kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Egy egész várost magával ránthat egy-egy vállalat bukása

Nem szerencsés, ha egy város egyetlen nagyvállalatra vagy iparágra építi fel a gazdaságát. Dunaújváros a Dunaferr miatt kerülhet nehéz helyzetbe, de Detroit már konkrétan csődbe ment az autóipar hanyatlása miatt, Cupertino, a kisváros, ahol az Apple központja van is rosszul járhat, ha a cég becsődöl – derül ki a Portfolio.hu cikkéből.

Dunaújváros és a vasmű együtt született. Együtt is megy csődbe?

1949-ben döntött a Magyar Dolgozók Pártja a Dunai Vasmű, és ezzel együtt Dunaújváros megalapításáról. A város az 1950-es években épült fel, a cég és a város a következő években dinamikus fejlődésen ment át. A ma ISD Dunaferrnek nevezett vállalat a 47 ezer fős lakosságú város legnagyobb munkaadója, 7500 embert foglalkoztat. A lakosok nagy rész függ a vasműtől: ők maguk, vagy családtagjaik vállalnak benne munkát, esetleg beszállítóként állnak kapcsolatban a céggel.

A vasmű sorsa még nem dőlt el: az orosz tulajdonos nyilatkozatai szerint szinte szociális alapon tart fenn egyes munkafolyamatokat, és a kormány is elkötelezett a cég megmentése, állami tulajdonba vétele mellett. Az állam részéről szintén lehetségesek stratégiai és szociális megfontolások, például a több ezer munkahely megtartása.

A dunaújvárosi gyár és így az egész város jövője szempontjából azonban még a tulajdonosváltásnál is fontosabb ügy a kohófelújítás. A tavaly januárban leállított 1-es számú kohó még mindig áll, a beruházás még el sem kezdődött, így sokan a folyékony fázis (a nyersvas- és acélgyártás) fennmaradását féltik. Ez pedig további, több száz, akár ezernél is több munkahely megszűnésével járna – írja a Portfolio.


Detroit csődje és az autóipar: General Motors, Ford, Chrysler



Detroit az amerikai autógyártás központjává vált az ötvenes évekre, később azonban leépítették a termelést a városban. A város a huszadik század elején még csak 285 ezer lakost számlált, ami 1930-ra 1,6 millióra növekedett, a felfutás pedig az autógyáraknak és beszállítóiknak volt köszönhető.
A General Motors, a Chrysler és a Ford is hatalmas gyárakat épített. Csak a Fordnál a csúcson 90 ezren dolgoztak. A második világháború alatt a hadiipar látta el megrendeléssel a gyárakat, utána pedig az autóeladás növekedése húzta tovább a vállalatokat. A hanyatlás már az ötvenes években elkezdődött: a gyárak decentralizálták a gyártást és nagy léptékű volt az automatizálás is. A hetvenes években az emelkedő üzemanyagárak és az erősödő verseny miatt mindhárom gyártó csődközelbe került, ezért leépítették a detroiti gyártást.

Újabb pofont a 2007-ben kezdődött válság adott, a GM és a Chrysler is csődvédelmet kért. Tavaly maga Detroit városa is csődbe ment, az ingatlanok eladhatatlanok, az emberek tömegesen hagyják el a várost, a lakosságszám mára 681 ezer főre csökkent, a munkanélküliség 23 százalékos, a közbiztonság katasztofális.


Wolfsburg a Volkswagentől függ



Amikor 1938-ban a településen létrehozták a Volkswagen gyárát, Wolfsburg egy 1200 fős kis falu volt csupán. A náci vezetésnek grandiózus tervei voltak a településsel: Európa legnagyobb autógyárát akarták felépíteni. A második világháború alatt a gyár sok hadiipari megrendelést kapott, a világháború után pedig folytatódott az autógyártás. Mára a wolfsburgi üzem Európa egyik legnagyobb és legmodernebb autógyára, ott készül többek között a Golf, a Tiguan és a Touran.

A gyárban közel 51 ezer ember dolgozik. A város lakossága ugyanakkor még ma is csak 122 ezer fő, így könnyű belátni, hogy a város sorsa mennyire függ az autógyár sikerétől (egyelőre minden rendben megy).


Cupertinot az Apple futtatta fel



A kaliforniai kisváros, Cupertino ad otthont az Apple központjának. A hatvanezres város munkahelyeinek 40 százalékát a technológiai vállalat adja, manapság 16 ezer ember dolgozik ott. Az adókon keresztül a város büdzséjének közel ötödét is az Apple állja. A cég 2016-ig egy újabb központot is létrehoz a városban, ahol a csúcson 13 ezer ember dolgozhat (egyelőre 7400 új munkahely van tervben), és Cupertino költségvetésének 25 százalékát adhatja a vállalat.

Mindezt beárnyékolja, hogy az elmúlt negyedévekben az Apple nem teljesít olyan jól, a részvényárfolyamok is csökkentek valamivel. A városka vezetői ezután kezdtek arról nyilatkozni, hogy nem jó, ha a település ennyire függ egy ilyen dinamikusan változó iparágban tevékenykedő vállalattól.


Walldorfban szinte több az SAP-alkalmazott, mint a helyi lakos



A német városban, Walldorfban 14 600 ember él, az SAP nevű szoftvercég pedig 12 500 embert foglalkoztat. A városban minden az SAP körül forog: külön városrészt építettek fel, több épületet is a cégről neveztek el. Az SAP 1970-es megtelepülése után Európa egyik leggazdagabb városává tette Walldorfot.

A város felett már gyülekeznek a viharfelhők: a vállalat egyik alapítója és a felügyelőbizottság elnöke nyíltan beszélt arról, hogy egy globális szoftvercég központjának nem Németországban, hanem az Egyesült Államokban kellene lennie (ő és a vállalat marketingigazgatója már a kaliforniai Palo Altoban dolgozik), az SAP egyik felügyelőbizottsági tagja pedig nyíltan arról beszélt, hogy öt éven belül az USA-ban lesz a vállalat központja, ebben az esetben pedig több ezer fejlesztői állás is megszűnhet Walldorfban, ami súlyosan érintené a várost is.

Portfolio.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost

Évi 150 ezer fontért, azaz mintegy 70 millió forintért keresnek az Egyesült Királyság legtávolabbi, legeldugottabb szigeteinek háziorvosi... Teljes cikk

Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk