kapubanner for mobile

Szabolcsban csökkentek legnagyobb mértékben a bérek

A reálbérek csökkenésének tavalyi tendenciája nem azonos mértékben érintette az ország megyéit. A közép-magyarországi régióban egy százalék alatt maradt a veszteség, míg a szabolcsban dolgozók bére átlagosan 10 százalékkal ér kevesebbet. A statisztikát a rosszul fizetett közmunka is ronthatja a Napi Gazdaság szerint.

75 százalékkal magasabb a bruttó átlagkereset Budapesten, mint az ország ebből a szempontból leghátrányosabb helyzetű megyéjében, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Budapesten 284 ezer, Szabolcsban 162,4 ezer forint az átlagos alkalmazott bruttója - írja a Napi Gazdaság cikke a KSH adataira hivatkozva. Az országos átlag 223 ezer forint, ezt két terület múlja felül, Győr-Moson-Sopron megye és Budapest 27 százalékkal. A dél-dunántúli, észak-magyarországi, észak- és dél-alföldi átlag 180 ezer forint körül alakul. A budapesti adatot a általában jobban fizetett szellemi dolgozók országos átlaghoz viszonyított magasabb aránya magyarázza.

A foglalkoztatási szempontból legfejlettebb terület, a közép-magyarországi régió ad munkát a magyar dolgozók 40 százalékának. Az ő átlagkeresetük bruttó közel 267 700 forintos, 5,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ez a növekedés meghaladja ugyan az országos átlagbér 4,6 százalékos emelkedését, ám elmarad az 5,7 százalékos inflációtól.

Budapesten a vállalkozásoknál dolgozók 297 700, míg a közszférában alkalmazottak 253 600 forintot kerestek. Az előbbiek bruttó keresete átlagosan 6, utóbbiaké 1,7 százalékkal nőtt az előző évhez képest, azaz a közszférában reálértéken nagymértékben csökkent a fizetés.

Tavaly országosan csökkentek a nettó keresetek, de a legrosszabbul a szabolcsiak jártak, az inflációt is figyelembe véve közel 10 százalék a mínusz 2011-hez képest, míg országos átlagban 5,5 százalékkal lett kisebb a nettó reálkereset. A nettó és a bruttó közötti rés átlagosan bő 35 százalék.

A KSH tavalyi elemzése szerint nemcsak a gyermektelenek, hanem az egy gyermeket nevelők is rosszul jártak a családi adózás bevezetése, az adójóváírás részbeni kivezetése, valamint a levonások emelkedése miatt. Mindemellett kérdés, hogy az átlagkeresetek alakulásában mekkora lehet a rosszul fizetett közmunka térnyerésének szerepe.

A magyar bérek Románia kivételével a régiós országokénál is gyengébbek. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, az ILO által nemrégiben idézett 2010-es statisztika szerint a legközelebb a lengyel bérszínvonal áll a magyarországihoz, miközben a szlovák dolgozók 27, a cseh munkások 44 százalékkal kaptak többet honfitársainkhoz képest. A brit alkalmazott több mint négyszer, a német pedig bő ötször annyit keres, mint a magyar.

Napi Gazdaság
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ki jár jól az EU-ban? Íme az órabérek, amik mindent elárulnak

Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk

840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött

2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó... Teljes cikk

"Nem akartam úgy járni, mint a meggyilkolt cégvezető" – ezért kaptak a dolgozók milliós bónuszt

A Five Guys alapítója rendkívüli döntést hozott egy félresikerült akció után: 1,5 millió dollár bónuszt osztott szét dolgozói között. A... Teljes cikk