Rekord évet zárt tavaly a Work Force munkaerő-kölcsönző
10 milliárd forint feletti árbevétellel zárta a tavalyi évet a Work Force minősített HR szolgáltató, ezzel 45 százalékkal múlta felül 2020-as eredményeit. Továbbra is a fizikai munkaerő-kölcsönzés a cég alap üzletága, a kölcsönzöttek fele külföldi. A legjelentősebb üzleti partnerei az autóipar és elektronikai vállalatok közül kerülnek ki. A Work Force az iparági toplista 9. helyén állt a Budapest Business Journal legutóbbi összesítésében.
A Work Force-nál a kölcsönzött munkaerő aránya 48 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi adatokhoz képest, és még tovább növekedett az állományon belül a külföldi munkavállalók aránya. Míg 2020-ban átlagosan a kölcsönzött munkavállalók 40 százaléka volt határon túli, addig tavaly már az állomány közel fele. Ráadásul a minősített foglalkoztatói státusz elnyerése idén új kapukat nyithat meg a cég számára. Egy 2021-es kormányrendelet értelmében ugyanis a korábbinál is több országból toborozhatnak munkavállalót a minősítésen megfelelt HR-szolgáltatók, így például Vietnámból, Indonéziából, Mongóliából, vagy a Fülöp-szigetekről érkezőket is foglalkoztathatnak, ami várhatóan még tovább növeli majd a külföldi munkaerő arányát.
Diákmunkákból 500 millió forint bevétel
A társaság szellemi közvetítéssel foglalkozó üzletága jelentős átalakuláson ment át a tavalyi évben. 2021-ben a mérnöki pozíciók mellett a különböző IT munkakörök jelentették az üzletágban a húzóerőt.
A céghez tartozó Job Force Iskolaszövetkezet közel 500 millió forintos árbevételt ért el. Az iskolaszövetkezet 2021-ben a gyakornoki programokra helyezte a hangsúlyt, melyek során a diákok lehetőséget kapnak az elméleti tudást valós munkakörnyezetbe is áthelyezni.
A Work Force országszerte 8 irodát működtet, 300 ügyfelet szolgál ki. A cég fő profiljában, a munkaerő-kölcsönzésben a Budapest Business Journal legutóbbi iparági toplistáján a 9. helyen állt a kölcsönzötti létszám alapján.
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek


Izsó Balázs munkaerő-kölcsönző szakértő a Prohuman operatív igazgatója.
Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon