Legfrissebb híreink - 2415. oldal
13 éve Kevés a női vállalatvezető Szerbiában
A szerbiai vállalkozók csupán 22 százaléka nő, de általában csak kisebb vállalatokat vezetnek - mutat rá egy tanulmány, amelyet a Danas című szerb napilap ismertetett internetes oldalán csütörtökön. Teljes cikk...
13 éve Hoffmann Rózsa: Bérkompenzációt kap négyezer pedagógus
November elején fizethetik ki a kormány szerdai döntése alapján a mintegy négyezer pedagógusnak járó bérkompenzációt. Ők azok, akiknek nem emelkedett a fizetésük a szeptembertől érvényes, 160 ezer pedagógust érintő béremelés ellenére. Teljes cikk...
13 éve PDSZ: aki nem ért egyet átsorolásával, ne írja alá!
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke (PDSZ) azt javasolja, hogy az a pedagógus, aki nem ért egyet az őt érintő átsorolással, ne írja alá az erről szóló dokumentumot, csak a lap alján azzal a megjegyzéssel, hogy azt átvette, de nem ért egyet a tartalmával. Teljes cikk...
13 éve Tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma
Augusztusban 492 ezer álláskeresőt tartottak nyilván Magyarországon, amely az előző hónaphoz képest 1,1, az előző év azonos időszakához képest pedig 6,6 százalékos csökkenést jelent - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján közölt legfrissebb munkaerő-piaci adatokból. Teljes cikk...
13 éve Így alakítja át a felsőoktatást az új stratégia
Nemzeti tudományegyetemek, egyetemek, főiskolák és közösségi főiskolák - a többi között ezt a besorolást tartalmazza a most elkészült felsőoktatási stratégia. Az MTI birtokába került dokumentum mindezek mellett tartalmazza az új finanszírozási alapelveket és a kiválósági professzori cím bevezetését is a kiemelt egyetemeken. Teljes cikk...
13 éve Karrier-tanácsadást mindenkinek!
Néhány évtizeddel ezelőtt a pályaválasztás egyszeri döntés volt. Mára ennek helyét a pályafejlődés fogalma és az élethosszig tartó tanulás vette át. A karrier-tanácsadás pedig akár a nyugdíjig is elkísér. Somsák Zsuzsa HR-tanácsadó írása. Teljes cikk...
13 éve Coaching szemléletű vezetés - mi haszna belőle a cégvezetőnek?
Coachnak lenni divatos dolog, jó pár évvel ezelőtt indult az a hullám, melyet meglovagolva volt cégvezetők, tettre kész pszichológusok és kreatív tanácsadók tömegével képezték ki magukat coachnak. Mára a szakma kezd letisztulni és sok olyan cégvezető is kezdi felismerni, hogy hasznos lenne coachingot tanulni, akik nem pályát akarnak váltani, egyszerűen saját munkájukban szeretnék bevetni a coaching alapelveit. Teljes cikk...
13 éve Magasabb bérekért tüntetnek a román orvosok
Magasabb bérekért tüntetnek Romániában az orvosok, akiknek egy csoportja mindennap az utcára vonul követelésük nyomatékosítására. Teljes cikk...
13 éve Stratégiai megállapodást kötött a kormány a Samsunggal
Stratégiai megállapodást írt alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Lí Kju Dzsin, a Samsung Electronics Magyar Zrt. vezérigazgatója a jászfényszarui Samsung gyárban csütörtökön. Az aláírást követően a Samsung gyár új üzemcsarnokának alapkövét jelképező fát ültettek el. Teljes cikk...
13 éve Tovább gyorsulhat a bérek növekedése
Tovább gyorsulhat a bérek növekedése a következő hónapokban az MTI által megkérdezett elemzők szerint. Egy MSZP-s politikus hívta fel a figyelmet: az öt főnél több ember foglalkoztató vállalatoknál néhány ezerrel kevesebben dolgoznak, mint egy éve. Teljes cikk...
13 éve Rendes bért akar az egészségügyi dolgozóknak az ombudsman
Az utánpótlásprogram megvalósítását, versenyképes bérezést, továbbá a magas színvonalú munkavégzéshez szükséges feltételeket és képzéseket megteremtő egészségügyi életpályamodell kialakítását szorgalmazza Szabó Máté ombudsman. Teljes cikk...
13 éve Ha a munkavállaló is tulajdonos
Míg Magyarországon az úgynevezett "Munkavállalói résztulajdonosi program" csupán néhány adóhatósági tájékoztatóban, 1-2 konferenciában és egy törvényben ki is merült, addig például az Egyesült Királyságban évente 30 milliárd angol font (10.680 milliárd forint) forgalmat bonyolítanak le az ilyen cégek. (Összehasonlításként: a magyar GDP 2012-ben 28.276 milliárd forint volt). Teljes cikk...
13 éve Kakuk Béla - új ügyvezető a UCMS Group Hungarynél
2013. augusztusától Jan Palmkvist, a UCMS Group Hungary eddigi ügyvezetője Group CEO-i tevékenységére koncentrálva folytatja tovább munkáját, ezzel is elősegítve a vállalatcsoport regionális fejlesztéseit. Helyére Kakuk Béla, a cég eddigi cégvezetője és BPO igazgatója lép. Teljes cikk...
13 éve Intelligens távmunka állomások kialakítása a cél vidéken
Szeptember 17-én Budapesten rendezték meg a MICROPOL projekt első magyarországi találkozóját. A tematikus szeminárium és tanulmányút célja az intelligens távmunka-állomások (azaz Smart Work Stations) sikerét meghatározó társadalmi elfogadottság megismerése, valamint azon támogató háttérfeltételek meghatározása, amelyek vonzóvá teszik az atipikus foglakoztatási módokat a vidéki területeken is - olvasható a portálunkhoz eljuttatott közleményből. Teljes cikk...
13 éve Ha "megvadul" az interjúztató
Álláskeresőként elképzelhető, hogy az interjúztató HR-es olyan kérdést tesz fel, amelyre nem vagyunk felkészülve, amelyek nem tartoznak a tárgyhoz, illetve amelyeknek akár a relevanciáját is megkérdőjelezzük. "Hogy kerül a csizma az asztalra?" - kérdezhetjük olyan kérdések hallatán, hogy mi a kedvenc színünk, a kedvenc virágunk vagy autómárkánk, vagy akár, hogy miért kerek a csatornafedél? Teljes cikk...
13 éve Növekedésnek indult az eurózóna - átlagot meghaladó a magyar bővülés
Megindult a növekedés az eurózónában, bár éves szinten idén még fél százalékos GDP-csökkenéssel kell számolni az övezetben. A munkanélküliek száma eközben tovább növekszik, az állástalanok aránya 12,6 milliónál tetőzhet 2014 közepén. Teljes cikk...
13 éve Nem éri meg a túl olcsó kölcsönzött munkaerő
Büntetőjogi és pénzügyi következménye is lehet annak, ha valaki csaló közvetítőtől kölcsönöz bejelentetlen munkavállalót - írja a Napi Gazdaság mai cikke. Teljes cikk...
13 éve Pszichológuskamara alapítását tervezik
Magyar Pszichológus Kamara létrehozását tervezi a köznevelésért felelős államtitkárság - derül ki a tervezet szövegéből, ami a kormány hivatalos oldalán olvasható. A szakma támogatja az ötletet. Teljes cikk...
13 éve Kifelé tart a gödörből az építőipar
Augusztusban 458 céget töröltek az építőiparban, azaz folytatódott a megszűnő cégek számának lassú, de biztos apadása. Úgy tűnik, az építőipar elérte a válság okozta gödör alját, innen lassú fellendülés következik. Kérdéses azonban, hogy az egyre nagyobb volumenű állami megrendelések mikor érik el a legveszélyeztetettebb kisvállalkozói kört. Teljes cikk...
13 éve Megduplázza európai K+F beruházásait a Huawei Technologies
A kínai Huawei Technologies információs és távközlési technológiai konszern öt éven belül megduplázza kutatási-fejlesztési beruházásait Európában - tájékoztatta a Huawei Technologies Hungary Kft. szerdán közleményben az MTI-t. Teljes cikk...
legfrissebb.html

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?