Legfrissebb híreink - 3686. oldal
17 éve Kiss Péter: A nyugdíjreform jelentős megtakarítást hozhat
Az elmúlt években végrehajtott nyugdíjrendszeri átalakítások a következő két-három évtizedben a bruttó hazai termék (GDP) 1,5-3,5 százaléka körüli megtakarításokat eredményeznek - mondta Kiss Péter társadalompolitikai miniszter, a Pénzügykutató Zrt. és az UniCredit Bank által közösen szervezett konferencián tegnap. Teljes cikk...
17 éve Kormányszóvivő: Sikeresek a kormány munkahelymegőrző programjai
A kormány az év eleje óta mintegy 50 milliárd forint keretösszegben segíti a munkahelymegőrzést, ezzel 58 ezer munkahely megmaradását tette lehetővé - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő csütörtöki tájékoztatóján. Teljes cikk...
17 éve Azok sem emelnek bért, akiket nem érint a válság
Annak ellenére, hogy 2008-ban az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) 3-5 százalékos béremelésre tett ajánlást a következő évre, a vállalatok többsége ezt nem hajtotta végre, sőt az eddig megkötött bérmegállapodások alapján a versenyszférában mintegy 0,5 százalékos reálkereset-csökkenés következhet be az idén - mondta Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke egy tegnapi sajtótájékoztatón. Teljes cikk...
17 éve Önkéntesen nyugdíjaz a francia köztévé
A jelenleg foglalkoztatott 8500-ból három év alatt kilencszáz munkatárs önkéntes alapon történő nyugdíjazásával kívánja az öt francia közszolgálati tévécsatornát magában foglaló France Télévisions egyensúlyba hozni költségvetési helyzetét. Teljes cikk...
17 éve 8 szűk esztendő jöhet a munkaerőpiacon
A globális válság nyomán bekövetkezett munkapiaci krízis még akár nyolc évig is eltarthat - a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, az ILO becslései szerint. Teljes cikk...
17 éve Évközi szja-változás: kinek nem jár vissza adóelőleg?
Július 1-jétől visszamenőleg módosítják az szja-sávhatárt, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy akiknek az éves jövedelme eddig 36 százalékos kulccsal adózott, egy hónap múlva már csak 18 százalékkal fog. Ráadásul a jogszabály értelmében visszamenőleg is jár a különbözet, csak nem mindenkinek. Kik nem élvezhetik az évközi adóváltozás előnyeit? Teljes cikk...
17 éve 22 ezer munkahelyet teremt a Wal-Mart
A Wal-Mart Stores Inc. bejelentette, több mint 22.000 állást teremt Amerikában idén. Teljes cikk...
17 éve Nagy a harc a diákmunkárt
A tavalyinál sokkal több fiatal vadászott diákmunkára a közelmúltban rendezett budapesti állásbörzén. Aki időben kapcsol, most is szerezhet nyári munkalehetőséget, a korábbiaknál azonban nagyobb szemfülesség kell, ugyanis a válság a diákmunka-közvetítők piacán is érezteti hatását. Vidéken 30-40 százalékos visszaesés tapasztalható, a főváros még valamennyire tartja magát. Teljes cikk...
17 éve "Best Practice" felmérés indult a válságkezelésről
A Kvalikon Kft. a HR Portállal, ITDH-val, ISO FÓRUM-mal és a Pannon Autóipari Klaszterrel együttműködésben egy széleskörű, a válságkezelés témakörét lefedő "Best Practice" felmérést készít. Teljes cikk...
17 éve Az időszakos munka segít a válságban
A Workania.hu állásportál június elejétől új szolgáltatással: diák- és időszakos munka aloldallal bővült. A sokakat közvetlenül érintő szolgáltatások közvetlen célja, hogy rövidtávú, szezonális állásajánlatokat kínáljon az érdeklődőknek - olvasható a cég sajtóközleményében. Teljes cikk...
17 éve Hibázott, ezért lemondott a védelmi miniszter
Lemondott csütörtökön Joel Fitzgibbon, Ausztrália védelmi minisztere - jelentette be Kevin Rudd kormányfő. Teljes cikk...
17 éve Harminchatmilliós búcsúpénz a BKV-nál
Jövő hétfőtől megszűnik a BKV főtanácsosának munkaviszonya, Futó Sándor a neki járó végkielégítés felével, 36 millió forinttal távozik a cégtől - tudta meg a Népszava. Teljes cikk...
17 éve A bőkezű szocális rendszer miatt dolgoznak kevesen
A nemzetközi összehasonlításban is nagyon alacsony magyar foglalkoztatási ráta fő oka a rendkívül bőkezű nyugdíj- és gyermektámogatási rendszer - mondta el a Magyar Nemzeti Bank vezető elemzője a Magyar Közgazdasági Társaság előadásán. Kátay Gábor szerint ezért szükség van a nyugdíjkorhatár emelésére, a gyes, gyed időtartamának csökkentésére. Teljes cikk...
17 éve Alkotmányellenes utólag megadóztatni a megszerzett jövedelmet
Alkotmányellenes lehet az a kormányzati törekvés, hogy az offshore cégekben felhalmozott, korábban keletkezett jövedelmeket is meg kell adóztatni - mondta az InfoRádiónak Vadász Iván adótanácsadó. Teljes cikk...
17 éve Ügyfélmenedzserekkel erősít az OKI
Két viszonteladói ügyfélmenedzser felvételével bővítette csapatát az OKI magyarországi leányvállalata, fő feladatuk a kapcsolattartás lesz a számítástechnikai viszonteladó partnerekkel. Teljes cikk...
17 éve Formálódik az uniós válságstratégia
Új stratégiát kezdeményezett tegnap az Európai Bizottság a válság foglalkoztatásra gyakorolt hatásának kivédésére. A javaslatcsomagról legkorábban a június 18-19-i EU-csúcson születhet döntés. Teljes cikk...
17 éve Megszaporodtak a felszámolások májusban
Az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint májusban 51 százalékkal több cég ellen indult felszámolási eljárás, mint egy évvel korábban - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...
17 éve Jelentősen növelheti a beválás esélyét a tesztelés
Hiába áll többfajta mérőeszköz a cégek rendelkezésére, sokan mégsem tesztelik a jelölteket felvételkor. Egyesek nem hisznek az eredményekben, mások drágának tartják, vagy úgy gondolják, megnehezíti a munkát, ezért egy interjúval elintézik a kiválasztást. Így nem csoda, ha hosszú távon nem válik be egy jelölt. Válságban még fontosabb a tehetséges munkaerő megtalálása, ezért érdemes fontolóra venni, hogyan tehetjük szakmailag alaposabbá a szűrést. Teljes cikk...
17 éve Kevés a magasan képzett bevándorló Ausztriában
Az OECD-tagállamok között Ausztriában a legkevesebb a külföldön született diplomások aránya - állapította meg egy szerdán ismertetett osztrák tanulmány. Az országban élő felsőfokú végzettségűeknek 11,3 százaléka bevándorló. Teljes cikk...
17 éve Súlyosan megsérült két munkás a fővárosban
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba szerdán azt a két munkást, aki a főváros két különböző pontján, munkavégzés közben lezuhant az állványzatról - közölte az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-vel. Teljes cikk...

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?