Vége lehet a munkahelyi látásromlásnak
Az eddigi tapasztalatok szerint 10-30 százalékkal csökkenthető a táppénzes napok száma, és 15-20 százalékkal növelhető a monitor előtt dolgozók hatékonysága.
A szoftvert fejlesztő Szemfüles Kft. közleménye szerint 100 könyvelő megkérdezésével végzett, saját kutatása alapján a válaszadók 90 százaléka legalább 8 órát dolgozik egy nap monitor előtt, és csupán 22 százalékuk tudja, hogy percenként 12-15 pislogással megakadályozható lenne a szem kiszáradása, elfáradása. A megfelelő monitortávolsággal (a szemtől 50-70 centiméter) is csak a válaszadók 26 százaléka volt tisztában.
Az eddig alapvetően pislogásra és monitor-szem távolságra figyelmeztető megoldást a magyar startup új funkciókkal is kiegészítette: az alkalmazás egészségügyi monitoring és kezelési programokkal is bővült, amelyhez a szakmai hátteret a Péterfy Sándor utcai kórház szemész szakorvosai szolgáltatják. Közölték azt is, hogy a cég a nagyvállalati megoldása után az egyéni vállalkozók részére is elérhetővé tette a szoftvert.
A társaság közölte azt is, hogy jelenleg 290 felhasználó használja a terméket, és az év végéig várhatóan 700-1000-re nő számuk. A Szemfüles Kft. tavaly decemberben indult, a tervek szerint idei árbevétele 2,5 millió forint lesz. A június óta megvásárolható szoftver eddig 1 millió forint árbevételt generált.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss nemzetközi kutatás szerint jelentős különbségek vannak az egyes szakmák egészségügyi kockázatai között: míg a műszakos, fizikailag és... Teljes cikk
Laboreredmények szerint rákkeltő nikkelnek lehettek kitéve nemcsak a saját állomány, hanem alvállalkozók dolgozói is a Samsung SDI gödi üzemében.... Teljes cikk
A Telex oknyomozó cikke szerint a gödi Samsung-gyárban súlyos munkavédelmi kockázatok merültek fel: egyes mérések a határérték többszázszorosát... Teljes cikk
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 1 hete
- Work-life balance 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- A 40 feletti magyarok többsége háttérbe szorítja testi-lelki egészségét és magányos 4 hete
- Család vagy karrier: Miért érezzük, hogy belerokkanunk? 1 hónapja
- Karrier vagy család – miért kényszerül egyre több nő választani? 1 hónapja
- Egy külföldi dolgozó késelte meg kollégáját egy szegedi építkezésen 1 hónapja
- Nem csak stresszesek: ezek a munkák teszik leginkább tönkre az egészséget 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?