Vezetők, mint külföldi vendégmunkások

Váradi György, a Columbus Klíma Kft. ügyvezető igazgatója Kínában járt már, de sok időt töltött az USA-ban is. A Columbus Klíma cégcsoport egy 35 főt foglalkoztató, a hazai klímatechnológiai piac meghatározó vállalkozása. A cég országos viszonteladói hálózattal rendelkezik - importőri, képviseleti és nagykereskedelmi tevékenységet folytat. Az ügyvezető az EU-ban elfogadható termékek koncepciójának kialakításával foglalkozott külföldön. Munkavégzés céljából egyébként csak alkalmanként látogat külföldre.

Erős hierarchia a Távol-Keleten

Mint mondta, változóan alakultak külföldi munkaútjai. Leginkább csak munkatársi-, esetleg vacsorázgatós kapcsolatokat sikerült kialakítania, családi-, baráti szintig nem jutott el üzleti partnereivel. Útjainak legnagyobb előnyét abból élvezte, hogy nyitottá, fogékonnyá vált az új dolgok iránt. Hozzátette ugyanakkor, hogy nagyon jól érezte magát külföldön, jó benyomásokkal tért haza. - Soha nem okozott problémát elfogadni és igazodni az új körülményekhez. Jó volt látni a céltudatosságot, és örülök, hogy egy jól működő országban dolgozhattam - fogalmazott.

Tapasztalatai szerint alkotni, teremteni képes szakembert mindenhol jól fogadnak a világon. Az USA-ban és a Távol-Keleten szinte végtelen a munkaidő és erős a hierarchia a szervezetekben. György úgy véli, külföldön nem sokat tudnak Magyarországról. Esetleg érdeklődő egyének ismerik országunkat. Szinte bármi ismerete kiemeli azokat a tömegből, akik legalább az ország nevét ismerik.

Nem lehetetlen barátságokat kötni

A külföldi tapasztalat nagy előnyt jelentett munkája, karrierje szempontjából Istvánnak, egy háztartási kisgépeket gyártó és forgalmazó multinacionális cég kereskedelmi vezetőjének. Elárulta, hogy néhány esetben az üzleti kapcsolatokon túl barátságokat is sikerült kötnie: elsősorban az adott országban dolgozó valamely kollegájával, de nem egy esetben üzleti partnerével is. Általában Európa országaiba és Távol-Keletre utazik. Megjárta már Franciaországot, Németországot, Angliát, Olaszországot, Lengyelországot, de dolgozott már Kínában, Vietnámban és Törökországban is. Vállalatának egyig fő tevékenységéből kifolyólag rendszeres kereskedelmi kiküldetéseket bonyolít le, így rendszeresen jár külföldre, általában kéthavonta 2-3 hetet is kint tölt.

Mint mondta, számára először izgalmasnak tűnt a sok utazás, mindig készült egy-egy külföldi útjára. Megpróbált a munkán túl további napokat is eltölteni a távoli országokban, hogy kicsit megismerje a kinti kultúrát. István úgy érzi, az idegen társadalmak megismerésével mindig egy kicsit gazdagabb lesz, ám azért problémái is akadtak. - Nem szeretem, hogy távol vagyok a családomtól és a jetleg-től teljesen megbolondul a szervezetem - fogalmazott, hozzátéve: a sokadik alkalom után, már csak jött-ment, hogy a lehető legkevesebbet legyen távol a szeretteitől.

Hangyaszorgalom keleten - szieszta délen

István szerint egyébként a magyar munkavállalók általában középvezetői vagy specialista kategóriában vállalnak munkát külföldön. Előfordul a vállalat által finanszírozott gyakornoki, betanulási kiküldetések lehetősége is. Üzleti partnerei nagyon jól ismerik Magyarországot, hiszen nagyon sok magyarral állnak kapcsolatban. István tapasztalata szerint a vietnámiak, a lengyelek és a törökök különösen kedvelik hazánkat.

A munkahelyi szokások pedig országonként mások. Dél-európai országokra jellemző a dél körüli szieszta, Ázsiára pedig a "hangyaszorgalom". Kínában a kétkezi munkások a hét napból hetet akarnak dolgozni, ráadásul heti 60 órában, amely bár tiltott a kínai törvények szerint, de így több pénzt kereshet a munkás, amivel támogatni tudja a családját, akik talán egy belső-kínai tartományban nyomorognak. István elmondta, hogy neki az étkezési szokások jelentettek először furcsaságot. Meg kellett szoknia, hogy a távol-keleti országokban a tányéron, ami mozog az ehető, ami pedig nem, az a fűszer.

Japán, a kis különálló bolygó

Leginkább a szabályok szigorú betartása jelentett problémát Gábriel Edith-nek, aki jelenleg egy környezetvédelemmel, azon belül is víztisztítással foglalkozó családi vállalkozást vezet. Edith abban a szerencsés helyzetben volt, hogy Japánban, Tokióban dolgozhatott, ahol egy nemzetközi iskolában angolt tanított 8-12 éves gyerekeknek. Kínába és Hong Kong-ba távol-keleti beszerzőként jutott el, ugyanis egy reklám- és ajándéktárgyakat forgalmazó cégnél dolgozott. A katalógusukhoz ötleteket, új termékeket kerestek, ezért sokat járt Kínába kiállításokra. De nem dolgozik rendszeresen külföldön, útjai egyedi alkalmak voltak.

Edith nővére kint él Japánban már több mint 10 éve, általa sikerült kijutnia abba a csodálatos országba, ahonnan teli élményekkel tért haza. Elmondása szerint a japánok nagyon kedves emberek, nagyon segítőkészek. Folyamatosan érdeklődtek felőle, folyamatosan azt kérdezgették minden rendben van-e. Segítséget bármikor kérhetett tőlük. Nagy megtiszteltetés volt számára, hogy japán kollégái meghívták vacsorára az otthonukba, és bemutatták őt a családjaiknak. Mikor eljött tőlük, búcsú bulit szerveztek neki, és kis jelképes ajándékokkal, valamint jókívánságokkal látták el távozásakor.

Edith-ben kinti útja során a legmélyebb benyomást a japánok fegyelme keltette. A legjobban az tetszett neki Japánban, hogy az emberek vidámak, kedvesek voltak és sokat mosolyogtak. Mikor hazajött, furcsa volt újra szomorú és gondterhelt arcokat látnia. Edith azt tapasztalta, hogy a japán gyerekek nagyon tisztelik a felnőtteket, udvariasak, meghallgatják és betartják a szabályokat, az idősebbek tanácsait. Az emberek tisztelik a természetet is, vigyáznak a környezetükre. Edith szerint a japánok viselkedése és az élethez való hozzáállásuk leginkább az iskolai neveltetésüknek köszönhető, amiről nem feltétlenül azt kell elképzelni, hogy nagyon szigorú az oktatási rendszerük, sőt, inkább gyerekbarát módszerekkel tanítanak.

Edith meglátásai alapján a japánok nehezen fogadnak be külföldieket. Elég sűrű a népesség a szigetországban, így elsősorban saját állampolgáraikat részesítik előnyben. Szerinte Japán olyan, mint egy kis különálló bolygó. Mindent másképpen csinálnak, mint mi magyarok. Szinte mindenben jóval előttünk járnak, és ez főleg a fegyelmezettségüknek és a szabályok betartásának köszönhető. Haladnak előre, magas az életszínvonal, és nem elhanyagolható, hogy a tanári órabérek is jóval magasabbak.

A munkahelyeken munkaidőben nem lehet a hozzátartozókkal beszélgetni, napközben csevegni. A házaspárok és a barátok munkaidőben nem hívogatják egymást. Ez alól kivétel, ha haláleset történik a családban. Az ebédszünetet is szigorúan beosztják a munkatársak között. Nem fordulhat elő, hogy egyszerre 3-4 munkatárs hiányzik az íróasztalától. A japánok az öltözködésre is nagyon odafigyelnek. Nem lehet feltűnően öltözködni. Nem elfogadott a miniszoknya és a kivágott blúz sem. Edith, amikor az iskolában dolgozott, reggelente még az ékszereit is levette, hogy megfelelő példát mutathasson a gyerekeknek. - Japánban nem sokat tudnak Magyarországról, mert túl nagy a távolság a két ország között. Számukra Magyarország nagyon kis ország, de mivel a japánok nagy utazók, ezért a fővárosunk nevét és a gulyást egyből hangoztatják - meséli Edith.

A három különböző típusú menedzser beszámolója alapján megállapíthatjuk, hogy a számtalan élmény és szakmai kihívás mellett, erős empátiával, megfelelő mértékű nyitottsággal és türelemmel kell rendelkeznie a munkavállalónak ahhoz, hogy elfogadja a helyi kultúrát és a beilleszkedésében se valljon kudarcot.