyes végzettségükkel, tapasztalatukkal visszanéznek, azt látják, hogy Budapesten kinyílhat számukra is az üvegplafon. „Hazatérve feljebb tudnak lépni, ha megszerzik azokat a készségeket, amelyekkel egy csúcsvezető rendelkezik”- foglalta össze a szakember az új lehetőségeket, és elvárásokat.

A külföldi kondíciók a vendéglátás területén romlanak, hajón például szinte alig van már borravaló, említi a hazatérés egyik okát Kaszás Helga, az EUREST Kft. HR igazgatója. Szerinte is erősen érezhető s a külföldieket érintő üvegplafon jelensége, akár előre jutásról, vagy fizetésről van szó. „A magyar viszonyhoz képest sokat keres a kint elhelyezkedő, esetleg többet, mint a kint dolgozó lengyel, vagy román munkás, de annyit sosem fog keresni, mint egy brit vagy német”- foglalta össze a tapasztalatokat.
Kaszás Helga azt mondja 10 felmondó közül 6 ment külföldre
Az EUREST Kft-nél egyébként ez az év a fluktuáció, és a kifejezetten külföldet megcélzó elvándorlás szempontjából is rekordnak számított. A HR igazgató elmondása szerint márciusban-áprilisban indult a roham, amelynek a végén tíz budapesti felmondó munkavállalóból három ment Londonba, kettő német nyelvterületre, és három „megpróbálta Balatont is”.

A cégek örömmel várják a hazatérőket

A visszatérés az EUREST-nél nyár végével lett érezhető mértékű. Ekkor már a 11 nyitott vezetői pozíciót 5 külföldről – főként német nyelvterületről ¬ hazatért kollégával töltötték be . Egy kolléga Londonból, mégpedig Gordon Ramsay egyik étterméből érkezett, és egyikük sem volt korábban a cégnél állományban. Ők most étteremvezetőként dolgoznak náluk.

Ami miatt nagyon örül a vállalat az érkezésüknek, az a velük együtt érkező, európai, hatékony munkakultúra. Nagyon erős a rendszerszemléletük, betartják, illetve betartatják a folyamatokat és nagyon pozitívan állnak az ügyfelekhez. Meghallják, sőt elébe is mennek az igényeknek. A világlátásukból fakadó nyitottságuk, toleranciájuk valamint az újdonságokra, a trendekre való fogékonyságuk sokat ad a munkáltatójuknak. Amit Kaszás Helga ezen kívül egyértelmű előnynek tart, az idehaza még mindig nem általános nyelvtudás. A magasabb elvárások miatt tempósabban, a részletekre is odafigyelve dolgoznak, és vezetői kompetenciákkal is felvértezettek a külföldről hazatért emberek. Ráadásul-, ami a vendéglátásban különösen kivételes dolog – „a transzparencia is a munkához való pozitív attitűd része ”- zárja az előnyök felsorolását a HR igazgató.

A hazai multinacionális vállalatok, és ott is főleg a nyugati területekre szolgáltató Shared Services Center-ek (SSC) is mindig nyitott kapukkal várják a hazatérő fiatalokat. „ Akinek nemzetközi munka-, és élettapasztalata van, az nemcsak azt jelenti, hogy életszerű, kitűnő nyelvtudással rendelkezik, hanem egy sor, más készséggel is bír. Nem jelent például kockázatot a nemzetközi környezetbe való implementálásuk, és a legújabb, munkához kapcsolódó infrastruktúrát is ismerik. Ha valaki egy nyugati multinacionális vállalatnál szocializálódik, akkor a hazai szervezeti kultúrához is könnyebben idomul”- foglalta össze az előnyöket Pataki Géza.

Megalkuvásra szükség van

Pataki Géza örül a visszatérőknekA hazatérő fiatalok – Pataki Géza szerint – elsősorban multinacionális cégeket keresnek, amikor elhatározzák magukat. A meghatározó pontja annak, vajon tényleg hazajönnek-e vagy sem, a béralkunál mutatkozik meg. „Általában nagyságrendeket kérdeznek a bérrel kapcsolatban ezek a pályázók”- mondja a szakember. Természetesen, több helyről, többféle ajánlatot begyűjtenek, mielőtt döntenének.

A magyar bér nem versenyképes a nyugat-európaival szemben, három-négyszeresét megkeresi a hazai fizetésének az, aki ugyanazt a munkakört külföldön tölti be. Ez tény. De aki a hosszú távú életlehetőségét idehaza képzeli el, a családok, a barátok körében, az anyanyelvét használva, itthon szeretné a gyerekeit felnevelni, az mást mérlegel.

A nyugati vendéglátóiparból hazatérőknek is elegük van a 12-16 órás munkanapokból. Mindezek mellett náluk is hiányzik a szociális tér, ezért jönnek haza. A magyar és a nyugati bér közti különbség szinte eltűnik, ahogy Kaszás Helga szerint sokan - Szennyai Szilárdhoz hasonlóan - kiszámolják, hogy a kint megkereshető, magas összeget 14-16 óra munkával érik el. Általában az így kapott órabért felszorozzák 8 órával, s azt kérik itthon alapbérként. „A vendéglátásban az idén jelentős bérnövekedésnek vagyunk tanúi – és koránt sincs itt a vége. A szakácsok és konyhai kisegítők által megfogalmazott nettó bérigény lényegesen magasabb, mint a KSH jelentésekben található ágazati bruttó munkabér. Érdemes elgondolkodni, hogy vajon miért. ”- mondja a HR vezető.

„Minden visszajövő fiatal tudja, hogy a bér tekintetében kompromisszumot kell kötnie a magyar valósággal. A döntés fájdalmasságát enyhítheti, hogy az ajánlott bért a magyar bérstruktúrába helyezzük. Megmutatjuk, hogy itthon igenis versenyképes az adott juttatási csomag”- említette a „visszacsábítás” egyik eszközét a toborzással, és kiválasztással foglalkozó cég vezetője.

Visszailleszkedés nehézségei

Bár a visszatérők esetén Pataki Géza nem tapasztalt tömeges beilleszkedési nehézséget, de ez egy vállalati kultúrába, szervezetbe sok mindenen múlik. Függ a személyiségtől, és a befogadó- vagy éppenséggel befogadni nem akaró- kultúrától egyaránt. Mindezek mellett attól is, hogy a munkavállaló elképzelései milyen szinten igazodnak a hazai valósághoz.

Ezen a ponton Pataki Géza egy nagyon szomorú tényre hívta fel a figyelmet. Sokan ugyanis visszafordulnak, bármit tett is értük a vállalat, vagy bármilyen szép terveik voltak Magyarországgal kapcsolatban. „Elsősorban az alacsonyabb végzettséggel is betölthető pozícióknál találkozunk azzal a jelenséggel, hogy az elviekben elegendőnek tartott fizetés a gyakorlatban már nem elég”- mondta.

Ha egy műszaki technikus végzettségű fiatal kimegy Londonba, mosogatni, és évekig benne ragad a kinti életben, majd az érzelmi háttér, vagy szakmai fejlődési lehetőséget keresve hazajön, csak alacsonyabb, pályakezdő technikusi bért fog kapni. Ez a pénz pedig nem lesz elegendő ahhoz az életszínvonalhoz, amit szeretne élni. Az életminőségének a romlása jelentősen megnehezíti a szakmai azonosulását, beilleszkedését. Megkeseredik, a szakmai szerepétől eltávolodik, és a történet vége az ilyenkor, hogy újra összecsomagol. De ekkor már nem rövid időre megy, hanem valószínűleg kint is fog maradni külföldön. Elveszítettük.

Mindezek mellett a legnagyobb baj az, hogy bár a hazatérő fiatalok visszaillesztése fontos, sürgető probléma, de nagyságrendekkel kisebb egy másik, még nagyobbnál. „Minden vállalatnál, akármilyen szintű pozíciót is nézünk, ma már a visszaillesztésnél sokkal nagyobb gondot jelent az elvándorlás”- határozta meg a prioritást Pataki Géza.