Munkaerőhiány, dráguló munkaerő, és nehézkes álláskeresés ugyanazon a piacon – hogy is van ez?
Olvasom a mellékelt cikket a K&K magazinban. KKV-knek készült gazdasági magazin ez, és pl. most foglalkozik a munkaerőhiány kérdésével is. Irányított figyelem, vagy a sors keze, de facebookos jártamban-keltemben a múlt héten több
Olvasom a mellékelt cikket a K&K magazinban. KKV-knek készült gazdasági magazin ez, és pl. most foglalkozik a munkaerőhiány kérdésével is. Irányított figyelem, vagy a sors keze, de facebookos jártamban-keltemben a múlt héten több munkáltatói posztba, kommentbe is belefutottam. Állították, hogy nem találnak munkaerőt, pedig "hűde" ajánlatuk van. Mint kiderült, az egyiküknek az ajánlatáról voltak téves gondolatai (nem volt jó), volt, aki csak a rendszert szidta egy kicsit, megint más a problémához jobban ragaszkodott, minthogy megoldást keresett volna. A végén még nem lesz igaza, és talál munkavállalót? Borzalmas lenne feladni az álláspontját, és boldogan vinni tovább a boltot… (hozzáteszem, álláskeresőknél is találkozom ezzel az attitűddel, ugye nekik szokott igazuk lenni, és nem állásuk.)
Szóval, a cikk. Ha csak ebből tájékozódunk, úgy látjuk, hogy a becsületes vállalkozások hiába küzdenek
...csak nem akar munkaerő jönni. Pedig vannak már céges képzések (ez tényleg jó dolog), sőt cégek összefognak, közösen képeznek embereket, keresnek munkaerőt a közösségi médiában, netes apróhirdetésekben stb (a XXI. században ez is jó dolog). Sőt, itt aztán van munka rengeteg (a régiós problémákat, strukturális munkanélküliség/munkaerőhiány problémáját nem fejtegeti a cikk, pedig kellene – hiába keres Győrben embert, ha a munkát vállalni tudó ember Békésben van pl.). Úgy sejtem, hogy a cikk a közvetítőcégek támogatásával íródott, ami nem baj, de így kimaradt a legkézenfekvőbb megoldás: munkaügyi központok. Nem röhög! Bizony, pont a munkaügyi központok a gyűjtőhelyei a reménytelenül állást kereső, nem túl képzett munkaerőnek, akik bármikor szívesen vállalnának takarítást, vagy bármi mást, csak legyen végre tisztes jövedelmük. Belőlük lehetne kitűnő betanított munkás pl. Sokakat közülük át lehetne képezni nemcsak bolti eladóvá és virágkötővé - mert a [pejoratív jelző] központokban csak ilyen vagy ehhez hasonlókat ajánlgatnak. Igen, rossz a rendszer, hogy igazat adjak a nyavalygó vállalkozóknak is, de az álláskeresők is találnak állást, ugyanebben a rossz rendszerben. Hogy nem nála, arról ki tehet? Persze a központ is csak egy megoldás a sok közül, de pl. részmunkaidős állásokat se sokszor ajánlanak. Pedig arra bőven lenne igény.
És akkor tegyük fel, a probléma meg tudna oldódni, lenne alkalmas, dolgozni hajlandó és képes ember, megfelelő földrajzi helyszínen. Mi akadályozza ilyenkor a munkáltatót? Az előítéletei, a diszkrimináció, a tudatlanság.
Fiktív munkáltatónk (a valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve) nem talál munkaválllalót sokáig, majd hirtelen lesz pár jelölt, küldök neki önéletrajzokat, természetesen egyeztetve az érintett álláskeresőkkel, igen, ők boldogan vállalnák. Ilyenkor nem szólok bele az egyeztetésbe, nem közvetítek, mindenki egyezkedik, ahogy szeretne, én kifejezetten ki akarok maradni belőle. Esetleg visszakérdezek, hogy "na, sikerült?" Vállalkozónk mindegyikükről meg tudta magyarázni, miért nem jó. Kompromisszumot kötni, azt nem. Nem, mi az, hogy kettőt vegyen fel, részmunkaidőben??? Nem elég neki egy újat betanítani? Méghogy kettőt! Ilyen hülyeséget! Nem, nála idősebb neki nem kell, ő nem tud a főnöke lenni egy „olyannak”! (menedzsmenttudományok pedig tanulhatók, de nem) Ennek meg kisgyereke van, aki mindig beteg lesz úgyis, sokat fog hiányozni a munkából. És sorolja, sorolja a kifogásokat… és nem érti. Szidja a rendszert, rosszak a törvények, sok az adóteher, nincs munkaerő, alig tud megélni. Itt rápillantok a tizenmilliós autójára (nem az a baj, hogy ilyen autója van – hanem a szavahihetőség hiánya, és hogy elhiszi magának a saját sirámát). És nem egy ilyen eset van, hanem sok. Tehetetlen dühömben már megőszültem a hajfesték alatt… Mert hiába mondom: tanulj meg menedzselni, kompromisszumot kötni, adj esélyt olyannak, akinek más nem, és neked lesz a leglojálisabb dolgozód! Fizesd meg, bánj vele emberként, és esze ágában sem lesz otthagyni téged, dolgozni fog, legjobb tudása szerint (de nem végkimerülésig, mert nem lehet az a cél, hogy túlhajszold). De ez az én cégem! Azt csinálok, amit akarok, igenis lehetnek szempontjaim! Mert az enyém a cég… Az ENYÉM! Még gyerekkoromban néztem az Onedin család c. sorozatot a tévében. A főnökember ordított a hajóján, hogy miféle törvénnyel jönnek itt neki, ez az ő hajója, itt ő a törvény. Na, de az a film a XIX. századi vadkapitalizmus és rabszolgaság idején játszódó történetet mutatott be. És már akkor is toporzékolt bennem valami, mi az, hogy neki mindent szabad? Álláskeresőként is ki vagyunk akadva, ha diszkrimináció okán esünk ki egy lehetőségből – jogosan. De azért van, akik bőszen védik, osztják, lájkolják a nyílt diszkriminációt is. Nem érzik gáznak. Amíg ez így lesz, ne várjunk változást. Ezt a csatát is elvesztettem a diszkrimináció ellen (mert nem a munkáltató ellen küzdöttem, még ha ő úgy is érezte :)
Mások meg fontosnak tartják, hogy ne is gondolják róluk, hogy ők diszkriminálnának, tárt karokkal várnak bárkit (Nyugati Pályaudvar aluljárója, cipőbolt):
A tanulságok közül talán a legfontosabb az álláskeresők számára: nyugodtan meg lehet adni a reális igényeket, nemet is lehet mondani bármire, van, amire kell is. Elmúlt az az idő, hogy "ha nem tetszik, százan várnak a helyedre". Elhiszem, hogy a vállalkozóknak fáj, hogy elvesztették ezt a hatalmat. Ráadásul ez még csak a vállalkozások problémáinak kezdete: ha megtanulták, hogyan kell munkavállalót találni, azt is meg kell tanulni, hogyan lehet megtartani.
Hasznos hozadéka a munkaerőhiánynak, hogy lassan elindul egy változás, ami a munkavállaló megbecsülését és önbecsülését is segíti - hosszútávon viszont ezzel mindenki nyer, ha mást nem, egy kiszámíthatóbb gazdasági környezetet. És ez még a sírdogáló vállalkozóknak is jó lesz.