Szabálytalanságok és tévhitek a munkaidőkeret alkalmazása körül

Tipikus hibának számít, ha a munkáltató elmulasztja tájékoztatni a munkavállalókat a munkaidőkeret kezdő és/vagy befejezési időpontjáról, vagy csak szóban hangzik el az információ. Azzal is gyakran lehet találkozni, hogy a munkaadó az utolsó pillanatban módosítja az adott napra vonatkozó munkaidő-beosztást. Homály fedi azt a jogszabályi lehetőséget, hogy a munkavállaló is kérheti a közölt munkaidő-beosztás módosítását. A tapasztalatok azt mutatják, hogy kevés munkavállaló tud csak arról, hogy egy családi eseményen való részvételi szándékát vagy a szabadság kiadására vonatkozó igényét - csípőből való elutasítás helyett - munkaadójának mérlegelni kell. Azt is jó tudni egy munkavállalónak, hogy alanya lehet egy bújtatott munkaerőkölcsönzésnek, de ez a kirendelés nem járhat számára aránytalan sérelemmel.

Sok tévhit lengi körül a munkaidőkeret alkalmazását, pedig ezt a rugalmas munkaidő-rendszert egyaránt kedvelik a foglalkoztatók és a munkavállalók. Azzal együtt, hogy a munkaidő-beosztás szabályait a munkáltató egyoldalúan határozza meg, hiszen a munkarend kialakítása a munkáltatói jogkör része.

Alapesetben a munkaidőkeret tartama legfeljebb négy hónap vagy tizenhat hét lehet. Az egyik leggyakrabban elkövetett munkaadói mulasztás, hogy későn hozzák a munkavállaló tudomására a munkaidő-beosztást. Amennyiben a munkáltató nem közöl megfelelő időben munkaidő-beosztást, úgy az utolsó munkaidő-beosztás az irányadó.

A másik, talán ennél még súlyosabbnak számító normaszegés, hogy csak a munkaidőkeret kezdő időpontját közlik, a befejezőt nem, vagy mindezeket csak szóban teszik. Pedig a szabályok egyértelműek: a munkaidőkeret kezdő és befejező időpontját írásban kell a munkavállalóval közölni. Írásbeli közlésnek minősül az is, ha a beosztást a helyben szokásos és általában ismert módon közzéteszik, például kifüggesztik a faliújságra. Az időpontra vonatkozó szabály pedig azt követeli meg, hogy a munkaidő-beosztást legalább egy hétre, a beosztás szerinti napi munkaidő kezdetét megelőzően legalább százhatvannyolc órával korábban kell közrebocsátani. Ha például a munkavállalót az adott hétre hétfőn 6 órától szeretné beosztani, akkor ezt a beosztást legkésőbb a megelőző héten hétfőn 6 óráig jelezni kell.

Méltányos mérlegelés - a munkavállaló érdekeit is figyelembe kell venni

A tévhitek között szerepel az a felfogás is, hogy a munkavállaló csak egyet tehet a kihirdetett munkaidő-beosztással kapcsolatban: elfogadja. Ez nem így van. A munkarendet a munkáltató a munkavállaló írásbeli kérésére is módosíthatja. (Korábban, 2019. január 1-ig nem volt ilyen jogszabályi norma, bár a gyakorlatban eddig is élhettek ezzel a lehetőséggel.) A munkavállaló írásbeli kérését a munkáltatónak mérlegelni kell, s döntése során a munkavállaló érdekeit köteles figyelembe venni.

Bárkivel előfordulhat, hogy egy családi eseményről, amin maga is szeretne részt venni, csak az utolsó pillanatban értesül. Mit lehet ilyenkor tenni? Kérhetjük a munkaadót, hogy módosítsa az általa kiadott szabadság időpontját?

A munka törvénykönyve magatartási követelményként írja elő a munkavállaló érdekeinek méltányos mérlegelését. Bár a törvény sem tételesen, sem példálózó jelleggel nem jeleníti meg azokat a szempontokat vagy eseteket, amelyekkel kapcsolatosan a munkaadó számára kötelezővé tenné a méltányos mérlegelést, csak általánosan fogalmazza meg, hogy intézkedései, utasításai nem okozhatják a munkavállaló aránytalan sérelmét. Az „Általános magatartási követelmények” címszó alatt a 6. § (3) bekezdésben megfogalmazott magatartási követelmény mondja ki, hogy „A munkáltató a munkavállaló érdekeit a méltányos mérlegelés alapján köteles figyelembe venni, a teljesítés módjának egyoldalú meghatározása a munkavállalónak aránytalan sérelmet nem okozhat.”

A gyakran tapasztalható tévhitek körébe tartozik az is, hogy a munkavállaló semmit nem tehet az ellen, ha a munkaadója esetleg más munkakörben vagy más helyen kívánja foglalkoztatni. Pedig ennek során is - a méltányos mérlegelés alapján - köteles figyelembe venni a munkavállaó érdekeit, ha az jelzi, hogy az egyoldalúan elrendelt intézkedése súlyos és aránytalan sérelmet okoz neki vagy családjának, esetleg túlzott költségnövekedéssel, esetleg túlontúl megnövekedett utazási idővel jár.

Sok munkavállalóban él az a tévhit is, hogy már nem létezik kirendelés (egy másik munkáltatónál végzett munkavégzésre történő átvezénylés), azaz „bújtatott munkaerő-kölcsönzés”! Nos, a kirendelés nem tűnt el, csak átalakult. A munka törvénykönyve jelenleg is rendelkezik erről a jogintézményről. E szerint a munkáltató jogosult - egyoldalú döntése alapján - a munkavállalót átmenetileg más munkáltatónál foglalkoztatni naptári évenként összesen a 44 beosztás szerinti munkanapot vagy 352 órát nem meghaladó tartamban.

Viszont sokszor fittyet hánynak arra a törvényi kötelezettségre, hogy a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás várható tartamáról a munkavállalót tájékoztatni kell. Ráadásul 44 munkanapot meghaladó mértékben is ki lehet rendelni a munkavállalót egy másik munkahelyen történő munkavégzésre, de ez már nem történhet meg a munkáltató egyoldalú döntése alapján.

Ha a munkavállaló nincs résen, akkor előfordulhat, hogy kirendelés esetén olyan fizetséget állapítanak meg számára, amely nem felel meg az ellátott munkakörre előírt alapbérnek, de legalább a munkaszerződése szerinti alapbérének. Egyértelmű, de nem mindig alkalmazott szabálynak kell tekinteni, hogy ha a munkavállaló számára a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás többletköltséggel (például megnövekedett utazási kiadással) jár, akkor azt a munkáltató köteles megtéríteni.

A munkáltató a kirendelés során is köteles mérlegelni - többek között - a munkavállaló személyi, családi körülményeit, egészségi állapotát, szakképzettségét, és a mérlegelés alapján hozott döntése nem járhat a munkavállaló aránytalan sérelmével. Például amennyiben a munkáltató ismeri a munkavállaló rossz egészségi állapotát, az idős édesanyja gondozásával kapcsolatos kötelezettségeit, az ennek figyelmen kívül hagyásával hozott kirendelés rendeltetésellenes.

Előfordulhat az a cifra eset is, hogy a munkavállaló egyszerre két helyen (az eredeti és a kirendelt munkaadónál) végez (rész)munkát. Ilyen speciális esetben a munkavállaló számára egyértelművé kell tenni, hogy melyik munkáltató rendelkezik utasítási jogkörrel, és kinek, mikor és hogyan tartozik beszámolási kötelezettséggel.