A fővárosi Munkaügyi Bíróság elsőfokú ítélete szerint jogellenes módon mentették fel tavaly novemberben Mellár Tamást a Központi Statisztikai Hivatal elnöki tisztéből.
A felszámolás alá nem került Baumag cégek pert indítanak a hatóságok ellen közigazgatási jogkörben okozott kár miatt, és ezért perlik a magyar államot is nemzetközi eljárásban - közölte az Erdős Tamás Ügyvédi Iroda .
A 2005 januári vezetékes távközlési piacnyitásra készülve átalakítja szervezetét a Matáv macedón leányvállalata, a MakTel - mondta el Károlyi Zsuzsa, a MakTel sajtófőnöke.
A Karstadt-konszern szombaton bejelentette, hogy a rossz üzleti eredmények miatt 4000 munkahelyet építenek le. A lépéstől összesen mintegy 145 millió euró megtakarítást remél a vezetés.
A Magyar Távirati Iroda (MTI) létszámcsökkentésével kapcsolatban kormányhatározat született, amely szerint az elbocsátások első ütemére 278 millió forint támogatást ad a magyar állam, írja a Napi Gazdaság.
A városban működő vállalkozások hivatalos bejelentése alapján a következő másfél évben kétezer új munkahely lesz Székesfehérváron - jelentette be a város polgármestere.
A szlovén Gorenje meg akarja venni a magyarországi érdekeltséggel is rendelkező cseh Mora Moravia tűzhelygyártó céget - írta pénteki számában a Mlada fronta Dnes.