Kreatívak a magyar dolgozók
A magyar munkaerő kreatív, ezért az unalom kockázatot jelent - fogalmazott a Népszabadságnak adott interjújában Benyőcs László, a minőség-ellenőrzéssel, képzéssel, fejlesztéssel, a gondoskodó elbocsátás elméletével és gyakorlatával is foglalkozó győri Mathias Institut ügyvezető igazgatója.
Benyőcs László azonban úgy véli, kreativitásunk gyakran elnyomja a szabálytudatunkat. A nagy technológiai fegyelmet követelő munkák esetében az átlagon felüli kreativitás általában visszaüt. A monoton munkára kevésbé vagyunk alkalmasak. - A mi kockázatunk az unalom - fogalmaz az ügyvezető. Gyakori tapasztalat, hogy az Ázsiában remekül és tartósan futó számítógépes programok a magyar munkavállalók keze alatt egyszer csak elállítódnak. A magyar dolgozó ugyanis általában nem csak a kijelölt, bejárt utat követi, hanem kreativitásából következően új megoldásokat keres, próbálkozik. Néhány munkahelyen ezért lebutítják a kezelőegységeket, a munkatárs csak annyi billentyűt tud használni, amennyire az előírt technológiai rend szerint szükség van.
A Mathias Institut tapasztalatai szerint a komoly cégek kultúrájának része a munkavállalókról való gondoskodás akkor is, ha kénytelenek őket elbocsátani. Ez egyébként nemcsak a jelentős külföldi cégek többségére igaz, a Magyar Posta és a MÁV már régebb óta szakszerűen foglalkozik az átszervezések, leépítések miatt munka nélkül maradt emberek sorsával.
A piaci kényszerek okozta elbocsátás mikéntje azonban nem csak morális kérdés - komoly érdekek is fűződnek hozzá. Ugyanis egy cég, amely kénytelen most elküldeni több száz emberét, később indíthat olyan tevékenységet, amelyhez létszámbővítésre lesz szükség. Nyilván a legjobb munkaerőre tart majd igényt, és ebből a szempontból nem mindegy, milyen kép alakult ki róla - magyarázta Benyőcs László.
Népszabadság
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Figyelemre méltó toborzással keres új tanítót Babót. A falu polgármestere, Nyikos Gábor szerint a bértábla felett 10% pótlék, fizetett... Teljes cikk
Több mint négyezer eurós (1,5 millió forint) béremelést kap idén VI. Fülöp spanyol király, összhangban a köztisztviselők és közalkalmazottak... Teljes cikk
Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság a Bászna Gabona Zrt. csaknem tízmilliárd forintos sikkasztással gyanúsított vezérigazgatóját. Teljes cikk
- The show must go on! 3 hónapja
- Outplacement, elbocsátás - divatba jön újra, vagy sosem tűnt el? 5 hónapja
- Így segíti a magyar kormány az elbocsátott dolgozókat 6 hónapja
- Nem mindennapi állás: a Fordnál most a fantáziáért fizetnek 7 hónapja
- Keresik az Év leggondoskodóbb vállalatát 8 hónapja
- Brüsszel tönkretette, a kormány megmenti? Milliárdos támogatás a Dunaferr-dolgozóknak 9 hónapja
- Itt vannak az Év Irodái 11 hónapja
- Elutasítások, bérszakadék, agyelszívás – ezzel küzd a reklámszakma 1 éve
- Új támogatási program indul: az elbocsátott dolgozók azonnal munkára találhatnak 1 éve
- Pályázati lehetőségek a kulturális és kreatív szektorok számára 2 éve
- Több száz embert küldhet el a Magyar Bankholding 2 éve
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben