Vezetőkre koncentráló fejvadász cég lépett be a magyar piacra
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Wyser toborzással, kiválasztással és tanácsadással foglalkozik.
A Gi Grouphoz tartozó, toborzással, kiválasztással, valamint tanácsadással foglalkozó Wyser belépett a magyarországi piacra. A nemzetközi cég kifejezetten a hazai közép- és felsővezetőkre fókuszál.
„A Wyser azért választotta Magyarországot, mert úgy látjuk, hogy a dinamikus gazdasági növekedés a jövőben is fennmaradhat, de a vállalatok egyre élesebb versennyel néznek majd szembe, így pedig még inkább szükségük lesz jól teljesítő vezetőkre” - mondta Rónai Dániel, a Wyser magyarországi vezetője.
A közép- és felsővezetői piac méretét 45-50 ezer főre becsüli a Wyser Magyarországon. Ez azonban a következő években növekedhet. Az elmúlt időszakban több mint 2000 milliárd forint értékű nagy volumenű beruházást jelentettek be Magyarországon a vállalatok, amelyeknek a megvalósulásához nem csak a különböző funkciók ellátásához szükséges szakembereket kell megtalálni, hanem a kulcsfontosságú közép- és felvezetőkre is.
A Wyser azokat a vezetőket célozza meg, akik még nem az executive search - fejvadászat célcsoportjába esnek, de már jóval túlnőttek a specialista szinten, kiválasztásukhoz több időre és más módszertanra van szükség. A társaság a közeljövőben tanácsadóként is megjelenik a hazai piacon. A HR tanácsadás mellett a menedzserek integrálása is kiemelt feladata a cégnek, ugyanis ettől függ, hogy milyen hamar tud valós értéket teremteni egy szervezetben az új vezető.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?