kapubanner for mobile

Százmillió munkahelyet sodort veszélybe a járvány a turizmusban

A turizmus történetének legrosszabb évét zárta 2020-ban, a nemzetközi utazások száma 74 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi eredményekhez képest a koronavírus-járvány miatt - közölte az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO). 2,5-4 évig tarthat a talpraállás.

A közzétett jelentés szerint tavaly egymilliárddal kevesebb utazás volt, mint 2019-ben. Összehasonlításként: 2009-ben a gazdasági világválság miatti visszaesés 4 százalékos volt.

A visszaesés legnagyobb mértékben Ázsiát és a Csendes-óceán térségét érintette, a turizmus 84 százalékos csökkenésével és 300 millióval kevesebb utas érkezésével. Európában 71 százalékos zuhanást mértek, az utazók száma 500 millióval volt kevesebb, mint egy évvel korábban.

A járvány a turisztikai ágazatban több mint 100 millió munkahelyet sodort veszélybe a világon - mutat rá a szervezet.

A koronavírus elleni vakcinák fokozatos érkezése várhatóan segíteni fog helyreállítani a fogyasztói bizalmat, rugalmassá tenni az utazási korlátozásokat, és így az év során lassanként normalizálódhat a helyzet.

A világszervezet közölte szakértői csoportjának felmérését is, amelyben a megkérdezettek 45 százaléka számít az idén jobb évre a tavalyinál a turizmus szempontjából. A válaszadók 25 százaléka szerint ugyanolyan, 30 százalék szerint pedig a tavalyinál is rosszabb eredmény várható.

A UNWTO forgatókönyve két és fél, négy év közé teszi azt az időt, amely ahhoz kell, hogy a turizmus újra elérje a 2019-es szintet. Előrejelzése szerint elsősorban a természetközeli és szabadtéri tevékenységek iránti kereslet és a belföldi turizmus élénkülése várható.

Fotó: unpslash.com
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Utazási költségtérítés 2026- minden, amit tudni érdemes

Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk

Ezért nem érdemes tiltani a dolgozók másodállását

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk

Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban

Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk